“A rockzene feladta a kívülállást, a bankok és a média kiscicája lett” – Földes László Hobóval beszélgettünk

Fotó: Horváth Péter Gyula

Dylan nem üdvözli a közönséget, nem köszöni meg a tapsot és nem búcsúzik el. Volt, hogy megpróbáltad te is felrúgni a protokollt?
1978 körül Póka Egonnal készítettünk egy szvitet, ami többek között a Stones Szimpátia az ördöggel, a Doors The End és a King Crimson 21st Century Schizoid Man és a Gun Race With The Devil című számaira épült, és a kompozíció végén a három gitáros összerugdosott a színpadon. Amikor abbahagyták a rugdosást, elkiáltottam magam: Az ördög győzött, Isten meghalt, Isten veletek! Majd véget ért a koncert. Nem volt se taps, se ráadás. No, ott volt meglepődés rendesen.

Mi az oka annak, hogy az édesbúsabb dalokkal előálló, szintén a hatvanas években induló Leonard Cohen teltházat csinált Magyarországon, addig a pop egyik legnagyobb hatású, szintén egyszálgitáros hőse, Dylan alig hozott be ezer nézőt Budapesten?
Nem vagyok rajta Cohen életművén, rám nem gyakorolt különösebb hatást, mert nincs sok köze a rock and rollhoz. Voltam egy koncertjén, ami tetszett, de nem gyűjtöm a lemezeit, viszont Bob Dylannek megvan a teljes életműve. Nem érdekel, hogy Dylan nem énekel olyan jól, mint Robert Plant, Steve Winwood vagy John Lennon, az érdekel, amit Dylan üzen. És hogy miért nem jön be Magyarországon? Ennek bizonyára sokféle oka van, én ezt nem tudom megmagyarázni. Dylan társadalmi változásokra való érzékenysége csak egy szűk körben érdekes, nálunk például a zenészek nem tudják ki az a Bob Dylan, amelyik tudja, csak röhög azon, hogy milyen hangja van, és hogy milyen a gitárjátéka, miközben Lennon, Jagger és Hendrix az utcán mentek Dylan után, hogy vihessék a táskáját.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Bár 1978-ban, a Magyar Rádió Márványtermében megtartott szakmai bemutatkozó koncerteden játszottál Dylant, de azért elsősorban a Rolling Stonesnak, Jim Morrisonnak és Viszockijnak adóztál. Dylant miért csak most állítottad a középpontba?
A Jóistennek köszönhetően megadatott az a lehetőség, hogy saját dalokat és lemezeket is írjak. Nem az a kötelességem, hogy lefordítsak mindenkit, akit szeretek, vagy minden költőnek, akiket ismerek és szeretek, előadjam a verseit. Az elsőrendű kötelességem az, hogy megszolgáljam, amit kaptam az emberektől, és ezt leginkább a saját műveimmel tehetem meg, nevezetesen a Circus Hungaricus-szal, vagy a Vadászattal. Nem szeretem a lemezeimet, de ezeket igen. Nem interpretátor-énekes vagy színész vagyok, és ez sem kis dolog. Amit csinálok, azt nem jellemzi a rendszeresség, körülöttem több dolog alakul ötletszerűen. Az előadói esteket ahogy esik, úgy puffan módon csinálom.
A Bob Dylan műsornak személyes oka van… Egy barátom súlyosan megbetegedett, majd hihetetlen nehézségek árán meggyógyult, és tanul gitározni. Eszembe jutott, milyen lenne, ha a bajok után színpadon előadhatná velem Dylan dalait. Ez történik, a magunk örömére fogunk játszani, nem érdekel, hogy mit mondanak majd mások, mert  ők nincsenek benne. Amikor a HBB elindult, sok zenészkolléga idegrohamot kapott tőlünk, pedig csak amatőrök voltunk. Most is ugyanez van, tábortűzi hangulatban nyomjuk majd, azaz lefordítottam a dalokat, bepróbáltuk és nekiállunk örömzenélni. Eredetileg háromszemélyes produkciónak indult, aztán lett dobosunk, billentyűsünk és akusztikus bőgősünk is, de a dolog maga akusztikus hangulatú produkció, ami követi a Bob Dylan-féle tradíciót. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

Dylan bizonyos dalai, sokszor az egyszerűségüknél fogva is alkalmasak arra, hogy átiratok szülessenek belőlük. Hűek maradtok az eredeti hangképhez?
Van egy alapvető különbség az átdolgozók között és köztem. Ők a legtöbb esetben a nem érzékeltetik, milyen fájdalom, kétségbeesés, fenyegetés, aggodalom, vagy humor van a dalokban. Mint amikor Jön a lassú vonat. Zeneileg lehet, hogy ők jobbak, mint Dylan, de ha őket hallgatod, másfelé visz, amit hallasz.

Hivatkozol a sajtóanyagodban komolyabb hobologusokra… Van olyan, aki téged is meglepett, olyan dolgokat pontosított, amit te rosszul tudtál az életműveddel kapcsolatban?
Köznevetség tárgya szoktam lenni, hogy az öreg olyan hülye, hogy már nem tudja, melyik lemezén található egy-egy száma, de amikor befejezek egy albumot a stúdióban, azt maximum egyszer hallgatom meg az életben. Természetesen a hobológiát poénra veszem, ahogy a Hobológiai Társaságot is (a néhai költő, Mózsi Feri találta ki egyébként), aminek évente egyszer Kapolcson van a Vándor Ló Gyűlése. Ha megírsz valamit, az elkezdi önálló életét élni és nem tudod, hová jut, vagy hol tűnik el. Megdöbbentő, hogy egy-egy dal mit jelenthet az embereknek. A Nem lehet két hazád-at Erdélyben sokan félreértették, azt hitték, nekik szól, pedig az első amerikai utamon született. Nemrég az egyik lapban olvastam egy Svájcban élő, 91 éves magyar nénivel készült interjút, akit megkérdeztek, hogy miképp őrzi meg a magyarságát. Azt mondta, verseket olvas és van egy kis szöveg a fésülködő asztalkája fölött: Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz, de magyarul álmodsz és magyarul sírsz.  Pedig a néni nem tudja, ki írta és soha nem hallott rólam.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Vannak olyan soraid, amelyek afféle szállóigék lettek, így aztán olyan közegbe is bekerültettek, amelyekben furcsán hatnak…
Volt, hogy az egyik március 15-i beszédében Orbán Viktor idézte az Oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk milyen fenn – sort… Ez megjelent lemezen és írásban is, bárki előadhatja, vagy idézheti. A dolog onnan ered, hogy Orbán Viktor és Fodor Gábor, valamint a néhai demokratikus elllenzék tagjai  éveken át jártak a lágymányosi Hobo Blues Band klubba, személyesen ismertük őket, többek között Csoóri Sándort, Eőrsi Istvánt, Petri Györgyöt is. Viszont az én kép-, vagy hangfelvételeimet csak engedélyemmel használhatja valaki, így az MSZP-s Mesterházy Attilának írnom kellett, hogy nem használhatja az A hetedik című József Attila vers általam készített felvételét a választási kampányában. Kínos volt.

Számos, még el nem beszélt történeted van, amiket nem integráltál bele, mondjuk a Halj meg és nagy leszelbe, vagy más művedbe. Tervezed, hogy ezeknek a történeteknek még formát adsz?
Meg kell írnom bizonyos történeteket, ezekkel még tartozom. A Halj meg és nagy leszel darab egyharmada nem került be a végső változatba, és kb. kétszer ennyit még nem is írtam meg. Például azokat a hatvanas évekhez kötődő a sztorikat, így azt, amikor valaki Rákosi Mátyás képét vízhatlan technikával a vécéje kagylójába ragasztotta, hogy arra űrítsen. Sok ilyen van még, ezeket meg kell írni, különben elsikkadnak.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Jövőre lesz 40 éve, hogy megalapítottad a HBB-t. Mit jelent 72 éves korodban a rock and roll?
Az ember nem azért játszik rockzenét, hogy lázadjon, hanem azért, mert szereti. A balhé akkor kezdődik, ha nem engedik. A rockzene, mint művészet nekem óriási csalódást jelentett végül, mert azt vártam, hogy olyan művészet lesz, ami magába szívhatja az összes többit. A filmet, a színházat, a képzőművészetet használni fogja majd és így egyesíti mindet. Ehelyett az lett, hogy a rockzene feladta a kívülállást és a bankok meg a média kiscicája lett.

A Tábortűz mellett album a Vadászattal és a Circus Hungaricus-szal az egyik kulcsmű a HBB-féle corpusban. A rendszerváltás környékén megjelent kemény társadalomkritikát megfogalmazó album borítóján egy zászló is látható, amelyen sarló és kalapács és horogkereszt van… Kaptál ezért a lemezért hideget és meleget is?
Úgy emlékszem, jól fogadták az emberek. Kritika sosem volt és ma sincs. Mivel a dalokat nem tudták támadni, inkább nekem jöttek, hogy milyen szarul énekelek, abban az országban, ahol Koncz Zsuzsa legalább tizenötször lett az év énekese, Katona Klári meg egyszer sem. A szakmai fogadtatás nem számított, Cseh Tamást, Pressert, vagy Bródyt leszámítva. Ők bírták a dolgot. Arra sem emlékszem, hogy a többiek mit mondtak a Vadászatról, pedig úgy gondolom, hogy az a lemez szétrúgta az egész magyar könnyűzenei értékrendet.  
Miután megjelent a Tábortűz mellett lemez, és mi három hónap múlva csináltunk a BS-ben egy teltházas koncertet, és Hegedűs László még a szerzői jogdíjat sem fizette ki egyikért sem. Az albumot a Multimedia Records adta ki, ami Hegedűs tulajdona volt. Az összeg 1994-re több millió forintra rúgott, azóta sincs nyoma. A pert kapcsolatain keresztül megúszta.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Alapvetően úgy születtek a dalok, hogy te megírtad a szövegeket, és arra komponálta a zenét például Póka Egon vagy Tátrai Tibor. Előfordult-e olyan, hogy amikor cserélődtek a muzsikusok a zenekarban, akkor az új belépők zenei világa, attitűdje némileg egy-egy dalszöveget is befolyásoltak?
Mindig előre megírtam a szöveget, a zenészek alátették a zenét, bementünk a stúdióba, feljátszották az alapokat, az ének maradt utoljára. Nem egy esetben a kész zenéhez kellett formálni egy-egy sort, ha nem akart ráfeszülni a témára. Az Emigráns Blues szövegét a stúdió társalgójában írtam meg egy addig nem hallott zenére.

A Hobo Ludens című kétkötetes könyvedben mely szövegváltozatok szerepelnek? Azok, amelyek lemezre kerültek, vagy az eredeti víziók?
Fogalmam sincs… Azok, amiket otthon megtaláltunk. Egyébként az elmúlt harminc évben is változott néhány dal egy-egy sora.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Aki nem ismer, talán melankolikus alkatnak gondol, miközben az egyik legszórakoztatóbb énekes vagy a magyar színtéren, teli jobbnál-jobb sztorival…
Igazán sajnálom, hogy ennyi nehézséget, szomorúságot, fájdalmat vagy dühöt zúdítottam a közönségre, mert nekem leginkább a marháskodáson jár az eszem. Hogy a dalszövegekben ezt nem tükröződik? Nem minden úgy van, ahogy azt szeretném, a műveim nem fedik le teljesen a személyiségem, bár  remélem, hogy talán többek nálam. Egész életemben az védett meg az igazi bukástól, hogy amit csináltam, fontosabbnak tartottam magamnál. Komoly vereségeket szenvedtem rengeteg lemez vonatkozásában, mert a szöveg nem ért össze a zenével. De háborogni nem tudtam, mert a mestereim, Dylan, Jagger vagy Hendrix meg tudták írni a zenét és a szöveget is, én sajnos csak a szöveget. Ezért ki voltam szolgáltatva a zeneszerzőknek, és hol sikerült a dal, hol nem. Az, hogy én fenn tudtam maradni,  nemcsak a szövegeknek, a zenének köszönhető, hanem az előadói stílusomnak is, szóval, talán tudok valamit, amivel át tudom vinni a dalt akkor is, ha az kevésbé sikerült.

Voltak-e szövegek az életműkötetben, amelyekből menet közben „kiszerettél”, és végül kihagytad azokat?
Például egyáltalán nem szeretem a Korálnak írt Hazafelé című szövegemet, de bennhagytam, és nem azért, mert egy sikeres dal lett. Nekem egyébként nincsenek ún. slágereim, sosem játszották számaimat a rádiók.

Fotó: Horváth Péter Gyula

De ott van a Hajtók dala, vagy a Bill első szólólemezére írt slágerek…
Azok Bill dalai, bár én írtam a szövegeit, de hozzá kötődnek. Rengeteg fiatal gyerek énekli a számainkat, de tízből kilenc a Deák Bill Gyulának írt dalunk. Talán azért, mert az én számaim szövegei nehezebbek.

Lányod, Földes Borbála tervezte a Hobo Ludens arculatát. A te vízióid vagy a lányod vizuális látásmódja határozta meg a könyv küllemét?
A könyvtervezés Bori lányom víziója volt, egyébként tavasszal lesz  –Bázel után,  –kiállítása New Yorkban. A könyvet is ő rakta össze, az időrendet is ő határozta meg. Sajnos az olvasószerkesztő én voltam. Amikor az érzékeny szerző olvassa a saját műveit, az borzalom. Kétszer korrektúráztam meg az 1456 oldalas anyagot, a végén már azbesztet köptem a saját dumáimtól. Monodrámaim, színdarabjaim, novelláim és köteteim anyaga is benne van.

Amikor begépelted a szövegeket, felmerült benned, hogy itt-ott igazíts egy-egy olyan szövegen, amin a zenei struktúrák miatt változtattál?
Feleségem gépelte be a szövegeket, amit nem győzök neki megköszönni. De a válaszom az, hogy nem igazítottam utólag a szövegeken, úgy szerepel a könyvben, ahogy a közönség megismerte. Nem herélem ki, vagy nem is sminkelem azt, amit egyszer elkövettem. Minden benne van, a P.Mobil Honfoglalásától a P.Box-nak írt Ómen-lemezig…

Termékeny szövegíró vagy, de alig néhány előadónak írtál szövegeket…
Számos lehetőségem lett volna szövegeket írni másoknak, de amikor megalapítottam a Hobo Blues Band-et, már más előadóknak – néhány kivételtől eltekintve – nem írtam szöveget. Bár voltak komoly kihívásaim. Nem akartam olyan lenni, mint a magyar rockzene S.Nagy Istvánja, a mindenkinek dolgozó Horváth Attila. Valamikor 1973-ban történt, hogy összeveszett Koncz Zsuzsa Bródyval, és úgy nézett ki, hogy én leszek Koncz szövegírója. Levitt a Korál együttes próbájára, ahol Horváth azt mondta nekem, hogy írjuk együtt a Korál dalszövegeit, amelyekhez ő hozza az irodalmat, én pedig az erőt… Aztán a következő szöveget írta, meg is jelent a Hazafelé-kislemez B-oldalán: Nézz rám, a cipőm talpa levált, nézz már, mégis megyek tovább… Hát, többek között az ilyen dolgok miatt nem jött össze az együttműködés….

A könyvben látható az 1986-os Esztrád album eredeti borítója. Miért tiltották be ezt a covert?
Mert a kiskakas egyik lábán egy kokárda volt látható. Bár én nem rakom ki a falra az aranylemezeimet, vagy a relikviákat, de ez a kakasos eredeti borító – amit Viszt Gyuri készített – bekeretezve lóg a dolgozószobám falán. Egyébként a Még élünk lemez borítóját is kicseréltük volna a könyvben az eredetire, de sajnos nem találtuk meg. Azt Halmágyi Péter fotográfus készítette a Farkasréti temetőben. Egy tátongó sírgödör szélén ültem, kezemben egy könyv. Dr. Erdős Péter úgy értelmezte, hogy a borító utalás a 301-es parcellára, ezért nem engedélyezték az eredeti covert.

A könyvben szerepelnek olyan szövegek, amelyek még nem hangzottak el nyilvánosan, és még nem is publikáltad azokat?
Persze, A blues kémiája című 2008-as szabadversemet kevesen ismerik, de a kötet elején szerelő novellám, az 1967-es Gyermekláncfű délutánja sem jelent meg sehol.

Rolling Stones őszi turnépólóját viseled. Ezek szerint voltál valamelyik európai állomáson…
Igen, Münchenben. Brutális volt.