A Muzsikás együttes és Kacsó Hanga lesznek az egyik első vendégek a Fonó koncertszünetben kialakított új szabadtéri színpadán. A zenekar az elmúlt hónapokban a karanténhelyzet miatt kényszerű szabadságon volt. A Kossuth-díjas együttesnek ez az első fellépése a bezártság után Budapesten, december óta nem játszottak a fővárosban, legutóbb karácsonyi koncertjükön, december 28-án léptek fel.

061.hu

„Számos koncertünk maradt el, nemzetközi turnék, lemondták egy nagy angol turnénkat is, ilyen pedig az elmúlt 45 évben nem történt velünk, hogy fél évig nem játszunk Budapesten! Nagyon várjuk a Fonó-béli koncertet, a találkozást egymással és a közönséggel, tele vagyunk zenei energiákkal!” – mondja Hamar Dániel.

A 061.hu-nak még a járvány előtt adott interjúban a zenekar bőgőse a következőket mondta a Muzsikás terveiről: “Járjuk az iskolákat, gyerektáncházakat szervezünk, koncertezünk Magyarországon és külföldön, és igyekszünk megragadni minden lehetőséget arra, hogy ez a zene a mai modern ember életében helyet kaphasson idehaza és szerte a világban.

Ez egy önazonosságot jelentő zene nekünk, magyaroknak, és ebben sajnos hiányt szenvedünk. A történelmünk és az ellenünk folyó támadások egyik szomorú eredménye, hogy nincs meg bennünk az a fajta egészséges, nem mások ellen irányuló pozitív nemzettudat, ami büszkévé tenne minket és itt tartaná a fiatalokat.

Az igaz, hogy a népzene a magyar szellemi életben sokkal jobb helyzetben van, mint amikor mi elkezdtük, hiszen ma már a Zeneakadémián oktatják, ennek ellenére szerintem még mindig nincs olyan mélyen a köztudatban, amennyire kellene. A népzene nem rétegműfaj, hanem olyan szerepet kell betöltenie, mint az íreknél. Nálunk, ha összejön a nagycsalád, nem tudnak közösen énekelni, mert nem ismernek dalokat… Elfogult vagyok, ezt nem is tagadom, de tudom azt, hogy ha a népzene jobban benne lenne a köztudatban, jobb ország lennénk. Ez egyelőre csak egy álom.”

A Fonó nyári szabadtéri sorozatában fiatal zenekarok és ismert, nagy nevek egyaránt fellépnek. Vendégük lesz a többek között Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Cimbaliband, a Canarro, a Gáspár Károly trió, a Dresch Vonós Quartet, valamint Csík János és a Mezzo is. Bemutatkozik a Darvas-Szakál-Soós trió, a Max & Kata, valamint az Ég alatti 3 is. A koncertek egy része ingyenes, azokra a koncertekre, amelyekre jegyet kell váltani, a szervezők biztosítanak elővételi kedvezményt.