Számos nemzetközi turisztikai szavazáson végzett előkelő helyen Magyarország fővárosa. Idén nyáron például a második legszebb európai városnak választották meg a szavazók, ám a több száz éves épületeken, a mesés panorámán, a romkocsmák és múzeumokon túl Budapest ezer és ezer érdekes történetet, urbánus legendát és titkot rejt. Ezeknek a felderítéséhez azonban nem kell a történelem könyveket bújnunk, hanem elég ha benevezünk a belvárosi Imagine Budapest egyik városi sétájára, ahol a rejtélyek maguktól életre kelnek. Egy privát séta alkalmával beszélgettem Káldi Emesével, a Imagine Budapest alapítójával, aki elmesélte milyen háttérmunkát igényel egy-egy tematikus túra megtervezése, és azt, hogy a hideg hónapok beköszöntével mi a sorsa a sétáknak.
SZABÓ FRUZSINA ANNA– 061.hu
Mi volt a tematikus séták szervezésével a cél?
Kezdetektől fogva több cél vezérelt bennünket: egyrészt mi magunk voltak kíváncsiak bizonyos dolgokra a városban. Másrészt szerettük volna, ha a városlakók, várost használók jobban megismerik a fővárosukat. Azt gondoljuk, ha jobban felfedezik, jobban meg is szeretik, és végül jobban kötődnek majd Budapesthez. Nem titkolt célunk az is, hogy szeretnék, ha a kötődés mellett a tolerancia, a megértés is nőne. Ha tudjuk, hogy mi, miért lett valamilyen, hogyan alakult át, ekkor talán elfogadóbban viselkedünk, és zsörtölődés helyett az aktív problémamegoldást választjuk. Ha tudjuk például, hogy az Alagút mikor és kiknek épült, akkor a dugóban állva nem szitkozódunk, hiszen megértjük, hogy nem a 21. századi autóforgalomra tervezték annak idején. Hasonló gondolatból táplálkozik az is, hogy ha gyerekeknek, fiataloknak mesélünk a városról, elmondjuk nekik – persze játékosan, élvezhetően -, hogy milyen sok erőfeszítés, mennyi munka árán épület fel a környezetünk, hogy mennyi minden történt a házfalak között és az utcákon, hogy a múlt tulajdonképpen még ma is tetten érhető a városban, akkor jobban vigyáznak az épített környezetre, jobban tudják akár a tanulmányaikat is kötni a közvetlen környezetükhöz.
Miért fontos az, hogy a város kulisszái mögé pillanthassunk a séták alkalmával?
Fontos, hogy mindenkinek legyen egy saját Budapestje. Egy olyan Budapestje, amelyben eligazodik, amit szeret, amiben otthonosan érzi magát, és ami „csak az övé”. A történetek, a személyes sztorik, amiket egy-egy sétán megtudnak, egy újabb rétegét jelenítik meg a városnak, amitől élővé, élettel telivé válik.
Mi alapján állítjátok össze egy- egy túra útvonalát? Milyen kutatómunkát igényel?
Saját érdeklődésünk, a közönség igénye, illetve a piac változó igénye szerint. De sokszor adódik úgy, hogy egy kutatás közben merül fel egy jó téma, amit érdemes végiggondolni, és ha vannak jó helyszínek – ezek a séták alapkövei –, akkor összerakjuk azt. A kutatómunka sétánként nagyjából 1-2 hónap. Mivel 7 éve csináljuk ezt a dolgot, ezért egyre könnyebb, de így is sok időt vesz igénybe. A kutatás mellett a helyszínek felkutatása, leszervezése, tesztelése, a sétákban használt interakciók kitalálása, kivitelezése is idő, illetve több menetben szoktuk a már kész sétát kipróbálni, egészen a legapróbb részletig például, hogy pontosan hova áll a vezető, hogy hallják és lássák.
Melyik a sláger útvonal?
Régóta az egyik legnépszerűbb sétánk a tavasztól őszig szervezett Titkos kertek és terek a belvárosban. Emellett a bűnügyi témát boncolgató Azt beszélik a városban valamint az édességtörténettel foglalkozó Édes élet, a gyerekeknek szóló, épületszobrokat nézegető Vadlesen a Terézvárosban is nagyon népszerű. Télen, az adventi időszakban megy a Vízivárosi Betlehem és a Fény útja séta – ezeket is nagyon szeretik.
Csak turistáknak szólnak ezek a séták?
Nem, sőt egyáltalán nem. Az Imagine Budapestnél magyarokkal kezdtünk, ma már vezetünk sok külföldit is, de még mindig 60-70 %-ban magyar résztvevőkkel sétálunk.
Melyik a legújabb túrátok? Mi ihlette? Mit sajátíthatnak el a résztvevők?
A legújabb sétánk a Sercli, ami egy kóstolókkal megtűzdelt nagyon érdekes és tanulságos séta: arról szól, vajon hogy lesz és lett a fővárosban a gabonából kenyér, s hogy a kenyeret kik és hogyan sütötték, s hogy ma milyen kenyereket lehet venni, hol és kik sütnek igazi, kézműves kenyérfélét. Malom- és sütőipari érdekességek, rengeteg emberi sztori, kóstolók és izgalmas helyszínek kerültek a sétába. 
Az egykori Hungária gőzmalom épületében kezdünk, a Soroksári úton, ahol megnézünk egy igazi, régi malomépületet. Budapest éléskamrája volt egykor ez a ferencvárosi rész: gyárak, üzemek, malmok és a Közvágóhíd is itt üzemelt. Hihetetlen korszerű technikával, elképesztő mennyiségű áruféleséget tároltak, mozgattak és dolgoztak fel itt a századforduló körüli évtizedekben. Budapest malomipara például annyira meghatározó volt, hogy Minneapolis után itt őröltek legtöbbet az egész világban az 1900-as évek elején. Utunk a Belváros felé vezet, ahol a Közraktárak és Nagycsarnok után egy igazi, mai, trendi kézműves pékségben kóstolunk: a Lónyai utcában a Butter Brothers túrós batyuja, kakaós csigája ad egy kis energiát a sétálóknak. Közben kiderül, hogy a pék szakma hogyan alakult ki, kik és hol voltak a művelői, és hogy Budapesten milyen sok hagyományos pékség működött – lényegében minden sarkon egy. Sétánk következő állomása a Ráday utcában egy egyiptomi büfé, ahol a kedvünkért egyiptomi és szír kenyereket sütnek – itt a világ különböző kenyereiről beszélünk a kóstoló közben. Aztán folytatjuk az utat a Királyi Pál utcai irodánk alatti előadóteremig, ahol Vajda József, a Pékműhely pékség tulajdonosa mutatja be a különböző kenyereket. Ő volt az első kézműves pékséget létrehozó pék a 2010-es évek elején, két kicsi üzletében állandóan kígyózó sorok várják, hogy a hagyományos technikával, adalékmentes anyagokból készülő termékeit megvehessék. Józsi mesél a szakmáról, a ma kihívásairól, arról, hogy hogyan kell finom és igazán jó kenyeret sütni. A kóstolás után megyünk tovább, és két kisebb megálló után eljutunk a Cukor utca egyik házának pincéjébe, ahol egy igazi, régi pékkemencét nézünk meg. Az 1700-as években épület kemence sorsáról, a ház történetéről és a kenyér szimbolikájáról is szó esik a séta végén.
A hideg hónapok beköszöntével csökken az érdeklődés a séták iránt? Hogyan lehet életben tartani ezt a mozgalmat télen?
Télen a téli sétákat ajánljuk inkább: ezek rövidebb, több benti helyszínnel szervezett programok. Illetve több különleges épületbejárást, az előadóteremben szervezett beszélgetést, előadást ütemezünk erre az időszakra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sétálási kedv nem csökken télen sem: kicsit kisebb intenzitással, de télen is szervezzük a nagy sétákat is, amire szerencsére sokan jönnek akkor is. Sokan ilyenkor használják fel a karácsonyra kapott sétautalványokat – ezek egyébként most novembertől korlátlan ideig felhasználhatóak.
Kérlek, emelj ki három olyan történetet, urbánus legendát, amiket a legnagyobb meglepődéssel fogadnak a sétán résztvevők.
A Fal adja a másikat elnevezésű sétán szó esik arról, hogy az 1870-es években egy bizonyos Reitter Ferenc nevű mérnök a mai Nagykörút helyére hajózható csatornát tervezett, hiszen valaha ott egy Duna-ág folyt. Az elképzelés szerint kiásták volna ezt a vízi utat, és 12 híddal összekötve a két partot ezen bonyolódott volna a közlekedés. A tetszetős elképzelés túl drágának bizonyult, ezért nem szavazták meg az építkezést – helyette lett a Nagykörút. A Titkos kertek című sétán hangzik el, hogy állítólag Széchenyi befektetésként a mai Szabadság tér oldalán épített egy nem gangos bérházat (belső lépcsőházas, folyosós), amit azonban a pestiek nem szerettek, mert hiányzott nekik a gang, ahonnan be lehetett kukucskálni a szomszédhoz, ahol pletykálni lehetett. Így aztán alig tudta bérbeadni az ottani lakásokat Széchenyi. A Sercli alkalmával hangzik el, hogy a gőzmalmokból csak úgy engedték ki a munkásokat a műszak végén, hogy megmotozták őket. Az élelmesebb munkások a derekukra kötöttek egy nagyobb anyagdarabot, s abba belegöngyölve csempészték ki a lisztet gabonát, ezt hívták macskázásnak. A századforduló után a munkások szakszervezetinek egyik követelése volt, hogy ne legyen motozás.