Ha valaki azt mondja nekem 1980-ban, hogy a P.Mobilnak egyszer még háromlemezes digi-packja lesz a „Vikidál-éveket” tartalmazó zenékből, arra ráborítottam volna a csempekályhán melegített paprikáskrumplit.
PZ – 061.hu
Mert 1980-ban arra sem volt esélyük, hogy nagylemezük legyen. Aztán súlyos “emberáldozatok” árán, de lett lemezük, nem sokkal azután, hogy a zenekar legfőbb dalszerzője, megunva az aszályos, lemezmentes időket, gyötrő vinyvágytól hajtva elhagyta Cserháti Istvánnal a P.Mobilt.
A csillogó fekete lemez mágiája először Vikidál Gyulát csábította el 1979 tavaszán, akinek Erdős Péter, a magyar rock and roll Aczél Györgye azonnal albumot ígért, ha a Skorpió tagjaival összeállva megmutatják, hogy egy hard-rock anyagot csuklóból, azaz másfél hónap alatt is össze tudnak hozni.
Aztán 1980-ban, miközben a Fekete bárányok koncerten égbe ment és megdicsőült a lázban égő nemzedék, Bencsik Samu és Cserháti Pityi előbb a P.Mobil tagjaival egyetértésben kirúgták Schustert, aztán, inkább mégis maguk mentek el, hogy olyan gyorsan, ahogy a Németh testvérek a Dinamitot, összehozzák a P.Box-ot. Azért olyan gyorsan nem sikerült, még két évet vártak, míg az ő próbatermük ajtaján is benyitott Vikidál Pitkin, hogy aztán tényleg megcsinálják a magyar hard-rock egyik legjobb lemezét, a Kő kövönt.
Ekkora már szinte mindenki elfelejtette a Hajsza és a Gálya című dalokat, 1983-ban már más idők jártak. A Főnix éjszakáját csak azért nem felejtette el az 1980 utáni koncertre járó generáció, mert rákerült az 1981 őszén megjelent Mobilizmóra. De ki emlékezett akkor már Simli show, a Hindu szöge, vagy a Csillag leszel című dalokra? Ha egy zenekar nem építi saját emlékművét, a közönség sem megy el hogy beszentelje a köveket. Játszani kell a dalokat, főleg akkor, ha nem dokumentálta azokat a hanglemezkiadás.
Aztán ezekből a legendás számokból a P.Mobil harmadik lemezén hallhattunk egy csokorra valót, végre lemezre kerülhetett a Honfoglalás, nagylemezre került a magyar hard rock két monolitja, az Utolsó cigaretta és a Kétforintos dal, aztán a Menj tovább! a Rocktóber, a Király a Pokolba tartó vonat is. Azok akik hallották Vikidállal ezeket a dalokat, tudták: valami “megképződött” 1976 és 1979 között, valami amit nem lehet más szereplőkkel, steril stúdió körülmények között visszaadni.
Ezért volt szenzáció, amikor megjelent a P.Mobil 1978-as, a Láng Művelődési Házban rögzített koncertje, mert ott feketén-fehéren kiderült: akkor a P.Mobil volt a legjobb magyar hard-rock zenekar. Aztán a különböző kiadványokon (a klasszikus sorlemezek bónuszaiként és a Sárvári Vilmos könyvének CD-mellékleteként) megjelentek az egyéb archív felvételek is, de igazi formátum mégis csak az önálló nagylemez lett volna, és lőn! 2015 őszén teljessé vált a P.Mobil 1976 és 1979 között keletkezett dalainak a monográfiája. Aki ennél többet tud a P.Mobil e korszakáról, az vagy road-olt a zenekarnak, vagy úgy hívják, hogy Schuster Lóránt.
Így összeszerkesztve, ebben a szerkesztési ívben, és ebben a minőségben még nem voltak hallhatóak ezek az eredeti felvételek. Mégsem mondhatjuk, hogy olyan ez, mint egy ünnepélyes újratemetés, még akkor sem, ha már nem él Bencsik Sándor, Cserháti István és Lengyel Gábor, akkor sem mondhatjuk ezt, ha az albumot egyébként nekik dedikálta Schuster Lóránt.
A lemez inkább egy feltámasztási kísérlet: megmutatni egy zenekar talán legkreatívabb időszakát, amikor nem lehetett lemezt készíteni, de amikor a széllel szemben is lehetett dolgozni. Naná, ha az erőműved, a perpétum mobiléd pont ezt a szelet használja fel arra, hogy áramot nyerjen. A hanganyag természetesen nem szól úgy, mint a Dark Side Of The Moon, de nem is a legprofibb stúdióban készült… A négysávos UHER magnót a Balettintézettől kérték kölcsön, és úgy rögzítette Tollár Endre „Béni”, ahogy tudta: meglepően jól. Szóval, a dalok élvezhetőek, az érzés átjön, némi idegenvezetéssel azok számára is élvezhető, akik már jórészt csak I-Pod-on hallgatnak zenét.
A lemez tele van meglepetésekkel, például ott a Varjúdal talán 1978-as változata (sajnos, a felvételek pontos keletkezési ideje nem került fel a lemezre, így csak azt tudjuk, hogy a harmadik CD, a koncertfelvétel mikor készült), nos, a Varjúdalról azt hittem, későbbi szám, hogy a Mobilizmo időkben készült, valamikor 1981-ben. És végre jó volt hallani a Hajszát, amit aztán a nyolcvanas években elhagyott a zenekar a repertoárjából – e dal mindenképpen a zenekari corpus egyik kulcsszerzeménye.
Talán a Bíborlepke jobb volt eredeti verzióban, mint az ebből készült Szép volt, ami felkerült az 1983-as Heavy Medal című albumra, de az a jó, hogy mindenki megvitathatja egykori osztálytársával, katonatársával, zárkatársával, hogy neki melyik változat volt az igazi. A lényeg az, hogy hogy beszéljünk róla – és ahogy az egyszeri ausztrál mondja, hogy szóljon a rock.