A nemrég véget ért pécsi Zeneszüret Fesztivál vendége volt Marin Alsop világhírű amerikai karmester, aki a Budapesti Fesztiválzenekart vezényelte. Alsop 2007 óta a baltimore-i szimfonikus zenekar, 2012 óta pedig a São Paulo-i zenekar zeneigazgatója, és ő volt az első nő, aki a BBC Proms zárókoncertjét dirigálhatta 2013-ban. Néhány ével ezelőtt felkerült a The Guardian 100-as listájára, ami a világ leginspirálóbb nőit gyűjtötte össze. Többek között pécsi fellépésekről, a komolyzene jövőjéről és a nők egyenjogúságáról beszélgettünk vele.

IZSÓ ZITA – 061.hu

Hogyan indult a pályája? Manapság sem gyakori, hogy egy nő el mer indulni ebbe az irányba…
A szüleim profi zenészek voltak, és én örökre hálás leszek nekik, mert ők ösztönöztek arra, hogy zenét tanuljak. Három évesen kezdtem zongorázni, hat évesen hegedülni, és később ennél a hangszernél maradtam: a világ számos koncerttermében felléptem. Emellett néhány évig gitározni is tanultam. Azt hiszem, ez az, ami a nőknek a legtöbbször nem adatik meg- nincs lehetőségük arra, hogy kipróbáljanak dolgokat. Ahhoz, hogy az ember megtalálja a stílusát, kísérleteznie kell, a kísérletezés során viszont óhatatlanul becsúszik egy-két hiba. És ha az ember csak egy vagy maximum két lehetőséget kap, akkor nem fog kockáztatni, és nem is találja meg a saját útját. Talán emiatt mondhatjuk azt, hogy még ma is kevés női karmester dolgozik világszerte. 2002-ben egyébként pont ezért alapítottam egy ösztöndíjat Taki Concordia Conducting Fellowship néven női karmesterek részére. Eddig tizenegy művészt tudtunk segíteni a pályáján, és közülük mindegyik boldogul. Öten zeneigazgatók lettek, négyen asszisztensekként dolgoznak más karmestereknél, ketten pedig már a saját zenekarukat vezénylik. Szintén a lehetőségek biztosítása volt a cél, amikor elindítottuk Baltimore-ban az OrchKids programot, amely iskolás gyerekek számára biztosít hangszereket, zenei oktatást, étkezést és mentorálást. A programot a venezuelai El Sistema ihlette, ami több százezer gyermek életét változtatta meg az ország legszegényebb régióiban. Az OrchKids Baltimore hat iskolájában van jelen, és több mint ezer gyereket von be a zene világába.

A támogatás és a mentorok nagyon fontosak… Önnek például Leonard Bernstein volt a legfontosabb mestere.
Nagyon érdekes, mert tulajdonképp azt is Lennynek köszönhetem, hogy kisgyerekként egyáltalán elkezdtem érdeklődni ez iránt a pálya iránt. Emlékszem, kilenc éves voltam, amikor először láttam vezényelni. Magára a zenére nem emlékszem, csak arra, ahogy mozog és fel-alá ugrál a színpadon. Szerelem volt első látásra. Akkor odafordultam édesapámhoz, és azt mondtam neki, hogy én is karmester leszek. Soha egyetlen pillanatra sem változtattam meg az elhatározásomat.

Milyen volt a közös munka, mi volt az a legfontosabb dolog, amit tőle tanult?
Nekem ő a személyes hősöm, és rengeteg mindent tanultam tőle. Talán a legfontosabb dolog a zeneszerző tisztelete: nekünk az ő történetét kell elmondanunk, és nem a sajátunkat. Mindig hangsúlyozta, hogy a zene képes arra, hogy összekösse az embereket, kapcsolatokat teremtsen, és nekünk zenészként ebben kell közreműködnünk, ezért nagyon nagy a felelősségünk. Ezenkívül arra is bátorított, hogy merjek önmagam lenni, ne utánozzak másokat. Nagyon szerettem benne azt is, hogy rendkívül közvetlen volt, és nagyon nagyvonalú a szeretetével és az idejével. Ez azt is jelentette, hogy nem nagyon volt tisztában a személyes tér fogalmával, folyton ölelgette, csókolgatta az embert. Nekem nagyon sokat jelentett a támogatása. Rendkívüli ember volt.

Említette, hogy sokáig hegedűművészként lépett fel. Ez a tapasztalat később hogyan hatott a vezénylési stílusára?
A mozdulataim dirigálás során természetesen árulkodnak a hegedűművész múltamról. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy belülről ismerem, hogyan működik egy zenekar. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben szót értek a zenészekkel, hiszen az együttesek legtöbb tagja vonós. Sokkal könnyebb így kommunikálni velük.

Karmesterként törekszik a tökéletességre? Egyáltalán, mit jelent ön számára a tökéletesség?
A tökéletesség hiábavaló cél. Csak arra lehet törekedni, hogy amit csinálunk, az mindig egyre jobb és jobb legyen. Soha nem akartam tökéletes lenni. Csak szolgálni szeretném a zenét olyan jól, amennyire csak tőlem telik.

Néhány alkalom erejéig a Budapesti Fesztiválzenekart vezényelte Pécsett a Zeneszüret Fesztiválon, és Budapesten is. Milyen volt a közös munka?
Régóta tisztelem Fischer Ivánt, és nagyon hálás vagyok neki ezért a lehetőségért. Először dirigálom a Fesztiválzenekart, és én vagyok az első nő, aki ezt a zenekart vezényli. Ez nagyon nagy dolog. Egyébként az együttes nagyszerű, a zenészek nagyon keményen dolgoznak. És jó a humoruk. Mindig nevetnek a vicceimen. Egyébként az egyik műnek, amit játszottunk, Sosztakovics Leningrád szimfóniájának manapság is nagyon fontos üzenete van, és nem csak azért, mert a háború veszélye lassan újra a hétköznapok realitásává válik. Úgy gondolom, ennek a zeneműnek a személyes szabadság is lényeges üzenete: különösen egy olyan világban, ahol egyre inkább bele akarják fojtani az emberbe a véleményét, mint ahogy azt az Egyesült Államokban jelenleg zajló belpolitikai csatározások kapcsán is megfigyelhetjük.

Önt úgy tartják számon, mint Bartók Béla zenéjének egyik legkiemelkedőbb előadója. Mit jelent Ön számára a zeneszerző?
Nagyon szeretem Bartók zenéjét, úgy érzem, az általa képviselt egyedi hang egészen különleges, sőt, kifejezetten személyes módon szólít meg engem. Ez talán annak köszönhető, hogy munkásságában központi szerepet tölt be a népzene, a gyökereire való folytonos utalás pedig igazán személyessé teszi a munkáit. Mondhatjuk, hogy szabad betekintést enged a privát terébe.

Most tartották a pécsi Kodály Központban a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny középdöntőjét. Ön hogyan látja, mitől lesz igazán kiemelkedő egy karmester, mit tudna tanácsolni a versenyzőknek?
Rendkívül fontos a zeneszerző tisztelete, amiről már beszéltünk, ezenkívül mindig a lehető legmélyebben kell ismerni az adott zeneművet, mert csak akkor lehet esélyünk arra, hogy felismerjük, hogyan tudjuk kifejezni és közvetíteni a lényegét. És persze elengedhetetlen a zene iránti szenvedély és elkötelezettség, valamint az a képesség, hogy inspirálni és lelkesíteni tudjuk a zenekar tagjait.

Mik a jövőbeni tervei?
Remélem, hogy továbbra is fejlődni fogok művészként, és minél nagyobb közönséghez jutok el, amibe beletartoznak a fiatalok is.  Hiszek a klasszikus zene jövőjében, és a művészetben, ami hozzájárul az emberiség felemelkedéséhez és fejlődéséhez.

Képek: Marin Alsop archiv