Nemrég jelent meg a nyolcvanas évek legendás zenekarának, a Fáraónak az első lemeze, megalakulásuk után 30 évvel, Miénk a Rock and Roll címmel. A felpörgetett rock and rollt művelő formációt a Karthago feloszlása után Gidófalvy Attila és Kiss Zoltán alapította, Nagy Feró írta a dalszövegeiket, minden együtt volt a sikerhez, de két éves lemezgyári előszobáztatás után a csapat feloszlott… Gidófalvy Attilával beszélgettünk.
PZL – 061.hu
Amikor 1985 nyarán feloszlott a Karthago, már mindent elsöpört a Modern Talking-féle hullám, több rockzenekar is bedőlt. Szóval, miben bíztál, amikor egy heavy hatású hard-rock bandát szerveztél?
Az 1984-ben megjelent Senkiföldjén című Karthago lemezzel megelőztünk a korunkat, de a szokatlan hangszerelésű albumtól kissé idegenkedett a keményebb akkordokhoz szokott közönség. 1985 tavaszán nagy felhajtás közepette megnyitottuk a Petőfi Csarnokot, de meglepetésünkre nagyon kevesen, kb. 400-an jöttek el a a bulira. Akkor kissé megzuhantunk. Szembe kellett nézni azzal is, hogy az élő rockzene hátérbe szorult. Abban az időben kapott felkérést Kocsándi Miklós, hogy menjen el a 100 Folk Celsiusba. Miki úgy látta, hogy mivel mi megyünk lefelé, ő kilép a Karthagóból, és megpróbálkozik a countryval. Kerestünk másik dobost, de közben fülest kapott Som Lajos, és elhívta az akkor formálódó Senatorba Takáts Tamást, és őt már nem lehetett pótolni, ezért bejelentettük, hogy szüneteltetjük a zenekar működését.
Akkor a levegőben volt a glam-rockos west-coast, amit a Senator is játszott. Nem lett volna logikusabb, hogy te, mint orgonista, inkább ebbe az irányba mész tovább?
Nekem mindig is példaképem volt a ZZ-Top és az AC/DC, és szerettem gitározni is. Egy zenész akkor tud igazán jól hangszerelni, ha több hangszerhez is ért. És még csak nem is kell nagyon tudni gitározni, a legfontosabb, hogy szeresd a hangszert. Én nem szólózni akartam, hanem nyomni a kilós harmóniákat. A Fáraó nevet egyébként még gyerekkoromban, Gödön találtam ki.
De a Fáraó nem anyira az AC/DC-s boogie vagy a ZZ-Top-os boogie-t nyomott, hanem afféle heavy hatású felpörgetett hard-rockot…
Igen, és Nagy Feró írta az első kislemezünk szövegeit. Be kell vallanom, hogy nagyon sokat köszönhetek Ferónak. Az együtt töltött ricsés évek a mai napig sokat jelentenek nekem. Miután 1979-ben eljöttem a Beatricéből, nehéz időket éltem meg… Le lettem árulózva, nagyon fájt az a dolog, akkor készült az Áruló című Karthago-szám. Persze, amikor 1980-ban a Tessék választani vetélkedőn voltunk Fehérváron, és meghallottam a Beatricét, amint belekezdett a Minek él az olyan című számukba, komolyan mondom, könnybe lábadt a szemem. Az egyik énem azt mondta, hogy jól döntöttem, hogy beszálltam a Karthagóba, ugyanakkor fájt a szívem is, hogy ott hagytam ezeket a gyereket.
A Fáraó játssza is a Csodálotos emberi ész című klassziukus Ricse-számot, amit a zenekar kb. 1979 körül elhagyott a repertoárjából.
Igen, de mi új hangszereléssel nyomjuk, sőt a lemezünkre is feltettük.
A Paks, az atomvárost – ami aztán felkerült a Karthago első albumára -, még 1979-ben játszotta a Beatrice. Voltak más dalok is, amik Ricse-számok voltak, de csak később csináltad meg rendesen.
Az Apáink útján főtémája már megvolt, de azt is a Karhagóban lett teljes. Más dalom viszont nem volt, amit vittem volna.
Az, hogy a Karthagónak te lettél a hivatalos őrültje a fura jelmezeiddel, annak köze lehetett a Beatrice felszabadító erejéhez?
Igen. Én a Beatricében mindenhez szabad kezet kaptam, mert Feró kijelentette, hogy csak úgy működik a Ricse, hogy mindenki magát adja. De Szigeti Feri is azt mondta a Karhagóban, hogy legyek önmagam, csináljak azt, amit akarok. Zoknit húztam a mikrofonra, felfeküdtem a Hammondra… Amikor a 97-es visszatérő Karthago-koncertet promóztuk, és elefántok mentek végig az Andrássy úton, csak én mertem az egyik hátára felmászni.
Egy városi legenda szerint a Fáraónak azért nem lehetett lemeze, mert a Hanglemezgyár csak egy heavy metál zenekart akart, az pedig már a Pokolgép volt….Igaz ez? Mert a megalakulásotok után azonnal kislemezetek lett, klip készült, amit a tévé is játszott. Szóval, megkaptátok a löketet…
A Hanglemezgyárból Boros Lajos támogatott minket, neki tényleg sokat köszönhetünk, de az is elhangzot, hogy még egy Pokolgép nem kell. Először azt mondták, hogy ha 5000 példány elmegy a kislemezünkből, készíthetünk nagylemezt. Amikor elment belőle 10.000, akkor azt mondták, hogy ha elmegy 15.000-ben, majd akkor lesz… 20000 fölött fogyott, de mégsem akarták kiadni a nagylemezünket. Figyelj ide! Már a rendszerváltás után az EMI-nak leadtunk egy anyagot a Cikk-Cakk Company-val, aztán visszahallottam, hogy a “a beatricés Gidófalvy nem kell”.
Mégis: miért adtátok fel ilyen hamar?
Két évig húztuk. Néhány bulink volt, de nem tudtunk elegendő fellépést szervezni, és belefáradtunk. Azok az idők nem kedveztek az élő zenének. Jazz konzit vélgeztem fúvós szakon, 1970 óta zenélek, 1974 óta van egyéni és csoportos működési engedélyem, mégis: csak 10 év munkaviszonyt tudok igazolni. Ez kevés mert legalább 15 kellene. Az életemet végigjátszottam, csak nem fizették be utánunk a járulékokat. Ez nemrég derült ki, és most azon melózhatok, hogy összekaparjak x évet hogy kapjk egy 40.000 Ft-os nyugdíjat. De tudod mit?! Nem érdekel! Amit megkeresel, az a biztos. Amikor annak idején a Fáraónak nem jött össze, megpróbáltam összebútorozni a Stress zenekarral. Anno az én nevem volt a Stress, én adtam át a nevet Lőrincz Tibikének, és a Jankai Bélának, aki aztán a Prognózisba ment. Aztán Törökországban 1987-ben kaptam egy kolerát vérhassal, jött a válóperem, no, az egy nagyon komoly zuhanás volt. Ekkor jött a Lord zenekar felkérése, ami kihúzott a csávából.
A Fáraót jórészt a hard-rockos szubkultúrában lehet eladni, de az a közönség inkább a Purple-ös hangzást szereti, ti ahhoz a világhoz képest gyorsabban tekertek...
Mi mindig ironikusak, groteszkek voltunk, és utáltuk a trendeket. Ez a szó nem is létezik számomra, ahogy nem létezik számomra az sem, hogy “tartózkodás”. Igen, vagy nem? Nincs tartózkodás! A legfontosabb, hogy maradj hiteles, és este, amikor hazamész, bele tudj nézni a tükörbe. Nemrég kerültem ki a kórházból, a csigolyáim vacakoltak, és amíg benn voltam, felkészültem, majd leraktam a futballedzői vizsgát. Dr. Szeifert György rakott össze – és milyen különös a sors – ő maga is orgonaművész. Neki köszönhetem, hogy itt lehetek… Nekem nagyon fontos, hogy amióta zenélek, barátokkal vagyok körülvéve.
Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA