Napokban jelent meg a a Fonogram-díjas és számos nemzetközi elismerést begyűjtő hazai inide-pop szupergroup a Poster Boy új, és egyben utolsó lemeze. A zenekarban játszott Ponikló Imre (Amber Smith) Michael Zwecker (Kispál és a Borz) Mayer R. Noel (The Walrus) és Fehér “Szegecs” Zoltán. Mayer R. Noel gitárossal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

A Poster Boy egy afféle szupergroup, és ahogy lenni szokott, az erős egyéniségek szeretik dominálni a zenét. Nálatok szükség volt arra, hogy kijelöljétek, hogy ki miben meghatározó, ki a jobb hangszerelő, dalszerző… Azaz fel kellett osztani a szerepeket? 
Azon túl, hogy nagyon gyorsan világossá vált, hogy Mike fogja hozni a szövegek javát, nem nagyon osztottuk fel a szerepeket. Volt, hogy egyedül írtunk dalt, volt hogy én írtam egy kórust és Imre írta a többit és volt fordítva is. Az első lemezünkön lévő Portland Head Light a tökéletes példa erre, ahol még a gitárszólót is megfeleztük. De Mike is írt Örkény ihletésű számot a médiatörvényről, ami azért volt különösen mókás, mert az előre felvett éneke köré kellett hangszerelni. Az On the Count to Three-re főleg én írtam a zenét és az is először fordult elő a zenekar életében, hogy Mike nélkül írtam szöveget.

Nyilván minden zenekari tag elfoglalt, hogy sikerült összeszervezni a próbákat, a koncerteket? 
Mindig akkor fixáltuk a próbákat, amikor találkoztunk. Nyilván a munka és a családok mellett nem volt nagyon könnyű, de soha nem volt teher. Mike-nak nyáron szigorú hétvégi beosztása van, azzal nem szabad szórakozni, mert megvadul. 🙂 A koncertek nagy részét Imre és én szerveztük, de természetesen volt olyan, hogy jött egy-egy random levél, hogy minket szeretnének ide-oda. Ezek mindig kedves és jóleső dolgok. Volt, amit nem tudtunk vállalni, de ahova tudtunk, oda elmentünk játszani.

2014-ben Fonogram-díjat nyertetek pop-rock album kategóriában. Hozott ez bármilyen változást a zenekar életében?
Az égvilágon semmit. Lett egy szép díj a polcomon. Persze az nem elhanyagolható, hogy a szakma minket választott a legjobbnak. Tényleg nagyon megtisztelő, akármennyire kicsi a piac. Egyébként az egyik jelölt zokon is vette, hogy mi nyertünk és csúnyán beszólt, ráadásul nyilvánosan. A pénz nem váltja ki a kreativitást. Vagy a kulturáltságot.

Azt írtad, hogy a 2017-es lemez a Poster Boy utolsó albuma, egy lap szerint a felvételek során támadt feszültségek miatt…  Miért nem hagytátok abba akkor félúton, és mindenki vitte volna a témáit? Miért vittétek végig, ha tudtátok, már nem tudjátok majd bepromózni, és nem is lesznek koncertek…
Nem fogok hazudni, megfordult a fejünkben. Vannak is olyan dalok, amiket megírtam és erre a lemezre szántam, de majd a szóló anyagomon jelennek meg. Minden zenekar megérdemel egy hattyúdalt. Nehéz volt az egész folyamat, sokat késtünk különböző okokból, de megérte. Olyan helyekről dicsérnek minket, ahonnan egyáltalán nem vártuk.

A dalok sokszor nagyon bensőséges témákat érintenek (szerelmi konfliktusok, szülő-gyermek viszony, stb)… Nem volt fura egy olyan zenekarban kiadni a legbensőbb fóbiákat, félelmek egy olyan formációban, amelynek tagjai sosem voltak igazán közel egymáshoz?
Mindenki megéli ezeket egymástól függetlenül. Az nem változtat semmin, hogy kivel énekled el. A művészek javarészt úgy dolgozzák fel az élet nehézségeit, hogy kvázi terápiás módszerként kiírják magukból, legalábbis nálam és szakmabeli barátaim nagy részénél így működik – már amennyire működik. Az, hogy másoknak ez tetszik vagy tudnak vele azonosulni, már csak plusz. Kifejezetten azokért a pillanatokért zenélek, hogy akár csak egy embert a tökéletes pillanatban kapjon el egy dalom. Akkor már megérte.

Nem illett volna mégis legalább egy búcsúkoncertet adni?
De… Én szerettem volna, a többiek nem. Működött a demokrácia.

Magyarország indie vagy power-pop vonatkozásában jobb hely lett az elmúlt 2-3 évben? Az itt élő nagyszámú külföldiekre lehet alapozni karriert? Londonban is milyen szép számot hoznak a az ott fellépő magyar sztárok….
Én rosszabbnak érzem. A külföldiekre építkezni? A magyarokra sem nagyon lehet. Valahova eltűnt a közönség. Nagyon kevesen járnak koncertekre. Ha nem tolják az embert agyba-főbe minőségtől függetlenül, akkor szinte lehetetlen megtölteni egy normális klubot. Külföld más. Amikor kint voltunk például Japánban, megteltek a helyek, vették a pólót, a CD-t. London meg a második legnagyobb magyar város, ott azért nem olyan nehéz összerántani a közönséget, mondom ezt anélkül, hogy kisebbíteni akarnám mások sikerét. Én is szívesen mennék, ha hívnának. Nekem nagyobb élmény volt, és a szememben nagyobb siker is, amikor New Yorkban éltem és láttam, ahogy az Irie Maffia szétkapja az East Village-ben a teltházas Drom nevű helyet úgy, hogy az ott lévők maximum harmada volt magyar.

Ligeti Gyuri „mindannyiunkat jobb zenésszé tett” – mondtad. Mi az, amit egy gitáros felnőtt fejjel tanulhat egy másik gitárostól?
Gyuri – amellett, hogy nagyon jó zenész – isteni producer. Sokszor olyan irányt adott daloknak, amit mi nem választottunk volna. Ez sajnos az alkotási folyamat átkos része. Ha több százszor eljátszol egy dalt miközben írod, beléd vésődnek bizonyos dolgok és akkor kell valaki, aki “szűz” füllel hallgatja meg az anyagot és konstruktívan hozzá tud szólni. Ő ilyen. Volt, hogy úgy nyúlt bele a hangszerelésbe, hogy csak néztünk, mint a bagoly. Nem játszani tanított minket, hanem attól lettünk jobbak, ahogy ő közelítette meg a dalokat. Stúdiózni is jött velünk sokszor és tett javaslatokat, hogy esetleg próbáljunk meg máshogy énekelni egy picit, vagy variáljunk egy-egy riffen. Nagyon jó munkakapcsolatunk van, barátok vagyunk, úgyhogy folytatjuk ezt a jövőben is.

A közreműködők, Galambos Dorina és Pély Barna nem az indie-szubkultúrából érkeztek és a quimbys Balanyi Szilárd is sajátos zenei világ… Nem féltetek attól, hogy túl eklektikus lesz az anyag?
Az eklektika a Poster Boy védjegye. Legalábbis én nem sok bandát ismerek, akik úgy adnak ki albumot, hogy egyszerre van rajta soul, shoegazer, George Formby-féle music hall meg mondjuk stadion-rock. Az előzőekhez képest máshogy akartam megközelíteni ezt az anyagot, ezért kértem fel őket. Mindannyian új színt hoztak, amiért mérhetetlenül hálás vagyok nekik.

Kép: sinco.hu