“A szürrealizmus egyik alapítójához, Bretonhoz két lépésből eljuthattam papám barátján, Hantai Simonon keresztül”-Juhász Annával beszélgettünk a “Hatlépés” estekről

Hatlépés címmel új sorozatot indított Szentendrén Juhász Anna irodalmár, amelynek fókuszába ezúttal a képzőművészet került. A Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében február 17-én a Hatlépés: Vajda Lajos & Vajda Júlia / Szerelem című programot láthatja a közönség. Juhász Annával beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

A hat lépés távolság-elmélet szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt elem van. Ki volt az, akiről nem gondoltad volna, hogy “kapcsolatod van vele”, és aztán kiderült: mégis….
A szürrealizmus egyik alapítójához, André Bretonhoz két lépésből eljuthattam papám barátján, Hantai Simon festőn keresztül. „Tanulom a békém, fekszem egyedül, csöndben” – írta Sylvia Plath amerikai költő, akihez szintén két lépés kellett, hisz férje, Ted Hughes volt Papám angol fordítója. Alexander Brodyt atyai barátomnak tartom, ő mesélt nekem a Karinthy Láncszemek novellájáról, és neki köszönhetek sok fontos ismeretséget, ezekből pedig tanulást. Nekem a világom a kultúra, és szerencsém, hogy a családom által egy-két lépés kell csak, hogy eljussak Karinthyhoz, Örkényhez vagy Radnóti Miklóshoz – az ő nappalijában még özvegyével, Gyarmati Fannival beszélgethettem többször. De a nagy dolog számomra mégis az, hogy mindezt az estjeimen megoszthatom másokkal, így a közönségem, az a több ezer ember is karnyújtásra kerül a teremtő művészektől.

Alaposan felkészülsz egy-egy estre. A február 17-i Vajda-est kapcsán belebotlottál-e olyan adatba, különleges sztoriba, amely árnyalhatja akár a Vajdáról ismert képünket?
Nagyon is. Számomra Vajda Lajos világa mindig varázslatos, különös volt. Találkoztam portérival, maszkjaival, olvastam róla az Új Írásban és néztem a fotóit – egy alig harminc évet élt alkotó, aki az életét adta a festészetnek. Nem ismertem eddig mélyebben barátságát Bálint Endrével és Korniss Dezsővel, de felesége, Vajda (Richter) Júlia leveleit olvasva élete utolsó időszaka is most tárul fel előttem. Ez a szuper sorozat, a Hatlépés, amit 2018 végén indítottuk a szentendrei Ferenczy Múzeummal számomra is lehetőség – hat lépésben ismerem meg Vajda Lajostól Czóber Bélán át Kmetty Lajosig a szentendrei képzőművészek munkásságát és életét, sokat gazdagodom a közönséggel együtt.

A szentendrei sorozat erősebben épít a vizualitásra. Ez milyen kihívások elé állított téged? Hogy lehet beszélni mondjuk egy képről, ha az nincs ott?
A képzőművészet gyerekkorom óta része az életemnek, de azt gondolom mindannyiunkban él a kíváncsiság a képre – legyen az költői kép, film, fotó vagy festészet. Ma már a mobilunkkal mindent megörökítünk, képekben gondolkodunk. Ez a sorozat mégis más, több ennél, erősen hat, mert az irodalmi est, beszélgetés a kiállító térben van. Kb. száz széket teszünk a Múzeum nagytermébe, úgy hallgatjuk a szövegeket és figyelünk a kurátorok gondolataira, hogy közben a festményeket nézhetjük a falon. Óriási élmény.

A képzőművészetről talán nehezebb beszélni, mint az irodalomról, nehezebben húzható meg a határ a művészettörténeti stúdium és a bulvárosabb háttértörténetek között. Vagy esetleg pont hogy könnyebb „eladni” a képzőművészetet az egyetemes nyelve miatt?
A képzőművészet az a nyelv, amit mindenki ért, ha kinyitja a szívét. Nem kell hozzá tanulni, határok nélkül fedezhetjük fel ezt a gazdag világot. Engem mindig az ember érdekel – kiben mikor, miért és hogyan születik meg a vágy, hogy alkosson, mi áll egy-egy kép vagy szobor, vers vagy fotó mögött. Nem a bulvár a világom, de szerencsére van egy éles határ az alkotás mögötti élet kibontása és a felesleges „vájkálás” között. Az estjeimen az előbbit képviselem, szakértőkkel, színművészekkel, írókkal együtt.

Hogy látod, vannak, akik minden estedre elmennek? Más nézőt vonz egy Szabó Magda-est, egy Térey-re épülő program és más közönséget mozgat meg a Vajda-műsor?
Igen, nagy boldogság látnom visszatérő vendégeket a budapesti helyszíneken, és most már Szentendrén is. Az elmúlt tíz évben erős közönség épült ki, és egyre többen érdeklődnek az irodalom és társművészetek iránt. Online és offline közösség is alakult az olvasás mentén, van olvasóklubom a lakásomban, ahová mindenki elhozhatja a kedvenc könyvét, amit közösen megbeszélünk, de van 700 fős irodalmi est a Várkertben a nagy írók tiszteletére – legutóbb Térey János ilyenen vett részt, Ady Endre költészetéről beszélgettünk. Számomra mindegyik nagy élmény, inspiráló látni a közönség nyitottságát.

Volt olyan ested, amely kisebb térben hatalmas siker volt, ezért aztán némileg módosítva ugyan, de megcsináltátok nagyobb teremben is?
Amit megtanultam az elmúlt években, hogy az olvasás intim világát sok százan is átélhetjük egy-egy este. Tavaly a Szerb Antal, Radnóti Miklós, Pilinszky János munkásságát bemutató est volt a leglátogatottabb rendezvény, volt amit kétszer is ismételni kellett. Idén Mária Sándor Az igazi programjára egy óra alatt telt be minden hely még januárban, pedig másfél hónap múlva lesz. Most épp Rejtő Jenő estjét tettük át egy nagyterembe, annyi érdeklődő van. Ez siker – de közös siker az alkotóval, a közönséggel. És nagyon nagy dolog, amiért érdemes dolgozni.

Részben Rómában végezted a tanulmányaidat. Vannak meghatározó római élményeid, melyek a festészethez kötnek? 
Rómába mindenki úgy érkezik, hogy rohan a múzeumokba, mert annyi kincs van, amit élőben szeretnénk látni. Ehhez persze elég az utcára kimennünk, a város (mint az összes olasz város) tele van templomokkal, szobrokkal, és a látogatható paloták nagy részében is elképesztő festmények lógnak a falon. Számomra a San Paolo Fuori le Mura, Róma egyik legszebb bazilikája volt nagy hatással, a mozaik-ikonok és a Szent Pál freskó lenyűgöző. Visszajártam a San Pietro in Vincoli templomba is, dobtam pénzt minden alkalommal és kigyulladt a fény Michelangelo Mózes szobránál. A vatikáni gyűjteményben pedig jó érzés volt látni a már említett Hantai Simon munkáit. Persze a nagy élményekért nem kell külföldre menni, elég most például Szentendrére, még pár napig látogatható Rényi Katalin kiállítása, a 21 gramm a Művészetmalomban, nekem ez is vallási, szavakon túli élmény.

Vajdát sokan a XX. század egyik legnagyobb, egyetemes értékű zsenijének tartják. Van-e olyan nem kimondott „küldetéstudatod”, hogy valakit újra helyzetbe hozzál…
Az estjeim célja minden alkalommal, hogy központba állítsak alkotókat: írókat, költőket, festőket, és beszélgessünk, gondolkojunk róluk. Színes a választék: Petri Györgytől Fodor Ákosig, Hartay Csabától Borbély Szilárdig sok, számomra tisztelt művészt mutatok be mindig olyan vendégekkel, akik vagy szakértők, irodalomtörténészek, vagy barátok, rokonok, hogy közeli képet kapjunk. Újbudaiként fontosnak tartom a rendszerváltás előtt hatalmas népszerűségnek örvendő Molnár C. Pál életművét előtérbe tenni, ahogy az egyik fontos munkahelyemnél, a Hadik-házban dolgozott a 100 éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar – reméljük még idén újra rájuk is irányul figyelem. Szentendrén egészen júniusig, havonta tematikus esteken beszélhetek az ott élt képzőművészekről, bízom benne, hogy minél többen látogatnak majd hozzánk a fővárosból is, hogy együtt lépjünk Vajda, Czóbel, Kmetty világa felé.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula