1977-ben az Omega azt üzente az Időrabló című dalában, hogy ha le akarod rázni az időt, korábban kelj fel. Az Omega egészen korán felkelt, már 1962-ben, és azóta töretlen a népszerűségük. Máig ők Kelet-Európa legsikeresebb előadói. Június 13-án Felcsúton, július 8-án Karlovy Varyban lépnek fel. Benkő Lászlóval beszélgettünk.
PZL – nullahategy
Volt “Presser Művek”, “Fonográf Művek”, de az “Omega Művek” nem vett részt a “kreatív iparban”, jórészt csak a hangtechnikában, stúdió munkákban jeleskedtetek, más előadóknak nem írtatok dalokat. Miért?
Az Időrabló megfelelő hívó szó. Nem volt időnk. Ha megjelenik egy lemezed, azt „fel kell nyomni élőben”, mi pedig folyamatosan úton voltunk, hosszú időket töltöttünk az NSZK-ban, más nyugati országokban. A politikai gyeplő ellenére is volt esélyünk külföldön. Egyszer csak nagy nehezen, de kiengedtek minket. Abban az időszakban, amikor még Csehszlovákiába sem volt olyan könnyű átjutni tornacipőért. A Gellért szállóban tartottuk első sajtótájékoztatónkat, ahol felolvastam egy papírra írt szöveget: „Holnap 12.20-kor szállunk fel Ferihegyről, és 2 és fél óra múlva Londonban leszünk”. Azért olvastam fel, mert egyszerűen nem hittem el. Egy hónapig London! Ez akkor a magyarok számára a lehetetlen szinonimája volt. Azért nem volt magyar beat zenekarnak addig nagylemeze, mert Erdős Péter úgy gondolta, hogy 2-3 kislemezt enged, mert kislemezekkel még nem mehettél országos turnéra, nem csinálhatsz nagy előadást, nem hív meg az ORI, csak úgynevezett vegyes műsorokban szerepelhetsz. Londonban, a Marquee klubban játszottunk, előttünk Eric Clapton, utánunk Joe Cocker lépett fel. Összehaverkodtunk velük, de összebarátkoztunk John Martinnal is, aki azt mondta, hogy megnézte a turnétervünket, amiben négy nap szünnap van. Ha felvesszük az anyagunkat, lehet angol nagylemezünk. Először fel sem fogtuk…
Kellett engedélyt kérni az MHV-tól?
Nem volt lemezszerződésünk az MHV-val, hiszen eleve nem is akartak nagylemezt kiadni, ezért jogilag eltiltani sem tudtak. Erdős Péter 24 órán belül megtudta, hogy kinn lemezt csinálunk, és az elmondások alapján teli torokból ordított, hogy ki engedte ezt meg. Az Interkoncert igazgatója azt mondta neki: nem engedte meg senki, de senki nem is mondta, hogy nem lehet… Az aláírásunkkal új fejezet kezdődött a magyar rocktörténelemben. Érdekes módon, amikor visszajöttünk, a repülőtéren ott várt minket Erdős Péter. Se előtte, se utána soha nem jött ki. Azt mondta, hogy azonnal, így ahogy vagytok, bejöttök a Rottenbiller utcába, és felveszitek a lemezt. Ferencsik János épp az Állami Hangversenyzenekarral rögzítette Beethoven sorozatának egyik szimfóniáját. Azt mondták Ferencsiknek, hogy a statikusok szerint életveszélyes az épület, le kéne állítani a felvételt. Mi bementünk, és egy négysávos magnóra (amit a németek felejtettek itt a háború idején), felvettük a lemezt. Nyugaton abban az időben már 16 sávos magnók voltak. És augusztus huszadikára kihozták az első magyar nyelvű poplemezt. Egyébként a Rettenetes emberek dalt korábban kiszórták a kislemezes ajánlatunkból, de itt, ebben a helyzetben elértük, hogy felkerüljön az albumra. Így azt tudták mondani Aczél Györgynek, hogy az Omegának előbb lett lemeze Magyarországon, mint Angliában. Májusban voltunk Londonban, amikor elvettük az albumot is. A kinti menedzsment azt mondta, hogy ősszel kijövünk egy lemezbemutató turnéra, de amikor Pesten is elkészült az album, elvették az útlevelünket, így nem tudtunk már kimenni. Pedig addigra mindent leszerveztek az Omega Red Starnak, ami valószínűleg óriási áttörés lehetett volna. A Kossuth Lajos utcában rendőri felügyelet mellett négyes sorokban álltak az emberek a lemezünkért. Nem mehettünk vissza Londonba, de az első angliai utunk nem maradt következmények nélkül: nekünk, és aztán már a többi magyar előadónak is lehetett saját nagylemeze.
Ahhoz képest, hogy mekkora siker volt az album, nem nyomták újra a hetvenes években. Csak a 10.000 lépésnek lett a Krém labelnél ún. egyenborítós kiadása 1982-ben. Például Koncz Zsuzsa lemezeit újranyomták…
Kezdjük ott, hogy Koncz Zsuzsa volt az Erdős liblingje. Úgy kezdődött a pályája, hogy Gergely Ágival előadták a Gézengúzt… Megtetszett nekünk, és megkérdeztük, hogy nincs kedve az Omegával elénekelni a Locomotiont? Koncz így került a magyar beat történetébe. Az első Omega-lemezeket azért nem nyomták újra, mert úgy gondolták, hogy inkább jöjjön a következő. Nem vacakoltak a régiekkel, akkor sem, ha igény volt rá. Ezek azok az idők voltak, amikor a belvárosban a szűcsök abból gazdagodtak meg, hogy a szovjet tisztek hozták a jegesmedve és a barna medve bőröket, és divatos szabásminták alapján kabátokat, dzsekiket és bundákat készítettek nekik.
Ti megúsztátok a szovjet turnékat, míg mondjuk Zalatnay, vagy a P.Mobil, és más magyar előadók nem…
Ez úgy kezdődött, hogy a szovjet delegáció megnézte a Kisstadionban megtartott koncertjeinket. Bejöttünk csíkos harisnyában, majd a tetőről egy kötélen lemászott Kóbor János. Az elvtársak és a katonatisztek a negyedik nóta után felálltak, és látványosan kimentek. A szovjetek jobban tartottak az Omegától, mint más magyar előadóktól, mert mi Nyugat-Európában is népszerűek voltunk. Féltek a rock mozgósító erejétől. Látták a Kisstadionban egymás után megtartott koncertjeinket, volt, hogy 3-4 bulink volt egymás után, mégsem engedték a Népstadionban fellépni az Omegát, mert tartottak a nagy tömegtől. Amikor a rendszerváltás után Oroszországban jártunk, a rajongók elmondták, hogy az Omega számukra a szabadság üzenetét hordozta. Mi még a Gorbacsov érában is tiltó listán voltunk a Rollling Stones-szal, és több más nyugati zenekarral együtt. Cliff Richard például felléphetett, mert ő „jó fiú volt”. De számunkra is meglepetés volt, hogy amikor a rendszerváltás után felléptünk Oroszországban, minden dalunkat kívülről tudták… oroszul… No, ha valamit nem vettünk fel oroszul, azok az Omega-dalok. Hogy terjedt el orosz nyelven, nem tudom… Medvegyev elnök konkrétan Omega-rajongó. Hidd el, sok mindent láttam, de volt, amin én is meglepődtem… Amikor 2013-ban kinn játszottunk, a harmadik sorban ott ülnek az ortodox egyház főpapjai, ahogy kell, szakállasan. És csápoltak… Másnap vártak minket, és meglepetésünkre megkaptuk Romanov főherceg kitűntetését. A tósztban elmondták, hogy az Omegától kapták a szabadság illúzióját.
Újítások sora volt jellemző az Omegára. Ti készítettétek az első magyar beatlemezt, az első szétnyitható borítót (10000 lépés), az első tévés showt, ti koncerteztek először Angliában, tiétek az első magyar szimfonikus kísérlet, az első magyar CD és zenei DVD is… Volt-e olyan újítás, ami szintén az első volt az Omega?
Mi csináltuk az első musicaleket! Amikor Iglódi István azt tervezte, hogy megrendezi Shakespeare Vízkeresztjét, felvetette, hogy csináljunk belőle zenés darabot, olyan színészekkel, mint Tordai Teri, Andorai Péter, Jordán Tamás, Zala Márk, Kézdy György, Trokán Péter… Abban az időben még nem voltak stúdiók, a hanganyagot a Várszínház próbatermében vettük fel, ami soha nem jelent meg lemezen, pedig hosszú ideig ment nagy sikerrel. Amikor itthon voltam, minden előadást láttam, úgyhogy van egy Shakespeare-darab, amit kívülről tudok. 147 előadást élt meg, de amikor eljutatta az alkoholista Tóth Dezső Aczélnak a hírt, hogy az Omega zenéje és Shakespeare együtt, egy színházban, akkor bejelentették, hogy életveszélyes az épület, és leállították az előadást… Aztán Iglódi István elintézte, hogy Berlinben is bemutassák a darabot. A németek látták a pesti előadást, és annyira beleszerettek, hogy megcsinálták ugyanazt Berlinben. Öt évig ment, teltházakkal. De mi készítettük a Thália színház Holdbéli csónakos című produkciójának dalait is. Az is musical volt, de akkor még nem úgy hívták. Kővári Kati rendezte, játszott benne Venczel Vera és Kozák András is. Amikor először mutattam meg a próbán a zenei témákat, a nézőtérről egy hangot hallottam: “Jaj, ez nagyon arnyos!” Weöres Sanyi bácsi volt. És akkor Kazimír Károly, a színház igazgatója azt mondta: rendben van, csináljátok!
A Taurus tagjainak volt egy ihlető élménye, látták a Black Sabbathot. A ti hard-rock korszakotok előtt volt ehhez hasonló ihlető élmény?
Minden zenész egymást oltotta, beszélgettünk az Erzsébet sörözőben a különböző új zenékről, hatásokról, hogy kinek mi állna legjobban, ki milyen új lemezeket ismer… Mi már a londoni utunk alatt megismertük a Led Zeppelint, behoztuk a lemezeiket, mutattuk a kollégáknak, de a Led Zeppelinnel később játszottunk Németországban. Mégis: talán a The Who jelentette nekünk a legtöbbet, hiszen a zenekar tagjaival összebarátkoztunk Londonban. De a Uriah Heep-el is felléptünk. Ken Hensley billentyűs játékát nagyra tartottam, de talán Jon Lord állt hozzám legközelebb ebből a szcénából.
Készült-e angol nyelvű verziója a XI-es, neue deuche welle hangulatú lemezeteknek? Voltak-e tervek arra, hogy visszahódítsátok 1982 körül a német piacot?
Igen, készült a XI-es lemeznek is angol nyelvű verziója. Abban az időben jött a new wave, és a space-rock korszak után kerestük az új kiteljesedést. Azt a lemezt már Törökbálinton vettük fel, mert addigra itthon is volt a nyugat-európai szintű technika. A Ruhr-vidéken olyan fejlesztő mérnökökkel találkoztunk, akik a Kraftwerknek készítettek szintetizátorokat. Nos, ők rakták össze az én hangszereimet is. Vadul kísérletezni kezdtünk a profi, új technikákkal. A német producerünk csak a tendenciákat vázolta fel, de a sound, és az egész művészi munka a miénk volt…