A fél évszázada Liverpoolból világhódító útjára indult Beatles együttes évi 81,9 millió fonttal (33 milliárd forint) járul hozzá az észak-angliai kikötőváros gazdaságához, ráadásul a 2335 munkahelyet garantáló “Beatles-ipar” évi 15 százalékos ütemben növekszik egy friss tanulmány szerint.

MTI

A John Moores Egyetem és a Liverpooli Egyetem közreműködésével készült tanulmány az első tudományos kutatás, amely az 1960-as évek legendás zenekara, a Beatles máig tartó gazdasági hatását vizsgálta. Az írás a Beatles-örökség védelmével is foglalkozik. “Az évente a zenekar öröksége által generált 81,9 millió fontos bevétel mellett a Beatles-ipar évente 15 százalékkal növekszik és a jövőben várhatóan tovább nő” – mondta a John Moores Egyetem szóvivője. A várost évente 30 milliónál is több “egynapos” turista keresi fel, több mint kétmillióan éjszakára is ott maradnak.
InLiverpoolTheBeatles-175931
A Beatles-ipar lankadatlan növekedését garantálja, hogy a legendás brit együttes zenéje új híveket szerez magának a fiatal korosztályokban és olyan új piacokon, mint Kína vagy Brazília. A tanulmány szerint az egyik legfontosabb feladat a Beatles-örökség hitelességének, a szolgáltatások, attrakciók és termékek minőségének biztosítása a jelenlegi és jövendőbeli rajongók számára. “A kutatás egyértelműen jelzi, hogy a Beatles Liverpool egyik fő kulturális és gazdasági forrása.

A zenekar még hosszú ideig vonzza a látogatókat a városba” – mondta Simeon Yates, a Liverpooli Egyetem munkatársa. “Közvetítenünk kell azt az üzenetet, hogy Liverpool nem csak a Beatles szülővárosa: ez a bölcsője. Amit liverpooliként megtanultak, azt vitték magukkal a nagyvilágba. A Beatles máig friss zenéje emlékeztet arra, kik vagyunk és mivé válhatunk” – mondta Mike Jones, a Liverpooli Egyetem popzenei intézetének munkatársa.