Csak örülni tudunk annak, s reméljük, hogy boldogságunk másra is átragad, hogy az utóbbi években egyre több fiatal, író, költő munkája lát napvilágot, mégpedig kötet formájában. Nem mintha gond lenne a folyóiratokkal, azonban egy könyv, ahogy Walter Scott is mondogatta, azért mégiscsak könyv.
BARTA ZSOLT- Nullahategy
Tóth Kinga, fiatal kora ellenére egyáltalán nem ismeretlen a hazai, sőt a nemzetközi művészeti életben. Eredetileg bölcsész, nyelv és irodalomtanár, és még sok minden más is, például lapot szerkeszt, folyóiratot lektorál, s nem utolsó sorban a belvárosi, kedvelt irodalmi-kulturális szórakozóhely, a Roham bár programszervezője. Rejtély, ennyi minden mellett, hogy van még ideje írni is, ám látni valóan őt ez egyáltalán nem feszélyezi, sőt.
Arról pedig még nem is szóltunk, hogy másodmagával egy kísérleti, punk? rock? kortárs? zenekart is működtet, az egyre ismertebbé váló Tóth Kína Hegyfalut, amelynek egyre sűrűbbé váló fellépései igazi élményszámba mennek az elgondolkodtató zenére vágyók köreiben. Dühödt, vad gitárfutamok, sikoltó, gyakran már-már nem is evilági ének, és, mondhatnánk hüledezve, ez az énekesnő verseket ír. De nem mondjuk, mutatjuk.
Első kötete 2013-ban jelent meg, s nem sokkal napvilágra kerülése után nem kis döbbenetet váltott ki. Pedig a „Zsúr“ címen megjelent kis kötet mondókákat tartalmazott, infantilis gyereknyelven megírt pár soros versikéket, a témák azonban gyorsan kiverték a biztosítékot: családon belüli erőszak, nemi identitás, vagy éppen a diszkrimináció kényes kérdései váltogatták egymást. S ha még ez sem elég, akkor az olvasó a kötet lapjain gyerekrajzoknak tűnő illusztrációkat nézegethetett, melyek döbbenetesen úgy néztek ki, mintha azokat az a kisgyerek rajzolta volna, aki a mondókákat írta. Vagyis Tóth Kinga, aki, s erről eddig még nem beszéltünk, grafikus is. A kötetet díszítő illusztrációk, versrajzok szervesen kapcsolódnak a mondókákhoz, iciri- piciri szövegekhez.
Az idei, a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet az „All machine“ címet viseli. Versek és grafikák, hirdeti büszkén az alcím, s látszik, hogy Tóth Kinga nem engedi már letérni sem magát, sem az olvasót a kitaposott útról, legalábbis az első pillanatban erre gondol az ember. Ám gyorsan elérkezik a második pillanat. A kötet lapjairól gépek bámulnak ránk, figyelnek minket, közben feltárják mechanizmusuk lényegét, működésük valóját. Gépversek ezek, olyan témakörökben, amilyenekről költők eddig még nem igazán szóltak.
A gépekről persze mindent tudunk már, máig kedvelt témái sci-fi íróknak, ám a bennünk élő masinákról, és a minket, s világunkat körülvevő gépezetekről verselni, nem mindennapi dolog. És ne is gondoljunk könnyed olvasmányra, Tóth Kinga ugyanis bevisz bennünket a gépek, zörgő masinák belső, titkos világába, ha úgy tetszik, a lelküket nyitja meg számunkra. Ide-oda járhatunk a fogaskerekek, csavarok kusza univerzumában, miközben haladunk valahova, valamerre, egy olyan világban, amelynek eddig a létezéséről sem tudtunk. Pedig érdemes. Éppen olyan ugyanis, mint a mienk. Első pillanatra furcsa, és kiismerhetetlen, majd kiderül, mechanikus, s ezzel együtt embertelen. Szakasztott olyan, mint a miénk.