Idén hetven éves Földes László Hobo, de “gördül, mint a kő”, Csokonai-estre készül, miközben nagy sikerrel megy a Nemzeti Színházban az Ady verseire épülő műsora. Továbbra sem akar zászló lenni mások ünnepén, és nem érdekli mit mondanak, vagy mit írnak róla. Minket viszont nagyon is érdekelt, hogy ő mit mond, mit gondol a világról, az elmúlt hetven évről. 1. rész.
PZL – nullahategy
Általában ambivalens érzésekkel viseltetsz az ún. underground kultúrával kapcsolatban, miközben a blues is az ellenkultúra része…
Nézd, több ún. szakmánkívüli értelmiségi őrületes dicshimnuszokat zeng Lou Reedről, aki köztudomásúlag nem tudott gitározni. Láttam többször élőben játszani… Hát, nem volt öröm. Közel sem volt olyan tehetséges, mint Clapton, vagy Keith Richards… Az igazán nagy löket számomra a Rolling Stones és a Doors volt, nem pedig Lou Reed, vagy éppen Bowie, aki diszkó számokat is énekelt…
A Stones is játszott diszkót…
Nekem mondod! Azóta sem hevertem ki a Miss You-t, vagy az Emotional Rescue-t! De a Stones nem mászott mélyen a stílusba, vad rockok mentek főleg. Nem nagyon tudom ezt a Stones-nak megbocsátani. Klaniczay Gábortól megkaptam az ellenkultúráról szóló könyvét és a legmeglepőbb az volt, hogy a Trabant együttest állította a magyar underground legfényesebb csillagának. Annak idején azt sem tudtuk, kik ők. Tudomásom szerint a koncertjeiket nem verte szét a rendőrség, nem tiltották ki őket 11 megyéből, nem tiltották be a lemezüket… Akkor mi a kategóriája az ellenkultúrának? Nem lehettek különösebb ütközeteik a hatalommal szemben. De a mítosz megszületett és… A legnagyobb kamu azonban Nagy Feró. Diszkókirályból üldözött lett, majd egy röpsasszéval becsusszant a Hal a tortán című műsorba, korcsolyázni is szokott a tévében, és zsűritag, sőt mások mentora lett. Ez az igazi bravúr! De hagyjuk is ezt!
Versekhez, a költőkhöz erős a viszonyod. Mi a helyzet a prózával? Jut időd regényeket olvasni?
Falom a könyveket, éjjel-nappal olvasok. Főleg tanulmányokat, történelemmel kapcsolatos munkákat, elsősorban a volt kommunista országok történetéről és a második világháborúról. És regényeket is olvasok… De most éppen Csokonait tanulmányozom, mert felkértek egy debreceni Csokonai-estre… Játszom százötvenet egy évben, most csináltam egy dupla lemezt, Ady-estem is fut éppen, szóval, tényleg sok időt töltök költők társaságában, ez kétségtelen, de állandóan töltekezem is.
Elmentem a Gulágra, mert a családom kommunista volt, így ez téma mindig is érintett. Írtam már lemezt a Don-kanyarban elesett magyar katonákról Bakaballada címmel a Ghymessel. Nos, az úgynevezett szakma észre sem vette. Auschwitz-ot és 1956-ot már szépen feldolgozták, de a Gulágot még nem. Úgy éreztem, kötelességem foglalkozni ezzel a témával. Amikor a hetvenes években először voltam Nyugaton, becsempésztük Szolzsenyicintől a Gulág szigetcsoportot, ami óriási hatással volt rám. Pár éve elutaztam volna Magadánba. Egy helikopteres filmbeszámolóban láttam, hogy a természet visszafoglalta a tájat, gyönyörű zöld mindenhol, magas fű és fa nőtte be az egészet… Azt tanácsolták, hogy a Szolovszki-szigetekre ne menjek, mert az tele van amerikai turistákkal. Ezen kívül már csak még egy hely van, Perm, amit most akarnak bezárni, mert nincs pénzük a fenntartására. Ott gyűjtik össze az összes tárgyi emléket. Elmentem oda. Egy ukrán költő is raboskodott ott a hatvanas évek végén, az ő története végleg eldöntötte bennem, hogy készítek egy előadást a Gulágról. A felesége évente egyszer meglátogathatta. Ekkor a titokban, apró betűkkel írt verseit a férfi nylonzacskóba rakta, megette, majd az elkülönítőben kiürítette. Lemosták, a felesége lenyelte a zacskót, ezért a találkozásuk utáni motozások során nem találtak nála semmit. Így jutottak ki a versek. Voltam a moszkvai Memorial Bizottság irodájában, ott találtam meg egy könyvét, amiben ezer, a koncentrációs táborban született vers található. Megrázó volt megbizonyosodni, hogy a legnehezebb körülmények között is milyen csodálatos művek születnek. A legfontosabb elvtársaknak saját színházuk volt. Láttam több fotót, ahol a Csárdáskirálynőt játsszák oroszul, drága díszlettel és gyönyörű jelmezekben. A nézőtér is látható az egyik a képen, öten ülnek csak lenn, élükön a vezérezredes elvtárssal. Beindult a fantáziám, hogy milyen lehetett ott a Hajmási Péter oroszul…
Sokszor dolgoztál erős egyéniségekkel, mint amilyen pl. Vidnyánszky, Ascher, vagy éppen Tártai és Póka… Ha alkotói vita van, előfordul, hogy te engedsz, vagy szinte mindig keresztülviszed az akaratod?
Ketté kell választani a dolgot! Vannak alkotó típusú emberek, és vannak interpretátorok… Tátrai interpretátor, ha valaki valamit kitalál, ő hozzáadja a fantasztikus tehetségét. Mindig azt várta, hogy én hozzak valamit. Egon sokkal inkább alkotó, mert ő megérzett valamit a dalszövegekben, ami az ő zenei fantáziáját mozgásba hozta. Voltak, akik megértették, hogy mit akarok, voltak, akik nem. Hármas tagozódás jellemzi a HBB 33 évét. Voltak társak, voltak útitársak, és voltak, akik csak dolgozni jártak a HBB-be, csak ezt nem tudták magukról. Egon és Tibusz azért jöttek a HBB-be, mert szerették ezt a zenét, mások a siker miatt jöttek. Voltak, akik a koncerten bedugták a gitárjukat, felvették a pénzt, aztán hazamentek tévét nézni. Töredéknyi befektetéssel ugyanolyan jogokat élveztek, mint azok, akik az életüket beletették. Róluk kiderült – Deák Bill Gyulától Hárs Viktorig – hogy nem tudták, milyen zenekarban játszanak. Mert az, amit a HBB-ből a kikerülésük után csináltak, abban nyoma sincs a blues-nak… Deák Bill amióta nem a HBB-ben játszik, és nem mi írjuk a számait, nem játszik blues-okat… Ő eredeti egyéniség, de mivel nem alkotó típus, ezért el kellett fogadnia azt, amit írtak neki. Nem buktak meg a lemezei, mert hitelesíteni tudta azokat a gyenge dalokat, amiket kapott.
A Rossz vér című Bill-lemez dalai közül volt olyan, ami eredetileg HBB-számnak készült, csak odaadtad Billnek?
Minden dalt neki írtunk azon a lemezen. Az István, a király-beli szereplése után már kifelé tartott a zenekarból, a Vadászathoz valójában már semmi köze nem volt, csak én ragaszkodtam a szerepléséhez. Az iránta való szeretetünkből írtuk meg a szólólemezét, így a Közép-Európai Hobo Blues III-at…Őt én jobban és elfogultabban szerettem, mint Póka, aki miközben a Rossz vér-t csináltuk, azt mondta, hogy figyeljem meg, abban a pillanatban, hogy kész van a lemeze, megváltozik a magatartása. Nem tudtunk turnéra menni az albummal, mert eltört Döme Dezső keze és nem akartunk helyettessel játszani. Ez volt az egyik ürügy, amibe a kiválása idején belekapaszkodhatott. De mikor bevettük Billt a bandába, azt mondtuk Pókával, hogy segítjük őt, amíg nem lesz saját lemeze. Egyébként is már korábban megérdemelt volna egy saját zenekart.
Egonnak igaza lett, Bill megváltozott, mert a környezete elkezdte mondogatni neki, hogy te el vagy nyomva a HBB-ben, és mi majd igazi sztárt csinálunk belőled. El is jutott a kommunista ifjúsági világtalálkozóra Moszkvába. Tovább nem. Később azt nyilatkozta, hogy azért került a HBB-be, mert én nem tudok énekelni… Ez azért elég mulatságos. Beveszel egy féllábú, félszemű cigányembert, segítesz rajta, dalokat írsz neki, megosztod vele a pénzed, és ez lesz belőle. De hát a hála a pisztolynál is bizotosabban öl. Az igazi probléma az, hogy nem folytatta a bluest, miközben a műfaj a testére volt szabva. Káprázatosan csinálta.
Vidnyánszky kénytelen-kelletlen belekerült a politikai mátrixba, te szabadabb lehetsz, mert nem köt meg egy kiemelt nemzeti intézmény vezetése. Rejlenek ebben esetleges konfliktusok?
Nem hiszem. Vidnyánszky tehetséges és tisztességes ember. Belekeveredett a művészetpolitikai balhéba, nem kellett volna, ez kétségtelen. Beregszászról jött, nem ismerte az itteni, elképesztően bonyolult kapcsolati hálókat. Az ő színházában játszom József Attilát, ami lassan közelíti a négyszázas előadásszámot, játszom Adyt, játszom a Ballada a két sebzett hattyúról című Viszockij-Marina Vlady darabot, és minden hónapban van egy saját koncertem az életművemből. Nagyon nehéz lehet engem jobboldalinak beállítani, igaz, hogy baloldalinak se nagyon, főleg, ahogy ezt manapság használják a pártok. Nem gyűlölködöm, nincs a kezemben zászló. É azt sem lehet mondani, hogy Ady és József Attila jobboldali alkotók lettek volna… Olyan versek vannak az Ady-esten, hogy a vakolat hullik, ami a politikai aktualitásokat illeti…És Vidnyánszky ebbe nem szól bele, hiába jönnek hozzá mindenfelé pártfunkcik. Az estek telt házzal futnak. Néha a közönség felállva tapsol, ki a fenét érdekel, hogy a Koltay Tamás vagy Kerényi Imre mit mond.
Ha van valaki, aki tökéletesen alkalmas a kulturális árkok betemetésére, az te vagy…
És meg is próbálom, annak ellenére, hogy nincs küldetéstudatom. Rettenetes csalódás volt az, ami az elmúlt 25 évben történt. Van egy 1980-as fotóm, amin a „buddhista, buzeráns zsidó” Ginsberg áll Csoóri Sándor és Eörsi István között. Ez ma már elképzelhetetlen lenne, és nem azért, mert nem él Ginsberg és Eörsi. Vidnyánszkyval 2000-ben kezdtem el dolgozni, amikor még nem ismerte senki. Beregszászra jártam előadóesteket játszani. Emlékszem, kolbászos rántotta volt a gázsi. 2002-ben rendezte ott a Vadászatot, szédületes siker volt. Aztán Debrecenbe került, és hét évig dolgoztam vele a városban… Nagyon erős kapcsolatunk, amikor hívott a Nemzetibe, természetes volt, hogy mentem…
Vége az első résznek. A interjú második részét szombaton olvashatják majd.