A legsötétebb óra főszerepéért teljesen átváltoztatták a maszkmesterek Gary Oldmant, hogy minél jobban hasonlítson Winston Churchill egykori brit miniszterelnökre.- írja az origo.hu.

Naponta több mint három órát ült a sminkszobában Gary Oldman a Joe Wright rendezte A legsötétebb óra forgatásán. Arcára, orrára, de még a nyakára is maszkot kapott, valamint egy olyan parókát, amely nem pusztán a haját, de a fejformáját is az egykori miniszterelnökéhez tette hasonlóvá.

Bár a szerep kedvéért valamicskét hízott is, a ruha alatt alaposan kitömték, hogy meggyőzően felvegye Churchill gömbölyded testalkatát. A sminkkel és gumipocakkal együtt Oldman így a saját testsúlyának másfélszeresét cipelte 61 forgatási napon át.

A film Churchill kormányzásának elejére koncentrál, arra, hogyan lelkesítette fel országát a második világháború első felében, amikor úgy tűnt, a németek leigázzák egész Európát. A nehezen megválasztott miniszterelnök teljességgel elzárkózott a németekkel való béketárgyalásoktól, mondván:
Nem egyezkedhetsz egy tigrissel, amikor a fejed a szájában van.”

A filmet november 22-e óta játsszák a brit filmszínházak, Magyarországon január 18-ától lesz látható.