A többszörös platinalemezes és Grammy-nyertes Deftones legfrissebb albumára már nem kell sokáig várni: a ‘GORE’ ugyanis április 8-án kerül a boltokba, a korong pedig már előrendelhető. 

061.hu

“Úgy érzem, hogy minden nagyképűséget mellőzve azt mondhatom, hogy ez az egyik legjobb lemezünk. Nem állítom persze, hogy a legeslegjobb, de abban biztos vagyok, hogy  a dobogón van” – nyilatkozta Chino Moreno, a zenekar énekese.Tavasszal, még a megjelenés előtt a csapat a tervek szerint egy hosszú turnéra indul. Útjuk során pedig olyan legendás fesztiválokat is érintenek majd, mint a Rock AM Ring, vagy éppen a Download Festival, sőt a Wembley Arénában is tiszteletüket teszik a nyáron. A legnagyobb gyűjtőknek pedig itt van még egy jó hír, hiszen a ‘GORE’ nem csak CD-n, hanem bakeliten is kapható lesz.