Michael York angol filmszínész, akit a Forsyte Saga című tévésorozat, a Kabaré és A három testőr című filmek révén ismer a közönség, március 27-én lesz hetvenöt éves.

MTI

Apja katonából lett üzletember, anyja muzsikus volt. A jóképű fiú kiskorától színész akart lenni, jellegzetes vonásait egy gyerekkori balesetnek köszönheti: a háztetőről leugorva akarta kipróbálni, tud-e repülni, és törött orra bizonyította, hogy ezzel a képességgel nem rendelkezik. Már tizenévesen szerepelt egy darabban, s még középiskolásként a West End a világot jelentő deszkáira lépett a Hamlet egyik kis szerepében. Az Oxfordi Egyetem angol szakát végezte el, tagja volt az egyetemi színjátszó körnek, és játszott a világ egyik első első ifjúsági színházában.

Nem sokkal a diplomaosztó után, 1965-ben ajánlatot kapott a Laurence Olivier vezette Nemzeti Színháztól, ahol Franco Zeffirelli a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabban rendezte, a BBC legendás tévésorozatában, a Forsyte Sagában Jolyont alakította. A filmvásznon is Zeffirelli irányítása alatt, A makrancos hölgyben debütált Elizabeth Taylor és Richard Burton oldalán. Az olasz rendező következő Shakespeare-adaptációjából sem maradt ki, 1968-ban Tybald szerepét osztották rá a Rómeó és Júliában, 1971-ben a Zeppelin című kalandfilmben állt a kamera elé.

A világ az 1972-es Kabaré című film bemutatója után ismerte meg, a nyolc Oscar-díjjal kitüntetett zenés alkotásban Liza Minelli partnere volt. Egy évvel később d’Artagnant alakította a Dumas regénye alapján készült A három testőr, avagy a királyné gyémántjai című filmben, majd az 1974-es folytatásban is (A négy testőr, avagy a Mylady bosszúja), s tizenöt évvel később elkészült a sorozat harmadik része is, A testőrök visszatérnek címmel. Szerepelt a gyilkosság az Orient expresszen című krimiben, a Logan futása című sötét sci-fiben, majd a Dr. Moreau szigete című horrorban, végképp meggyőzve a kritikusokat arról, hogy a legkülönbözőbb karakterek megformálásra képes.

Azóta hosszú és változatos pályát futott be a filmvásznon, a tévében és a színházban is. Szíve visszahúzta a színházhoz, 1979-ben a Bent című Broadway-produkcióban Richard Gere szerepét vette át. A nyolcvanas évek elején a musicallel is megpróbálkozott, de a Kis herceggel csúnyán megbukott. Nagy sikere volt viszont a Váratlan utazás című tévésorozatban. A kilencvenes években a filmvásznon a Szőr Austin Powers, Őfelsége titkolt ügynöke című filmmel és folytatásaival egy teljesen új nézői réteget, az Omega kóddal pedig egy újabb nemzedéket célzott meg. Különleges hangja miatt a hangoskönyv-készítők is versengenek érte, több mint hetven felkérést kapott a Zsoltárok könyvétől a pszichiáter Carl Gustav Jung Emlékek, álmok, gondolatok című művéig, Grammy-díjra is jelölték a Kincses szigetért, számos tévésorozat, így a Ben 10 és a Simpson család karaktereinek kölcsönözte hangját.

Íróként és előadóként is sikeresnek bizonyult, 1991-ben kiadta önéletrajzát, tanulmányokat írt a filmkészítés témakörében, előadásokat tartott Shakespeare-ről, Kipling költészetéről és a színjátszás történetéről. Eddigi utolsó filmjét 2011-ben mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, a Malom és kereszt című lengyel-svéd alkotást az idősebb Pieter Bruegel egyik képe ihlette. Idén kezdte forgatni új filmjét The Quantum Heist címmel. Munkásságáért többek között megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, és csillaga van Hollywoodban, a hírességek sétányán. York 1969-ben vett el egy amerikai fotóst, akivel egy forgatás alatt ismerkedett meg, házasságuk a mai napig tart.    
A színész már csak kisebb szerepeket vállal, mert egy ritka anyagcsere-betegségben, amyloidosisban, szenved, amelynek lényege, hogy több létfontosságú szervet is érintő zavar támad a fehérjeraktározásban. 2012-ben őssejt-átültetésen esett át, amely enyhítette tüneteit, azóta több rendezvényen beszélt nyíltan betegségéről és a minél korábbi felismerés jelentőségéről.