Ebben a hónapban debütál a brit közszolgálati médiatársaság, a BBC új, Agatha Christie-írásokon alapuló televízió-sorozata, amelyről a készítők azt ígérik, az eddigi adaptációkhoz képest tempósabb és akciódúsabb lesz, emellett több erőszakot fog ábrázolni.

MTI

agatha_christie__aki_irasban_kereste_boldogsagat_2Az Agatha Christie-művek televíziós jogaival jelenleg az angol krimiírónő családja rendelkezik, amely még azelőtt szeretne egy új, dinamikus adaptációkkal teli korszakot életre hívni, mielőtt a szellemi hagyaték feletti szerzői jogok 32 év múlva lejárnak – olvasható a The Guardian internetes kiadásában. Szemben az eddigi kiszámítható és családbarát, elsősorban Miss Marple és Poirot kalandjait középpontba helyező adaptációkkal, az új kínálat első darabja az írónő kevésbé ismert párosára, Tommyra és a türelmetlen Tuppence-re fog koncentrálni a Partners in Crime (Bűnszövetkezetben) című hatrészes BBC-sorozat keretében.

A csatorna olyan gyorstempójú kalandot ígér, amely egyesíti magában a Bosszúálló-filmek és egy Indiana Jones-thriller vonásait. Az 1952-ben játszódó, hatmillió fontból (2,6 milliárd forint) gyártott, és üldözésekkel, verekedéssel, kémkedéssel, valamint realisztikus erőszakkal teli sorozat főszerepeit David Walliams és Jessica Raine fogja alakítani. “Nem akarok egy utánzatot, a rosszfiúk itt igazán gonoszak lesznek. Embereket fognak ölni” – nyilatkozta David Walliams, akitől az új, a korábbi adaptációk kényelmességét elkerülni vágyó sorozat ötlete is származik.

Míg a rendező, Edward Hall a Bosszúállók szellemiségét nevezte meg inspirációként, Hilary Bevan Jones a gyors tempó és a magas energiaszint hangsúlyozásáért kapta meg a produceri feladatokat. “Azt mondtam, legyen olyan, mint amikor Agatha Christie Indiana Jonesszal találkozik” – idézte fel Bevan Jones. Mathew Prichard, Agatha Christie unokája és a hagyaték felett rendelkező szervezet vezetője szerint mindez egy új esélyt jelent arra, hogy a rejtélyes bűnesetek varázsa a fiatalabbakat is megérintse. “Az emberek elfelejtik, hogy Agatha Christie egy kortárs írónő volt. Mindig is szerették a fiatal olvasók, ezért vissza akartunk térni valami fiataloshoz és szórakoztatóhoz” – hangsúlyozta. “A nagymamám nyilvánvalóan nagyon szerette mindkettőjüket” – mondta a karakterekről szólva Mathew Prichard, hozzátéve, hogy Agatha Christie akkor nyúlt a pároshoz, amikor pihenésre és szórakozásra vágyott. Megjegyezte azt is, hogy a harcias Tuppence személyisége sok mindenben hasonlít az 1976-ban elhunyt írónőére.

Agatha Christie születésének idén szeptemberben lesz a 125. évfordulója, ennek alkalmából új televíziós filmadaptáció is készül a Tíz kicsi néger című regényből, amely karácsonykor lesz látható a BBC egyes csatornáján. Emellett egy új Miss Marple-sorozatot is terveznek, a jövőben pedig új mozifilm várható a Gyilkosság az Orient expresszen című regényből, utóbbiról a 20th Century Fox filmstúdió júniusban Kenneth Branagh brit színész-rendezővel tárgyalt.