A Nix vízi szellem, aki fel-le röpdös a tengerparton, gyerekekre les, azokra, akik egyedül járkálnak, és a kalandokat keresik… Ezek a gyerekek lehetnek az olvasók is, akik keresik a kalandot. Nathan Hill regényében a Nix a szerelmi csalódás mitológiai címerállata, illetve az emberi viszonyok metaforája. Ráülsz a Nixre, akivel felrepülsz, aztán ledob, és egy sziklának csapódsz.

PZL – 061.hu

Persze, sok esetben erős a didaxis Nathan Hill monumentális regényében, ott vannak még az egész életünket végigkísérő egyéb háziszellemek (azaz a családi traumák szereplői), de az is biztos: ritkán olvashatunk ennyire erős dialógusokat kortárs regényben. Hill ha kell, csuklóból ír olyan tízoldalas, filmbe illő párbeszédet ír, hogy amíg élünk nem felejtjük el azokat. Nem csoda, hogy J. J. Abrams is fantáziát látott a regényben, és sorozatot készít belőle. Aki csak a fülszöveget ismeri, azt nem hozna különösebben lázba, hiszen történeti síkon mit is kínál a könyv? A még kiskamasz Samuel Andresen-Andersont elhagyta az édesanyja, akiről később  a hírekben hallja, hogy afféle hippi terrorista, aki rátámadt (kavicsot dobott) egy elnökségért kampányoló republikánus kormányzóra. Az etalonnak beállított amerikai média gyakorlatilag karaktergyilkosságot követ el a nő ellen, miközben nem tett mást, csak gyöngykavicsot hajított egy öltönyös politikus felé.

A regényírással is kacérkodó főhős elhatározza, hogy megírja a titokzatos anyja életrajzát, ezért útnak indul, hogy megkeresse. Ezen az úton szembe jön velünk a hatvanas évek diákmozgalma, a második világháborút nyögő Norvégia a házi mítoszaival, a kortárs fogyasztói Amerika a számítógépes játékaival és az egyetemi PC esztelenségeivel. Ha nem botlanánk bele ezen a hosszú úton lépten-nyomon a szerelembe, a könyv egy tipikus történelmi kifestő lenne a nagy amerikai regény illúzióival, de valójában a regényben a legértékesebb megfigyelései a párkapcsolatokra, a szerelemre, a hűségre, a kreatív energiákra vonatkoznak. A Nix szándékai szerint az amerikai élet enciklopédiája, ambíciói tehát hatalmasak, talán kisebb fesztávval még jobb lett volna, de a legendák szerint a szerző így is rengeteget húzott a végül 700 oldalasra fogyott könyvből.

Erényei közé tartoznak a remek jellemrajzok, a feszes meta-dialógusok, amelyek annyira életszerűek, hogy szinte halljuk a párbeszédeket, amik mégis úgy vannak megkomponálva, mint valamiféle párbeszéd-szimfóniák. Nathan Hill elképesztően ismeri a kamaszok világát, a könyvében számos más könyvet is olvashatunk, az egyik például a tinédzserek felnövéséről szól a nyolcvanas évek MusicTelevision főcímeihez hasonlító, vibrálóan színes világát bemutató blokkok. Hill mindent meg akar mutatni, és ez a hiúság amennyire előnye, annyira hátránya is a regénynek, mert azt azért rendre kiszúrhatja az olvasó, amikor éppen stílusimitációkkal szórakoztatja az olvasót, amik bravúrosak, de elvonják a figyelmet a könyv ökonómiájáról.

A könyv a veszteségek súlya alatt megroggyant, de élni akaró Samuel érzelmi road movie-ja, akinek ki kell hordania azt is, hogy nem lett belőle nagy író, csak egy közepes nívója főiskola unalmas irodalomtanára. A tanítványai ugyanolyan lúzernek tartják őt, ahogy Shakespeare-t is, vagy bárkit, aki valamikor könyvet írt. Az is biztos, hogy a gamer szerepjátékos szubkultúrát senki nem festette fel ilyen erős színekkel, szinte a sorok között látjuk a pixeleket, de az első nagy szerelem „megéneklése” is bravúros, Bethany jellemrajza pont olyan, ahogy egy kamasz fiú ábrándjaiban megjelenik a nyurga kamaszlány, mégis annyi líra, annyi brutalitás van ezekben a leírásokban, hogy az olvasó könnyen megadja magát az egyébként kimondottan társadalomkritikus szövegnek, amelyben rendesen kiosztja a liberálisokat és a fegyverlobbista konzervatívokat is. Aki szereti Franzen, DeLillo és Pynchon lirizált társadalmi kiáltványait, de főleg az érzelmek hálózatának bonyolult szövését, annak ajánljuk ezt a szövegkolosszust, aminek gigászi mérete ellenére messziről is jól látszó emberarca van.

Nathan Hill
NIX
Jelenkor
692 oldal, 4999 Ft
Fordította: Mesterházi Mónika