Harmadjára rendezik meg hétvégén a Budapesti Halfesztivált, ami a nagy érdeklődésre való tekintettel új helyre, a városligeti Vajdahunyad várába költözött. Ez a váltás igazán jót tett a rendezvénynek, hisz nincs akkora tömeg, mint az elmúlt években, és a felhozatal is végre kibillent a szokásos sült keszeg, halászlé, rántott hal szentháromságból.

HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy

Erős a mezőny, az előbb említetteken kívül grillezett makréla, lazac burger, sushi, haltepertő, sőt még vodkával készült halleves is terítékre kerül. Oké, megvannak a szokásos vállalhatatlanul olajos lazacfilék és rommá sütött keszegek is, de meglepő módon kezd kikopni ez a sok vacak.

Idén a központi téma a balatoni régió és a süllő. Sajnos az utóbbit leginkább paprikás lisztben kisütve vagy rántva kínálják, ami komoly meggyalázása ennek a nemes halnak, de talán a jövőben ezen a téren is előre mozdul a fesztivál.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Nyilván egy ilyen vurstlit fel kell dobni különböző programokkal, például egy jól bevált halászléfőző versennyel szombaton vagy esténként, ha már kellőképpen “fogyasztott” a közönség, akkor kertévés tehetségkutatók unásig hallgatott előadóira is lehet rázni egyet. De itt úgysem ez a lényeg, hanem inkább a halfogyasztás népszerűsítése, mert akármennyire is bővelkednek vizeink szebbnél szebb halakban, Európa sereghajtói vagyunk az asztalra kerülésük tekintetében. Hogy miért, az rejtély, hiszen a legtöbb hazánkban élő fajta ára nagyjából megegyezik egy tisztességes csirkehús árával, és a piacokon kívül a nagyáruházakban is simán beszerezhetőek, különböző kiszerelésekben.

Ez a rendezvény évről évre próbálja rávenni a nagyérdeműt, hogy minél többször vásároljon halat, több kevesebb sikerrel. Én azt mondom, csak így tovább, azt a pár gubancot, amit említettem úgyis hamarosan kinövi a fesztivál és a közönsége. Egyetek halat legalább hetente egyszer, hallgassatok FiSH!-t, ha van kedvetek horgásszatok, de a legfontosabb, hogy menjetek el a Vajdahunyad várába, ezzel is támogatva a szervezőket, hogy jövőre még ügyesebben csinálják. Az idő úgyis tökjó, meg a Városliget is.