A magyar kultúra napjához kapcsolódva és az Arany János-emlékév nyitányaként pénteken az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nyílt napot tart, amelyen Arany János Toldi című elbeszélő költeményének eredeti kéziratát is megtekinthetik az érdeklődők a tárlatvezetések, előadások és könyvbemutatók mellett.

MTI

A nyílt napon a kézirat történetéről Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a Kézirattár munkatársa több időpontban tart nyilvános előadást. Délután bemutatják A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című könyvet, továbbá tárlatvezetések és meghirdetett időpontokban könyvtári séták is indulnak, illetve a könyvtár olvasótermei és kiállításai díjmentes belépővel látogathatók – mondta el Boka László, az OSZK tudományos igazgatója az intézmény pénteki sajtótájékoztatóján.

Az igazgató a könyvtár terveivel kapcsolatban kiemelte, hogy programjaikkal a jövőben tovább akarnak nyitni a közönség felé, tudományos, kulturális közösségi térként is szeretnének bemutatkozni a digitális infrastruktúra fejlesztése és a hagyományos könyvtári funkciók mellett. Boka László arról is beszélt, hogy az év kiemelt eseményei között lesz az Arany János-bicentenárium, illetve a reformáció 500. évfordulója, de a Szent László-emlékévhez és Tompa Mihály születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva is szerveznek programokat.

Az Arany János-emlékévről elmondta, hogy a könyvtár – mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője – az emlékév országos programjainak szakmai előkészítésében is részt vállalt, valamint tudományos és ismeretterjesztő programokkal hozzájárul a megünnepléséhez is. A Nemzeti Ereklyetérben és az Ars Librorum kiállítótérben április 27-én nyílik meg a Más csak levelenként kapja a borostyánt... című nagyszabású Arany János-kiállítás, amelyet könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, speciális tárlatvezetések, rendhagyó magyarórák kísérnek november végéig. A tárlat az OSZK kézirattárának különleges kincseire épül, de kitér Arany és a kortársak, valamint az Arany-recepció és az annál szélesebb kultusz kérdéseire, megidézve többek közt a 100 évvel ezelőtti ünnepségeket is.

Mindemellett a könyvtár 200 határon inneni és túli kortárs magyar költő autográf, Arany János emlékének szentelt, vagy az életműhöz kapcsolódó kéziratos versét gyűjti össze a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a József Attila Kör (JAK) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) közreműködésével. Több kortárs költővel videointerjú is készül Arany meghatározó költészeti és fordítói hatásáról, illetve a ma élő kortársak Arany-parafrázisairól. A kiállítás ezekből a kéziratokból és videointerjúkból is bemutat egy válogatást.

Kiemelte, hogy az emlékév keretében több konferenciakötetet is megjelentetnek, a kiállításhoz készítenek egy katalógust is, valamint a kortárs költőknek az OSZK kézirattára felkérésére írt szövegeiből szintén összeállítanak egy kiadványt. A tervek szerint az Arany János és a korabeli művelődéstörténet című tanulmánykötet már március elejére elkészül, a Kossuth Kiadóval közösen jelentetik meg a Toldi száz évvel ezelőtti díszkiadásának hasonmását, valamint az MTA Könyvtárral közösen kiadják a Zichy Jenő illusztrálta Arany-balladák fakszimile kötetét is.

Sudár Annamária, az emlékév egyik szervezője elmondta, hogy az OSZK a Magyartanárok Egyesületével és a Magyar Olvasástársasággal közösen Te aranyok Aranya! címmel szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos és középiskolás diákok számára. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő lesz. A területi döntőket október 14. és november 17. között az ország hét különböző helyszínén tartják, a döntőt a nemzeti könyvtárban rendezik.

A képen Barabás Miklós festményének részlete látható