Különleges lesz a XXVI. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, hiszen a programsorozat történetében először csak olyan formációk lépnek színpadra március 24. és 26. között, amelyekben nők az énekesek. Ezért is lett a programsorozat alcíme az idén, Ladies In Jazz.

MTI

Elmondta: a fesztiválra évről évre olyan ragtime és tradicionális dzsesszt játszó zenekarokat és szólistákat hívnak meg, akik a világ legjobbjai közé tartoznak és valamilyen szempontból különlegesek: hangszer-összeállításban, a játszott repertoárban vagy stílusukban. Az idei fesztivál első fellépője a Hírös Agóra Kulturális Központban a francia The Voice Messengers lesz, akik a Frankofón Filmnapok és Fesztivál keretében érkeznek Magyarországra. A három női és a három férfi énekes repertoárjában a dzsessz sztenderdek mellett megzenésített, szimbolista francia versek is szerepelnek.

Nagy várakozás előzi meg a szintén március 24-én színpadra lépő kanadai Bia Skonberg koncertjét, aki a női szólisták közül egyetlenként hangszeren is játszik, hiszen kiválóan trombitás. A tradicionális dzsesszt játszó, de a pop irányába is elkalandozó énekesnő a házigazda Bohém Ragtime Jazz Banddel lép majd fel. Másnap, március 25-én lemezbemutató koncerttel emlékeznek a száz éve elhunyt és a ragtime királyának is nevezett Scott Joplinra. A Bohém Ragtime Jazz Banddel Mudrák Mariann énekel majd.

Később a Magyar Jazz Ünnepe rendezvénysorozathoz csatlakozva Ének és gitár címmel először Bolba Éva és Szili Róbert Pair of Jazz formációja szórakoztatja az érdeklődőket, akik Ella Fitzgerald és Joe Pass duójának mintájára álltak össze. Zenéjüket követően a Gyárfás trió énekes vendége Molnár Enikő lesz. Az esti gálakoncerten a pozsonyi Fats Jazz Band kezd, akik az 1900-as évek elején játszott dzsesszt élesztik újjá mind stílusában, mind hangulatában. Az estét végül a Kecskemét Jazz Orchestra zárja. Szólistájuk ezúttal Pocsai Krisztina lesz. A rendezvény vasárnap ezúttal is örömzenével zárul.