Már a jövő év vége felé űrturistákat küld Hold körüli útra a SpaceX amerikai magáncég. Elon Musk, a vállalat tulajdonosa – aki egyben az elektromos autókat gyártó Tesla vállalat birtokosa is – hétfőn jelentette be ezt telefonos sajtókonferenciáján, nem kis meglepetést okozva.

MTI

Azt mondta, hogy az újfajta, emberek szállítására alkalmas Dragon űrhajó fogja megtenni a Hold körüli utat két űrturistával, akik ezért “jelentős összeget” fizettek előre. Nem fedte fel a vállalkozó kedvű űrturisták kilétét, sem azt, hogy mennyit fizettek. Csak annyit volt hajlandó róluk elárulni, hogy “nem hollywoodiak”, ők keresték meg az ötlettel a cégét, és tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen űrrepülés milyen kockázatokkal jár.

A vállalat Dragon típusú teherűrhajói már most is rendszeresen szállítanak rakományt a Nemzetközi Űrállomásra, legutóbb kilenc nappal ezelőtt indult útnak egy ilyen űrhajó. A Dragon új, továbbfejlesztett változata először az ISS-re szállít majd rakományt a NASA megbízásából, erre várhatóan még az idei évben sor kerül, majd a jövő év közepén asztronautákat is visz majd az ISS-re. Csak ezután, hat hónappal később, a jövő év vége felé következik majd a “magánmisszió”, a Hold megkerülése, illetve a visszatérés a Földre. Ez teljesen automata üzemmódban történik majd.

SpaceX Dragon

Az űrkapszulát az egyelőre még fejlesztés alatt álló Falcon 9 típusú nehéz hordozórakéta viszi fel az űrbe. A hordozórakéta első tesztrepülései  idén nyáron kezdődnek. Musk szerint bőven van még idő arra, hogy elvégezzék a szükséges teszteket az űrhajósok szállítására alkalmas Dragon űrkapszulával és a hordozórakétával. Musk szerint a Hold körüli útra induló Dragont ugyanabból a floridai űrközpontból, Cape Canaveralból bocsátják fel, ahonnan startoltak annak idején az Apollo program űrmissziói.

A NASA alig három napja, a hét végén jelentette be, Donald Trump elnök arra kérte, vizsgálja meg, lehetséges-e űrhajósok részvételével megtenni már az első tesztrepülést a Hold körül a kifejlesztés alatt álló Orion amerikai űrkapszulával, amelyet minden korábbinál nagyobb teljesítményű rakétával bocsátanának fel, az eredeti tervek szerint elsőként 2018 végén és legénység nélkül. Az Oriont és a Space Launch System nevű óriásrakétát arra szánják, hogy a 2020-as években embert küldjenek egy aszteroidára, a 2030-as években pedig a Marsra. Ez a rakéta négyszer nagyobb, és jóval erősebb minden eddigi amerikai rakétánál.

Ha a szakemberek megvalósíthatónak ítélik a korai emberes küldetést, akkor az Orion két asztronautával a fedélzetén keringene 2019 közepe táján a Hold körül nyolc-kilenc napon át, hasonlóan ahhoz, ahogy 1968-ban az Apollo-8 misszió megelőzte az egy évvel későbbi holdraszállást.

fotók:spacex.com