Most már az is biztos, hogy a jövő évi Oscar-díjátadó sem a megszokott módon zajlik majd. A vírushelyzetre való tekintettel az Oscar-gála csúszik, a hivatalos közlemény szerint 2021-ben a tervezett, szokásosan februári időpont helyett április 25-ére csúszik át a díjátadó.

061.HU

Ez a döntés persze nem meglepő, hiszen a jelenlegi helyzet miatt a stábok kénytelenek voltak leállni a forgatásokkal, így a filmiparban is pangás jött. A szervezők természetesen a pályázati időt is meghosszabbították, így az idei év decembere helyett az alkotók 2021. február 28-áig bemutathatják filmjeiket. Reméljük, a szóban forgó két hónap toldás elég lesz nekik, hogy utolérjék magukat.

Persze nem ez az első eset, hogy halasztani kell a díjátadót. Korábban is volt már rá példa, először 1938-ban a Los Angeles-i árvíz miatt csúszott az esemény, 1968-ban Martin Luther King meggyilkolása miatt, majd 1981-ben a Ronald Reagan amerikai elnök ellen elkövetett merénylet szabott gátat az eseménynek.