Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon. A csaknem fél évszázada létező düsseldorfi elektronikus zenei csapat 2018. február 21-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

MTI

A zenekar négy jövő évi koncertdátumot tett közzé honlapján, eszerint február 11-én Szentpéterváron, 13-án Moszkvában, 19-én Kaunasban, 21-én pedig a magyar fővárosban lép fel. A koncertek 3D-ben zajlanak: a közönség 3D-s szemüvegben nézheti a vetítést, valamint hallgathatja a Kraftwerk zenéjét. A Kraftwerk turnéja az idén májusban megjelent, 3-D (Der Katalog) című kiadványához kapcsolódik. A doboz nyolc lemezén nyolc koncert felvétele található, a Kraftwerk különböző helyszíneken játszotta el nyolc stúdióalbuma teljes anyagát. Az Autobahn (1974), a Radioaktivität (1975), a Trans Europa Express (1977), a Die Mensch-Maschine (1978), a Computerwelt (1981), az Electric Cafe (1986), a The Mix (1991) és a Tour De France Soundtracks (2003) számait különleges helyszíneken rögzítették: a New York-i MoMA-ban, a londoni Tate Modern Turbine Hallban, a tokiói Akaszaka Blitzben, a sydney-i Operaházban, az oslói Norske Operában, az amszterdami Paradisóban, a párizsi Fondation Louis Vuittonban (Paris), valamint a berlini Neue National Galerie-ben.

 

A felvételeken Ralf Hütter (billentyűk, ének), Fritz Hilpert (digitális ütőhangszerek), Henning Schmitz (billentyűk), valamint két videómérnök, Falk Grieffenhagen és Stefan Pfaffe működött közre. A Ralf Hütter és Florian Schneider által alapított csapat 1970-ben vette fel a Kraftwerk nevet. Az áttörést az 1974-es Autobahn című lemez hozta meg, Hütter, Schneider és Wolfgang Flür társaként egy évvel később csatlakozott Karl Bartos és kialakult a Kraftwerk legsikeresebb felállása, amely egészen 1991-ig, Bartos kiválásáig tartott ki. A csapathoz olyan hatalmas slágerek fűződnek, mint a Tour de France, a Das Modell, a Neonlicht, a Taschenrechner, a Nummern vagy a Der Telefon Anruf.

“Csupa kellemes emlékem van az 1981 augusztusi budapesti Kraftwerk-koncertről, ami valójában nem is egy, hanem két szabadtéri fellépés volt. Közte akadt egy kis időnk, így hát biciklitúrát csináltunk a Duna partján. Az egész olyan volt, mint valami nyári vakáció. Az interneten egyébként találni fotókat a budapesti koncertről” – mondta Karl Bartos egy korábbi interjúban.A Kraftwerk még három alkalommal játszott Magyarországon: 1991-ben a Budapest Sportcsarnokban, 2004-ben a Papp László Budapest Sportarénában, 2009-ben pedig a zamárdi Balaton Soundon. Bartos szólóban 2006-ban a soproni VOLT Fesztiválon, 2011-ben a Balaton Soundon lépett fel.

fotó:clashmusic.com