Két negyvenen túli debreceni úriember egyszer csak úgy döntött, hogy zenekart alapít, pontosan elektro-pop duót. Mr. M. (Szénási Miklós) és Kaiko (Komódi Károly) neve nem ismeretlen Debrecen zenei berkeiben, számos formációban játszottak már az elmúlt két évtizedben, de aztán lenyugodtak a kedélyek, és azt talán maguk sem gondolták, hogy majd újra színpadon állnak. Szénásinak számos könyve jelent meg, és társszerzője a Nemzeti Színházban futó Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak, Komódi pedig Ennio Morricone kórusában énekel, és egy rocksuliban is tanít.

POÓS ZOLTÁN- nullahategy

20131227-IMG_1440Honnan jött az ötlet, hogy a negyvenes éveitekben újra zenekart alapítsatok? Ez komoly ügy, vagy csak kellemes hobbi?
Mr M.:
Nagyon komoly, nagyon kemény ügy, és persze, nagy szerelem is, mivel mi alkotó, kreatív emberek vagyunk, a zene nagyon fontos szerepet játszik az életünkben. Jó, hogy egymásra találtunk, és jó, hogy nem húszévesen, mert akkor korántsem úgy látnánk a dolgokat, mint most. A LED egyszerre művészet és egyszerre  vérbeli tánczene. Zenénkről azt mondta Sanghajban élő fényképész barátunk, Nicky Almasy – aki amúgy a világ második legmagasabb épületének, a Sanghai Towernek a fotósa -, hogy igazi nemzetközi produkció.
Kaiko: Ettől függetlenül angol és magyar nyelvű dalaink egyaránt vannak, s talán nem csak a Trónok harca rajongóknak jó hír, hogy hamarosan bemutatjuk Visszatér a tél című dalunkat, amit a sorozat inspirált. Hálásak vagyunk különben Nickynek, mert két zseniális videóklippel és egy gyönyörű filmetűddel megtámogatta törekvéseinket. Zenészként az a dolgunk, hogy jó dalokat írjunk. A LED megjelenésében minimalista, ugyanakkor a szintipop műfajtól függetlenül kemények is tudunk lenni.

Kaiko projektjében keveredik az elektronikus és az akusztikus világ, de ott volt korábbani zenekarában a dark-rock is. Miklós pedig a Fóbikus Panaszokkal hip-hopot, a Red Marinettiben electro metált játszott. A LED viszont elektropop. Melyik zenei világ áll hozzátok a legközelebb?
Mr.M.:
Sokféle zenét hallgatunk, legutóbb például ott álltunk az Enter Shikari koncertjén a második sorban, és nagyon élveztük azt az iszonyatosan zajos, kemény zenét, amiben azért időnként ott volt a három szólamú ének is. De nincs bajunk az operákkal, vagy a norvég és izlandi zenével sem. A hazai elektronikus szcénában amúgy számos nagyon jó produkció van. A LED zenéjét a hagyományos értelemben vett rockzenével nem biztos, hogy könnyű párosítani, bár ha a zene jó, akkor nem a hangszerelésen múlik a buli.
Kaiko: Természetesen vannak olyan nagy példaképek akikkel szívesen állnánk egy színpadon. A Depeche Mode, a Hurts, a Nine Inch Nails, vagy a Zagar simán ilyenek. De mondhatnánk Péterfy Borit is. Igazából elég színes az a világ, amit összehoztunk, még az is belefér, hogy a saját anyagok mellett eljátsszunk – persze, erősen a saját arcunkra szabva – egy-egy Led Zeppelin dalt, vagy a Trans-X óriási slágerét, a Living On Videót.

IMG_9888Van szerepe az új szintipop hullámnak abban, hogy megalakultatok?
Kaiko:
Szerintünk nekünk találkozni kellett. Az elektropop amúgy pont olyan része a zenei kultúrának, mint a rock. Ami ott a gitár, az itt a billentyű, a technika, a szoftverek, meg a vasak…

A Nemzeti Színházban fut egy darab (Mesés férfiak szárnyakkal), ami a színlap szerint Szénási Miklós, Oleg Zsukovszkij és Lénárd Ödön írásai alapján készült. Miklós, ezt hogy kell elképzelni, kb. hány százalékban a te műved?
Mr.M.:
Annak idején felhívott Vidnyánszky Attila, hogy elolvasta az egyik regényemet, s hogy szívesen dolgozna velem. Leültünk, beszélgettünk jó két órát, és elmesélte a vízióit, hogyan képzeli el az emberiség álmát a repülésről, az űrhajózás történetét, Gagarin, Tyitov és a többiek sztoriját, és hogy milyen lenne Trill Zsolt szárnyakkal… Nála minden nagyon sok szálon fut, komplex, összetett, izgalmas és pezsgő. Tőlem lírai szöveget kért, és azt összefésülte a többi szöveggel. A darab így lett kerek egész, nagyon izgalmas színpadi játék. Népszerűségére jellemző, hogy találkoztam olyan nézőkkel, akik tíznél is többször látták.

Arról mit kell tudni, hogy a LED énekese, Kaiko „végigturnézta Európát a Volt egyszer egy vadnyugat zeneszerzőjével, Ennio Morriconéval”? Milyen minőségében?
Kaiko
: Mint énekes, aki egy profi kórusban énekel. Ez nem vicc, komoly. Ahogy az is, hogy a rocksuliban rockzenét tanítok. Morriconéval Európa nagyvárosaiban turnéztunk, sok tízezer ember látta ezeket a koncerteket. Tavaly februárban Párizs, Prága, Berlin, Zürich, Budapest és Bécs voltak a turné állomásai, idén februárban többek között Amszterdam, Brüsszel, London, Dublin, Berlin, Prága, Krakkó, Zürich, Stuttgart… Hatalmas élmény vele együtt dolgozni.

Talán nincs még egy olyan város az országban, ahol annyi zenekar működne, mint Debrecenben. Már negyed százada is önálló rocklexikon jelent a helyi bandákról, de országos hírnévre csak a Tankcsapda és a Color tett szert. Mi az oka annak, hogy ilyen nehéz a kitörés a városból?
Mr. M.
: Mi is azzal küzdünk, amivel bárki, aki szeretne részt venni a popcirkuszban: ez nem egy óriási torta, és akik ott vannak a közelében, azok nem nem szívesen engednek maguk mellé másokat. Még mindig sok az olyan üres celeb, aki arról híres, hogy híres. Mi nem akarunk ezekkel az arcokkal versenyezni, mert mi művészek vagyunk, és egyáltalán nem mellékesen jó dalaink vannak, megjegyezhető, hatásos dallamokkal.

Mi lesz a LED következő nagy dobása?
Kaiko: Tavaly karácsonykor megjelent a LED első EP-je, a Deep Blue Sky, most egy igazi nagylemezen gondolkodunk, hamarosan bemutatjuk az új klipünket, koncertekre készülünk, s persze, az a terv, hogy ott legyünk a Ki Mit Tube idei sorozatában is.