A Van, aki forrón szereti című film lett minden idők legjobb vígjátéka a BBC  által a világ több mint ötven országában megkérdezett 250 kritikus szerint.

MTI

Billy Wilder 1959-es klasszikusa két zenészről szól, akik szemtanúi lesznek egy alvilági mészárlásnak, és nőnek öltözve rejtőznek el a gengszterek elől egy női zenekarban. A film főszerepeit Tony Curtis, Jack Lemmon és Marilyn Monroe alakította. A Hollywoodtól Bollywoodon át Nollywoodig, a nigériai filmgyártás fellegváráig megkérdezett kritikusokat az általuk leginkább kedvelt 10 vígjátékot tartalmazó lista összeállítására kérte a BBC.

Az összesítésben Stanley Kubrick 1964-es alkotása, a Dr. Strangelove, Woody Allen 1977-es filmje, az Annie Hall a harmadik, Harold Ramis 1993-as komédiája, az Idétlen időkig pedig a negyedik helyen. Az ötödik a Duck Soup című 1933-as film lett. Az első tízben szerepel még a Brian élete, az Airplane!, a Playtime című francia szatíra, valamint A turné című film és A Generális 1926-ból.

A BBC kulturális szerkesztőségének filmkritikusa, Nicholas Barber szerint a Van, aki forrón szereti azért diadalmaskodott, mert nemcsak egyszerűen romantikus vígjáték, a haverságról is szól, bűnügy is van benne és musical is. “Emellett a tolerancia, az elfogadás és az átalakulás lehetőségének himnusza, és ez olyan himnusz, amelyet napjainkban minden eddiginél jobban kell hallanunk” – fogalmazott. Charlie Chaplin, a komédia királya ugyan nem került be az első tízbe, a bővített, százas listán azonban négy filmje is szerepel.

Kép: Fidelio