Greatest Hits címmel ad koncertet július 9-én a budapesti Akvárium Klubban a német avantgárd-indusztriál zene egyik legkiemelkedőbb csapata, az Einstürzende Neubauten.

MTI

en16_mAz idén 35. jubileumát ünneplő német zenekar többször játszott már a magyar közönség előtt. Július elején az enyhén ironikus Greatest Hits elnevezésű műsorral állnak színpadra, olyan klasszikusnak számító albumokról is ismert dalokat adnak elő mint a Perpetuum Mobile, az Ende Neu, a Tabula Rasa vagy a Silence Is Sexy.

A Blixa Bargeld vezette csapat – a szlovén Laibach mellett – a kortárs elektronikus zenék keményebb vonalának megkerülhetetlen alapzenekara, legjelentősebb inspirálója a Nine Inch Nails által fémjelzett elektro-metálnak vagy a Rammstein által kommercializált ipari rocknak.

A kezdetben a klasszikus dalszerkezetet egy légkalapáccsal széttrancsírozó, majd a törött elemekből a kifinomult fülek számára végtelenül furcsa zajzenét építő formáció az évek során finomított módszerein. Az 1980-as évek végéig megjelenő további négy albumuk a berlini indusztriál fontos mérföldkövének számított. Az 1990-es évektől a 2004-es Perpetuum Mobile lemezig bezárólag az Einstürzende Neubauten új fejezetet nyitott: sokkal inkább a zaj és a harmónia közti kontraszttal és annak végleteivel kísérletezett. A 2007-es albumuk után tavaly jelent meg Lament című legújabb lemezük.