Július 20. és 28. között rendezik meg a Fesztivál Akadémia Budapest elnevezésű kamarazenei programsorozatot, amelyen a koncertek mellett zenés séta, előadások, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket. A fesztivál idén is három pillérre épül, a világ legjelentősebb művészei adnak kamarazenei hangversenyeket, nemzetközi professzorok tartanak mesterkurzusokat, emellett megrendezik a 19 év alattiaknak a III. Fehér Ilona Hegedűversenyt.

MM – 061.hu

A hangversenyeknek a Zeneakadémia, a III. Fehér Ilona Hegedűversenynek a Hagyományok Háza, a kísérőprogramoknak többek között könyvtárak, az Országház kupolacsarnoka, valamint a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda ad otthont. 

Ha össze tudnak fogni a különböző művészeti ágak képviselői, akkor a világban betöltött helyünket maximalizálni tudjuk. Ez a fesztivál nemcsak azért fontos, mert nyaranta színpadára állítja a világ legnagyobb zenész egyéniségeit a magyar fővárosban, hanem azért is, mert szerepet vállal a jövő zenészeinek kiválasztásában és pályaközelbe juttatásában – mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a fesztivált bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten. “Megtaníthatjuk a fiatalokat arra, hogyan kell zenélni, de vajon megtaníthatjuk-e őket arra, hogy kell ezt a tudást megnyitni a világ előtt, hogy kell a világ leghíresebb zenészeit Magyarországra csábítani, hogy aztán vigyék el hazánk jóhírét szerte a világban. Azért segítjük a fiatal zenészek kibontakozását, hogy ezt meg tudják tenni” – zárta beszédét az államtitkár.

Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára beszédet mond (Fotó: Horváth Péter Gyula)

 

A nyári szezonban nagyon sok turista fordul meg a fővárosban és keresik azokat az igényes programokat, amelyek a nyári szabadság idején nem biztos, hogy mindenhol megtalálhatók, de Budapest ebben is élen jár, mert egy ilyen fantasztikus fesztivált tud felmutatni. A legnagyobb művészek érkeznek hozzánk, fantasztikus koncertek sorát fogják adni, a legkorábbiaktól a legaktuálisabb zenékig – mondta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora hozzátéve, a Zeneakadémia egyik arcéle a kamarazene, ezért nagy köszönet jár Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak.

A klasszikus és a népzene egymásnak kezet nyújtva léteznek itt, Magyarországon, ahogyan a Hagyományok Házában megszólalhat egy Bartók-mű, úgy szólal meg a Zeneakadémián a népzene. Ez az összekapcsolódás nagyon fontos – mutatott rá Pál István, a Hagyományok Háza művészeti vezetője. A Hagyományok Háza, mint a népművészet egyik fellegvára méltó helye lesz a Fesztiválakadémiának, és én abban reménykedem, hogy a klasszikus zenészek nem csak a Fesztiválakadémia ideje alatt fognak itt örömmel játszani, tette hozzá. Irgalmatlan nehéz munkát végeznek Kokas Katalinék, mert a bürokrácia nem annyira kedvez a művészeknek. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy minél több gyereket juttassunk közelebb a zene élményszerű megismeréséhez, zárta sorait Pál István.

A Fesztiválakadémia indulásával kapcsolatban Kelemen Barnabás, a Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetője elmondta, hogy 2003-ban, amikor beadta pályázatát a Zeneakadémiára, felvetette Batta András rektornak, jó volna, ha nyaranta a Zeneakadémia patinás épülete otthont adna egy kamarazenei fesztiválnak. Jártuk a világot a feleségemmel, különböző zenei fesztiválokat látogattunk és éreztük, hogy ilyesmire szükség van Magyarországon is. Nem titok, hogy ezt meg is kezdtük Kaposváron, majd öt év múlva Batta András keresett meg minket azzal, hogy váltsuk valóra a régi tervünket a Zeneakadémián is. Így indult négy éve a Fesztivál Akadémia. Az, hogy egy egyetemista harmad-negyedmagával együtt játszhat egy világsztárral, együtt próbálhatnak, majd felléphetnek együtt, ilyenről nem nagyon tudunk, talán ettől olyan különleges ez a fesztivál – tette hozzá a Kossuth-díjas hegedűművész.

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A fesztiválon fellép Joshua Bell, Vilde Frang és Alina Ibragimova hegedűművész, Maxim Riszanov brácsaművész, valamint Dejan Lazic, Ránki Dezső és José Gallardo zongoraművész – mondta el a rendezvény művészeti vezetője. A hangversenyeken a zeneirodalom legismertebb művei, így többek között Schubert Pisztrángötöse és Vivaldi A négy évszak című műve mellett valódi ritkaságok is megszólalnak, például Pierre Boulez Messagesquisse című hétcsellós darabja. Elhangzik Dvorák A-dúr vonóshatosa, Beethoven F-dúr “Tavaszi” szonátája és Mozart Esz-dúr zongoranégyese is. Az esti hangversenyek előtt Fazekas Gergely tart műismertető előadásokat. A zenetörténész kiemelte, ahogyan az eddigi Fesztivál Akadémiákon is, idén is lesznek mesterkurzusok, azaz a hazánkba érkező művészektől vehetnek órákat a kamaracsoportok, újdonság azonban, hogy az idén mások mellett Shlomo Mintz hegedűművész, David Geringas litván csellista és Perényi Eszter is vállalkoztak arra, hogy magánórákat adjanak.

Újdonság továbbá, hogy az idén a Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila által megalakított Sztalker Csoport diákjai is részt vehetnek a koncerteken, bejárhatnak a próbákra. Vecsei H. Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, minden évben pár száz gyerekkel foglalkoznak, főként a tudatos jelenlét módszerével, az idei évtől kezdve szeretnék a látókörüket is kiszélesíteni, ezért csatlakoztak a Fesztivál Akadémia programsorozathoz. “Nem szabad, hogy a színház belterjes maradjon, muszáj nyitnunk egymás felé, zenészeknek, táncosoknak, színészeknek, sportolóknak, mert teljesen egyértelmű, hogy egy irányba nézünk, és az ügy, az közös” – hangsúlyozta a színész. Megkaptuk a lehetőséget, hogy Fazekas Gergellyel és Berecz István koreográfussal együtt tartsunk ezeknek a gyerekeknek egy közös kurzust a Sztalker Csoport eddigi módszerei szerint. “Nagyon sajnálom, hogy ezt a Kodály-álmot, hogy a Milleniumra nem tud minden magyar ember kottát olvasni, ezt még nem sikerült elsajátítanom. Azt remélem, hogy ezekkel a gyerekkel együtt beléphetünk abba a világba, ami egyelőre nagyon sok ember számára nincs nyitva” – tette hozzá Vecsei H. Miklós.

Fotó: Horváth Péter Gyula

 

Kokas Katalin, a fesztivál művészeti vezetője elmondta azt is, hogy idén is várják azokat a civil foglakozásúakat – ügyvédek, orvosok  –, akik hivatásuk mellett kedvtelésből, de rendszeresen muzsikálnak. A fesztivál művészei és pedagógusai ugyanis számukra is tartanak mesterkurzusokat.

A fesztivál kísérőrendezvények teszik színesebbé: Dobos Tamás fotókiállítása, esti koncert a Széchenyi fürdőben, zenés séta Budapest legszebb könyvtárai között, privát koncertek a történelmi Hubay-szalonban, színészek felolvasásai, élőzenés zenetörténeti előadások, kerekasztal-beszélgetések, és éjszakába nyúló, autentikus kávéházi cigányzenével kísért vacsorák. Az Országház kupolacsarnokában Liszt Ferenc Koronázási miséjéből adnak elő két tételt államiságunk legfőbb jelképe, a Szent Korona tiszteletére.

Fiatal a fesztivál, de egészen egyedi hangulata és zenei teljesítménye megérett arra, hogy az országimázst szolgáló erős brandként a világ elé tárják. A nemzetközi brand felépítésére és a kommunikációs „világpremierre” Szabó Stein Imrét kérték fel, akinek nevéhez a Zeneakadémia nemzetközi újrapozícionálása, a Bartók Világverseny és a Nemzetközi Marton Éva Nemzetközi Énekverseny megalkotása is fűződik. A meghatározó nemzetközi zenei médiumok mellett (Gramophone, The Strad, BBC Music Magazine) a most készülő új filmmel és arculattal fog bekerülni a fesztivál a művelt európai és amerikai közönség által mértékadónak tekintett médiumok vezető kulturális felületeire, mint a Der Spiegel, a The New York Times a Euronews vagy a BBC.

Fotók: Horváth Péter Gyula