Online gyűjtőkampányt indít a Néprajzi Múzeum, a projekt célja közösen dokumentálni a koronavírus miatt megváltozott hétköznapokat a tárgyi világon keresztül – közölte a Néprajzi Múzeum.

MTI

A karanténtárgyak elnevezésű kampányban a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére az emberek közösen dokumentálják a koronavírus miatt megváltozott hétköznapjaikat, tárgyakon keresztül. A cél, hogy a múzeum száz év múlva is megmutathassa, milyen volt a karantén idején élni 2020-ban. A megváltozott jelen tárgyi lenyomatait keresik tehát, a jövő számára – olvasható a közleményben.

Mint írják, a néprajz nemcsak letűnt korokról, hanem kortárs világunk társadalmi és kulturális változásairól is fontos dolgokat tud elmondani, a koronavírus-járvány már most kortörténet, az emberek által megtapasztaltak pedig hosszú távon is meghatározók lesznek. “A Néprajzi Múzeum kivételes adottsága, hogy egyszerre történeti, de ugyanúgy jelenkori irányultságú is. Társadalmi múzeumként elkezdjük tehát felépíteni e történelmi időszak online emlékezetét, és egyben tovább erősítjük a kapcsolatot közönségünkkel” – idézi a közlemény Kemecsi Lajos főigazgatót.

A felhívás szerint karanténtárgy lehet bármi, ami otthon tart, ami korlátoz, ami szabaddá tesz és ami védelmez. Az e-mailen beérkező fotókat a történettel és a beküldő nevével egy nyilvános Facebook-csoportban teszik közzé, valamint archiválják a Néprajzi Múzeumban, későbbi felhasználás céljából. Bővebb információ a kampányról a neprajz.hu weboldalon található – áll az összegzésben.

fotók: Néprajzi Múzeum