Doug Jones 190 cm magas, és mindössze 63 kg. Nem csoda, hogy sokan utánafordulnak az utcán. Karcsú, inas testalkata és keskeny, szögletes arca szinte túlviláginak hat, olyan, mint egy megtestesült trükkfelvétel. Bizonyára sokan azt gondolják, hogy még sosem láttak hasonló embert, pedig nagy az esélye, hogy látták, csak nem is tudnak róla: Doug Jones ugyanis az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész Hollywoodban. Harminc év alatt több mint 150 produkcióban tűnt fel, olyan kultfilmekben, mint az 1993-as Hókusz Pókusz, a Buffy, a vámpírok réme sorozatban, a Pokolfajzatban, vagy A faun labirintusában. 2017 őszén talán karrierje két legjelentősebb szerepében láthatták a nézők, a Star Trek: Discovery című sorozatban, illetve Guillermo del Toro A víz érintése című filmjében. Utóbbi elhozta a Velencei Film Fesztivál első díját. A hazai mozikba február 22-én kerül.

TR – 061.hu 

Ezek körül azonban egyikben sem láthattuk Jones arcát, sőt, testének egyetlen részét sem. A latex és szilikon maszkok, elképesztő jelmezek és hosszú órák alatt felkerülő smink segítségével a színész démonok, szörnyek, halálangyalok egész arzenálját keltette életre. Jones nagyon keresett színész, hála a szokásostól eltérő, különleges tehetségének és képességeinek. „Egy lényeket megtestesítő előadóművésznek a maratonfutó és a pantomim furcsa kombinációjának kell lennie, aki képes kifejezni magát több réteg akril és szilikon alól is” – mondta del Toro, aki több játékfilmjén is együtt dolgozott Jones-szal. „Nagyon ritka az ilyen fegyelem, és szerintem nagyon kevés olyan színész van, aki képes többet adni annál, hogy tud jelmezben dolgozni. Igazi színész.”

Jones nem szeret kérkedni a tehetségével: „azért alkalmaznak, mert magas, vékony csávó vagyok – persze remélem, néhány egyéb képességgel. A sminkesek szeretnek egy vékony, hosszú alappal dolgozni, mert így nyugodtan tudnak építeni rá, és a végeredmény nem lesz túl terjedelmes.” Őszintén mesél az áldozatokról, amiket meg kellett hoznia az egyedi és elképesztő karrierje építéséért. „Elszigetelt érzés. Nem mindig van kedvem hozzá, hogy beszélgessek és viccelődjek a forgatáson, mert próbálom túlélni a napot, ami számomra teljesen más, mint a többieknek.” Azonban nem hogy túlélnie, de fejlődnie is sikerült úgy, hogy felépítette magát mint a színész, aki profi módon képes a saját megjelenését eltüntetni és felülírni. Ellenben azt is felfedezte, hogy a hajlandósága arra, hogy Hollywoodban szinte felismerhetetlen legyen, nehezebbé tette mások számára azt, hogy felismerjék és díjazzák a tehetségét.

A kezdetek: Mac Tonight, Batman visszatér, Hókusz Pókusz, és Buffy, a vámpírok réme

Amikor Doug Jones 1985-ben Los Angeles-be költözött, arról álmodott, hogy vígjátékokban fog szerepelni. „Nem volt célom soha, hogy jelmezes színész legyek, nem is tudtam, hogy van ilyen lehetőség.” Az önéletrajzában azonban már akkoriban is szerepelt két extra képesség: pantomimos háttere, és az, hogy képes a lábait a feje mögé rakni. Emiatt csupa olyan meghallgatásra hívták, amelyek fizikai kihívással együtt járó szerepeket jelentettek. Ilyen volt például a Southwest Airlines reklámja, ahol egy táncoló múmiát játszott. 1986-ben egy McDonald’s kampány „arca” lett: ő volt Mac Tonight, jelmeze pedig egy fénylő öltöny, és egy óriási félhold alakú maszk. A szpotnak hatalmas sikere volt, Jones pedig a következő három évben 27 reklámot forgatott. „Abból vettem az első lakásomat.”

Mac Tonight. Fotó: McDonald’s

A baj csak az volt, hogy senki sem látta Jones arcát, ami a cég szemében azt jelentette, hogy a színész lecserélhető. „Sosem fizettek az átlagnál többet, és semmilyen ajánlatra nem voltak nyitottak. Azzal érveltek, hogy „bárki mást beöltöztethetünk.” Nagyon nehéz ebben a helyzetben lenni: próbálod megvédeni, amit az asztalra letettél, és közben szerény is szeretnél maradni. Évtizedekig próbáltam megváltoztatni a „bárkire lecserélhetjük” felfogást arra, hogy „ha a fogason lóg a jelmez, akkor jól néz ki, de életre kell kelteni, érzelmeket adni neki, ezért egy színésznek kell felvennie, nem egy majomnak. Nehéz volt idáig eljutni, de szerintem végre sikerült”.

Az első komolyabb szerepe az 1992-es Batman visszatér című filmben volt, de az elején csak annyit kértek tőle, hogy mutassa meg, hogy mennyire hajlékony. Miközben a kaszkadőrmutatványok koordinátorának demonstrálta képességeit, Tim Burton, a film rendezője is jelen volt. „Azt gondoltam, hogy ez csak egy egy-két napos munka lesz, egy kis vizuális móka a filmben. Félóra múlva, amikor visszajöttek a szobába, közölték, hogy „gratulálunk, a tiéd a szerep”. Én meg arra gondoltam: a szerep? Van szerep?”

Tim Burton-nek annyira bejött, amit látott, hogy a Vékony Bohóc szerepét osztotta Jones-nak: karakter része egy csapat elszabadult cirkuszi fellépőnek, akiket a főgonosz, a Danny DeVito által alakított Pingvin vezet. Jonesnak alig néhány sora volt, a forgatás azonban 14 hétig tartott, melynek során sok közös jelenete volt DeVitoval és Christopher Walkennel is.

Bal oldalon: a vékony bohóc a Batman visszatérből, jobb oldalon: Billy Butcherson a Hókusz Pókuszból. Forrás: batman.wikia.com/tmz.com

A Batman visszatérnek köszönhető a a Hókusz Pókusz is. Ez Jones legkiemelkedőbb szerepe, a Billy Butcherson névre hallgató zombi, annak ellenére, hogy ebben is alig szólal meg, az arca pedig el van maszkírozva. A kilencvenes években csupa apró szerepet kapott, ezért amikor 1999-ben elment a Buffy, a vámpírok réme meghallgatására, nem gondolta, hogy ez más lesz. Azonban amikor belépett a terembe, meglepődött, ugyanis Joss Whedon főproducer is ott ült a többi producer és szereposztó rendező között. „Azt az instrukciót kaptuk, hogy „csinálj úgy, mintha valaki feküdne előtted, csendesen odamész, nagy, fogakkal teli mosollyal az arcodon, kimetszed a szívét a helyéről, és odaadod valakinek a teremben, végig vigyorogva.”

A meghallgatás a 4. évad Csend című epizódjára szólt, ami később a sorozat egyik legkedveltebb része lett. Jones egy félelmetes csapat démon szerepére pályázott, akik elrabolják az emberek hangját, hogy a csöndben ellophassák a szívüket. Később kiderült, hogy a démonok arcára a készítők ráfagyasztottak egy félelmetes vigyort, de Jonesé annyira tetszett mindenkinek, hogy nem csak hogy megkapta a fődémon szerepét, még a maszkját is átalakították, hogy látszódjon a természetes vigyora. A szerepe annyira emlékezetes lett, hogy bekerült a Buffy főcímébe is.

A Buffy, a vámpírok réme sorozatban. Fotó: Warner Bros.

Nagy kiugrások és nagy visszalépések: Pokolfajzat, A faun labirintusa, A fantasztikus négyes és az ezüst utazó

Jones Guillermo del Toro-val először az 1997-es Mimic: A júdás faj című film forgatásán találkozott, amiben egy óriási csótányt játszott. Ugyan csak pár nap munka volt, mégis mély benyomást tett a rendezőre. „Ő volt az egyetlen jelmezes, aki nagyon-nagyon odafigyelt arra, hogy élettel töltse meg a karakterét” – idézte fel del Toro. Öt évvel később, amikor del Toro a Pokolfajzat képregénysorozatot dolgozta fel, eszébe jutott Jones. Volt egy fontos főszereplő, az Abe Sapien nevű intelligens tengeri lény, akinek teljes testet takaró jelmezben és bonyolult sminkben kellett lennie minden forgatási napon, amit hét óra alatt építettek fel a készítők. Del Toro egyedül Jones-t, tartotta alkalmasnak a feladatra.

Volt azonban egy komoly ára a szerepnek: del Toro már az elején megmondta Jones-nak, hogy valószínűleg újraszinkronizálják majd a szerepét, egy ismertebb színésszel. „Tudtam, hogy ha egy ismertebb színész hangját kapja a karakterem, akkor mindenki azt fogja gondolni, hogy nem tudok színészkedni. Ez ellen az előítélet ellen harcoltam mindig. Ez a szerep nagyon fontos volt, és most majd életem végéig magyarázkodhatok miatta.” Könyörgött del Toronak, hogy gondolja át, és végül megegyeztek: „hozd létre a hangot, amire ennek a karakternek szüksége van, és akkor a te neved is bekerül a többi nagy név közé, akik közül kikerül a végleges szinkron”.

„Úgy éreztem minden nap, mintha meghallgatáson lennék egy szerepért, amit már megkaptam.” Forgatás közben sok pozitív visszajelzést kapott: amikor pár hónappal később felvették Abe dialógusait, Jones ebédszünete alatt összefutott a hangmérnökkel, aki elmondta, hogy nagyon tetszik neki Abe hangja.

Két héttel később mégis jött a telefonhívás del Torótól, hogy David Hyde Pierce fogja Abe Sapien hangját játszani. Jones sírva fakadt. „Meg se próbáltam úgy viselkedni, mint aki erősebb annál, amilyen. Összetörtem.” A döntés mögött Jones szerint a marketing állt: Pierce éppen akkor fejezte be a Frasier utolsó évadát, a neve nagyon ismert volt. Del Toro azonban azt mondta, mindig Pierce-t képzelte el Abe hangjaként. „Amikor a szerepet írtam, arra gondoltam milyen kényes volt a David Hyde Pierce által alakított Niles a Frasier-ben. Ez volt a filmbéli Abe Sapienhez a kiindulópontom.”

Pierce a Jones iránti tiszteletbőlvégül nem volt hajlandó a nevét adni a produkcióhoz. Del Toro visszaemlékezett, hogy Pierce még azt is mondta a felvételek közben, hogy „úgy szeretnék hangozni, mint Doug”.

Abe Sapien a Pokolfajzatban. Fotó: Universal Studios

A 2006-os A faun labirintusánál viszont Jones külön kérte, hogy más hangját használják a karakteréhez. A szürreális történet egy fiatal lányról szól, aki faunokkal, tündérekkel, démonokkal teli világban keresi az útját az 1944-es, Franco-korabeli fasiszta Spanyolországban. Del Toro ugyanis megtartotta a forgatókönyv eredeti nyelvét, a spanyolt. „Elolvastam a forgatókönyv angol fordítását, és szinte elvesztem a gyönyörű történetben. Az utolsó oldal után arra gondoltam, a könnyeimet törölgetve, ezt a filmet muszáj megcsinálnom” – mesélte Jones. Amikor azonban megtudta, hogy spanyolul kéne beszélnie, majdnem visszautasította a felkérést.

„A Faun hosszú bekezdéseken keresztül ad elő ismertető szövegeket. Azt mondtam Guillermónak, hogy el fogom rontani a filmjét ezzel a nyelvvel”. Del Torót azonban nem lehetett lebeszélni Jones-ról. „Azt mondta, tőlem aztán számolhatsz tízig is, később újraszinkronizálom, de neked kell játszanod a szerepet.” Ehelyett Jones megtanulta a nyelvet annyira, hogy elő tudja adni a szöveget úgy, hogy érti miről van szó – és persze közben tudja azt is, hogy egy spanyol színész majd újramondja a szövegét. „Ez így rendben volt, hiszen a hanglejtés és az előadás az enyém volt.”

A faun A faun labirintusában. Forrás: Twitter

A szerephez hozzátartozott egy gólyaláb, amitől Jones több mint két méter magas lett, egy maszk, amiből csak egy kulcslyuknyi résen látott ki, és egy jelenet, amiben úgy kellett játszania, hogy ne tapossa agyon a tizenegy éves kislányt, aki film főszereplője volt. Minden reggel öt óráig tartott, amíg ráadták a jelmezt, és utána egész nap viselnie kellett. A Faun mechanikus farka miatt a jelenetek közötti szünetben is csak egy speciálisan átalakított bicikliülésre tudott leülni. „Számomra ez egy újabb jele volt annak, hogy milyen színész is Doug” – mondta del Toro. „Egy olyan ember, aki következetes, ha elvállal egy szerepet, akkor eggyé válik azzal”.

Ironikus, hogy amíg Jones legtöbb idejét és erejét a Faun megtestesítésére szánta, mégis a másik karaktere lett emlékezetesebb: mindössze egy jelenet erejéig jelenik meg A faun labirintusában a Sápadt Ember, egy lógó bőrű szörny, aki gyerekeket eszik, és a tenyerén vannak a szemei. „Ez a karakter került a magazinok címlapjára, ő maradt meg mindenkinek igazán” – jegyezte meg Jones. A Faun labirintusát hat Oscarra jelölték, ebből hármat meg is nyert, köztük a legjobb smink díját is, főleg Jones két karaktere miatt.

A sápadt ember A faun labirintusából. Fotó: Warner Bros.

Ez a film fordulópont volt a karrierjében, hiszen a kritikák végre név szerint említették. A következő évben a Fantasztikus négyes és az ezüst utazó című filmben játszott, és emlékei szerint színésztársai, például Chris Evans és Jessica Alba külön megdicsérték a hangját. Amikor újravették a szinkront, a hangmérnök kitalálta, hogy vegyék fel a dialógusokat másodszor is, suttogva, majd utána összevegyítette a két felvételt. „Túlvilágian és kísértetiesen hangzott, közben pedig mégis hősiesen” – emlékezett vissza Jones. 

Az ezüst utazó a Fantasztikus Négyesből. Forrás: sky.com

Megtanulni szeretni az életet sminkkel: Hellboy 2: Az Aranyhadsereg, Légió, Éghasadás, Star Trek: Discovery, A víz érintése, Nosferatu

Szerencsére, mire del Toro le akarta forgatni a Hellboy 2: Az Aranyhadsereget, már tudta, hogy Jones jó színész: nemcsak, hogy ő adta a folytatásban Abe Sapien hangját, de két másik szerepet is kapott, a legemlékezetesebb a félelmetes Halál Angyala. „Ő a legelkötelezettebb színész, akit ismerek. Szó szerint láttam már vérezni egy szerepért. A Halál Angyala jelmez mechanizmusa, ami a szárnyat és a szemeket mozgatta olyan nehéz volt, hogy átszakította Doug bőrét a jelmez, a smink meg minden alatt. Ő ennek ellenére kitartott és szó nélkül kibírta a napot. Ezt nagyon tisztelem” – mondta del Toro.

A halál angyala a Hellboy 2-ből. Forrás: youtube.com

A csalódásai ellenére Jones már elég sokat dolgozott ahhoz, hogy valódi rajongótábora alakuljon ki, más filmkészítők között is. A 2010-es Légió rendezője, Scott Stewart kifejezetten őt kereste egy kis szerepre, a démoni fagylaltosemberére. „Úgy gondolta, külön élvezet lenne látni azoknak, akik követték a karrieremet, ahogy kimászok a fagyiskocsiból Doug Jones arcával, aztán átváltozok valami rettentővé” – mesélte Jones mosolyogva.

A fagylaltosember a Légióban. Forrás: imdb.com

2013-ban Jones megkapta az első állandó sorozatszerepét, az Éghasadás című sci-fi drámában egy barátságos alient játszott. A karakternek több bekezdésnyi szövege is volt, és a szerephez egy teljes maszkot kellett viselnie szélesen elhelyezkedő szemekkel, amiket utómunkával meganimáltak. Ez volt az első, hogy a színésznek azzal kellett szembenéznie, hogy minden nap sminkben kell lennie, több hónapig egy évben, a sorozat futásának határozatlan idejére.

„Gumit viselni az arcomon nem probléma” – mondta Jones. „Az a nehéz, ha közben a fejemet is használnom kell, gondolkodni, hogy előadjam a dialógusokat. Egy kis depresszión is túl kellett lépnem: azon gondolkodtam, vajon örökre arra vagyok ítélve, hogy gumit kell hordanom? Nem kellene azt mondanom, hogy ítélve, de szerintem az elzártság miatt van. Amikor ott vagytok a forgatáson a többi színésszel, mindenki ül a székében, esztek vagy sztorizgattok a tegnap estéről, én vagyok az, aki mindezt egy maszk mögül csinálja. Nincs periférikus látásom, nem is hallok olyan jól, mint a többiek, mert a fülemen is gumi van, szóval csak ülök ott a viccelődés közepette, és szeretnék az egésznek aktívabb tagja lenni, de nem tudok. Szociális típus vagyok, szóval ha ott ülök egy csoport ember között, és nem tudok velük olyan könnyen kommunikálni, mint ők egymással, akkor az magányos tud lenni.”

Cochise az Éghasadásban. Forrás: youtube

Az Éghasadás három évad után, 2015-ben ért véget. Egy évvel később Bryan Fuller hívta fel egy ajánlattal, aki épp akkor kezdte a Star Trek: Discovery című sorozat castingját, ami 12 év után az első új Star Trek sorozat. Aaron Harberts, a sorozat executive producere elmondta, hogy Jones-t szinte karakter nélkül választották ki. „Bryan nagyon szeretett volna vele dolgozni, és még nem tudtuk, mit fog csinálni Doug.” Amikor először készítették el rajta Saru, az alien sminkjét, akit Fuller direkt neki talált ki, Jones komoly hibákat talált a dizájnban. Sarunak tíz szeme volt, amik óriási félhold alakban emelkedtek a feje fölé. A nagy és súlyos dizájnt egy sisak tartotta a helyén a smink alatt, ami folyton előrecsúszott, ha Jones lefele nézett. „Ahhoz, hogy ne csúszkáljon, annyira meg kellett szorítani a sisakot, hogy minden nap fájdalomcsillapítót kellett volna szednem, hogy kibírjam” – mesélte Jones. „Ha csak egy kétnapos meló lett volna, akkor kibírom, de egy többéves szerződés esetén ez túl sok.”

Jones továbbadta a visszajelzéseit, és teljesen újratervezték a karakterét úgy, „hogy Doug Jones, a színész, tündökölhessen” – magyarázta Harberts. Sarunak már csak két szeme van, amik a színész valós szemei (kivéve, hogy az egész szemet eltakaró kontaktlencsét kell viselnie), ezzel egy nagyon hasznos eszközt adtak Jones kezébe, amivel érzelmeket tud kifejezni, amit olyan sok korábbi jelmezével nem tudott. A sminkelés „nevetségesen rövid”, mindössze két óra. Ami nem Jones vékony teste, az Saru meglepően realisztikus keze, és egy pár magasított csizma, amitől Jones még egy jó tíz centivel magasabb.

Saru a Star Trek: Discovery-ben. Forrás: youtube.com

A víz érintése című del Toro-filmben egy kétéltű humanoid lényt játszik, akit elfog egy gonosz ügynök, és egy titkos laborban tartja fogva. Itt találkozik Elisával, egy néma lánnyal, aki takarítóként dolgozik. Abe Sapiennel ellentétben ez a lény egy vadállat, intelligens, de nem beszédképes: a kapcsolata Elisával túllép a fajok közötti határokon.

„Ő a film romantikus férfi főszereplője” – mondta Jones. „Guillermo azt akarta, hogy legyen szexi, ezért nekem ezt a vadonból jött állatot közel kellett hoznom a nézőkhöz, szerethetővé tenni, hogy tudjanak azonosulni vele, és ne csak Elisa szeressen belé, hanem a nézők is. Ez nagyon nehéz.”

Ha a szerep komplexitása nem lett volna egyértelmű Jones számára a forgatókönyvből, del Toro még nyomatékosította is azt. „Behívott egy szobába egyedül, és azt mondta: azt akarom, hogy színész legyél, ne előadó. Nem kell nekem egy Dougie-előadás. Egy igazi, élő, lélegző karakterre van szükségem.” – idézte fel a beszélgetést Jones. „Értettem, hogy mire gondol, láttam, hogy nagyon sokat jelent neki ez a karakter.”

A víz érintése. Forrás: youtube.com

A víz érintését nagyon jól fogadta a közönség az őszi filmfesztiválokon, Jonesnak sikerült a rendező elképesztően magas elvárásainak megfelelnie. Közben a Star Trek: Discovery-t is megújították egy második évadra, így Jones most élvezheti különleges hivatásának minden kiváltságát. Ha mindez nem lenne elég, még egy nagy álma is megvalósult: ő lett a főszereplője David Lee Fisher új filmjének, az 1922-es némafilm, a klasszikus Nosferatu dialógusokkal megújított változatában, ami 2018-ban jelenik meg. „Többször kérdezték már tőlem: van olyan lény, amit még nem játszottál sose, de szeretnél? A válaszom erre már évtizedek óta az, hogy még sosem játszottam vámpírt. Túl öreg és csúnya vagyok ahhoz, hogy egy csillogó csinos fiatal vámpírt játsszak, ezért egy öreg, undorító vámpír akarok lenni – és úgy gondolom, Nosferatu tökéletes. Valóra vált az álmom! Nem is lehetnék ennél izgatottabb.”

Nosferatu. Fotó: Buzzfeed/Brent Humphreys

vezető kép: Buzzfeed/Brent Humphreys