November 19-ig látható a Várfok Project Roomban (1012 Budapest, Várfok u. 14.) Benkő Lilla Párhuzamosok között című kiállítása, ami a fiatal festő utóbbi két évben készült képeit mutatja be. Szombaton, 16.00-tól a finisszázs keretében tárlatvezetés is lesz, addig is egy interjúval melegíthetünk
 
PZL- 061.hu

Néha feltűnnek állatok a képeiden, amik jórészt kedves formák, míg a tájaid sokszor szürreálisak, akár félelmetesek…
Igen, az állatok iránti vonzódásom szembetűnő a képeimet nézve. Csodálom őket, a szokásaikat, -innen nézve- sok humor van bennük és közben ösztönök vezérlik őket. Soha nem gondoltam arra, hogy félelmetesek a tájaim. Az elmúlt pár hónapban sokan mondták ezt és nem értettem az egészet. Én nagy, főként sötét tónusú tereket festek úgy, ahogy szeretem, ahogy nekem tetszik. Ettől még persze lehet ijesztő mindenki másnak. Ha arra gondolok, hogy van egy törékeny, vékony vonalakkal, foltokkal megfestett lény, akin látszik, hogy jól érzi magát ott a kép terében, nem lehet drámai a végeredmény. Az emberek számára a sötéttől való félelem mély, elemi érzés. Számomra az éjszakai táj a festményeimen nem félelmet jelöl, hanem egy meditatív, csendes helyet, ahol a fényt körvonalazhatom.

Benkő Lilla kiállítás 2016.11.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Relatíve sok kiállításod volt, már egészen fiatal korodban is, csoportos pedig még több. Hogy tekintesz vissza: ahogy a költőknél vannak zsengék, és bánják, hogy megjelent ez meg az, a festőknél is ugyanez a helyzet?
Soha nem tettem ki olyan képet a falra, amit később megbántam. Születnek néha olyan festmények, melyek sikertelenek, de azt azonnal érzékelem, ahogy befejeztem, hogy ez nem az, amit akartam. Ilyenkor elteszem pár hétre/hónapra, és részben, vagy egészen átfestem. Az egyik ilyen kevésbé sikerült képből született az egyik kedvencem. Minden elrontottnak vélt felület tökéletes helyet kapott, és meglepő összhang alakult ki a régi és az új részletek között. Ilyen az Éjjeli táj rókákkal című képem. 

Benkő Lilla kiállítás 2016.11.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Néha úgy tűnik, mintha hatottak volna rád a progresszív rock borító coverei? Pl. Storm Thorgerson munkái, stb. Hallgatsz zenét egyáltalán festés közben?
Anno a szüleim lemezborítóit nagy csodálattal nézegettem, biztos gyökeret vertek bennem még akkor a vizuális ingerek. A műteremben folyamatosan zenét hallgatok. A kabát még rajtam van kb, és azonnal bekapcsolok valamit. Ha ötletelek, akkor a szöveg nagyon zavar, olyankor szinte biztos hogy klasszikus zenét hallgatok, vagy valami minimalista instumentális dolgot. De vannak visszatérő szokásaim, például decemberben karácsony előtt 2-3 héten keresztül minden reggel a Diótörővel kezdem a napot. Amikor nem festek, inspiratív zenéket keresek festéshez. Nagyon fontos a zene.

Képeiden itt-ott felismerhetőek a pop-kulturális illusztrációk, képregények, logók világa. Ezeket próbálod kikerülni, vagy inkább integrálod ezeket?
Egyértelműen integrálom, ebben nőttem fel, nem lenne túl őszinte, ha szembemennék vele. A gyerekkorom alappillére volt a mesekönyvek, rajzfilmek, képregények, C64-es játékok egyvelege. A mesék, animációk, játékok ha nem is annyira koncentráltan, de szereplői a mindennapjaimnak.

Benkő Lilla kiállítás 2016.11.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha álmodsz valami festményszerűt, akkor először vázlatot készítesz, és hosszú folyamat után alkotod újra, vagy egy az egyben megfested, amit vizionáltál…
Sok vázlatot készítek a konkrét formák megfestése előtt. Az álmoknak sokszor a hangulatát ragadom meg, nem magát a cselekményt. De olyan is gyakran előfordul, hogy nincs még egyértelmű témája a képemnek, csak festek egy színes teret (mintha egy színpad lenne, amit bármivel megtölthetek) és felteszem magát ezt a ”teret” a falra, napokig-hetekig nézegetem és képzelődöm/vázlatolok arról, hogy mi passzolna oda. A legjobbat kiválasztom és utána folytatom.

A tájakat lehet valamennyire lokalizálni a képeiden? Mintha Erdély magas hegyei is benne lennének… 
A hegyeket mániákusan szeretem. Sok fotót készítek, amiket felhasználok a képek készítése közben. Ilyenkor nem a fotót festem le, hanem inspirációnak használom. Eddig egyetlen konkrét helyszínt festettem meg, az tényleg Erdélyben van. Az egyik legvarázslatosabb hely, amit valaha láttam, a Szent Anna-tó. Sokszor voltam már ott és minden alkalommal izgatott leszek és beindul tőle a fantáziám. A Medve nász című festményem készült ez alapján.

Benkő Lilla kiállítás 2016.11.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Élénk színekkel dolgozol. Honnan a vonzódás ehhez a vibráló színvilághoz?  
Ezeket a színeket szeretem. Amikor a klasszikus tanulmányokat festettem 10-15 évvel ezelőtt egy gyümölcs csendéletről, vagy egy emberi alakról, akkor is sokkal szinesebben festettem, mint a többiek. Illetve a graffiti és street-art világából sokat merítettem. Kb. 12 évesen elkezdtem papíron rajzolni ilyesmiket. Több ezer rajzot készítettem betűkből, karakterekből. Természetesen az volt az első és utolsó illegális munkám, amikor 21 éves koromban a rendőrök elkaptak, miközben egy 2 méteres macskát festettem fel egy ronda téglafalra. Esélytelen volt kimagyarázni, hogy miért pont a macska színei vannak rajta a kezemen.

Egyik kedvenc művészed Bernini, akiknek minden szoboralakja szenvedélyt, extázist ábrázol, te viszont alig mutatsz portrékat, nem látszanak közvetlenül a képeiden az emberi szenvedélyek. Miért?
Kedvenc művészeim sokszor teljesen mást és máshogyan alkotnak/alkottak, mint én. Nálam az emberszerűség – ha van –  akkor is maximum az utalások szinjén van jelen. Például a Hasadék című festményemen növények járnak körtáncot, ahol a növény mozdulata egyszerre egy pillangó és egy táncoló alak mozdulata. Elképzelhetetlennek tartom, hogy négy konkrét emberi figura szerepeljen ezen a képemen. Akkor sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a figura fizikai minősége. Nem mondom, hogy soha nem fogok emberi alakokat festeni, de egyelőre most nem ez érdekel.

Benkő Lilla kiállítás 2016.11.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Néhány képed akár művészi sci-fi regények borítói lehetnének. Hogyan viszonyulsz az illusztrációk világához? Vállalnál ilyeneket?
Nálam egy festmény története az elkészülési folyamat részét képezi. Egymással halad és kerekedik a kettő. Az illusztrációknál először van a történet, és utána maga az illusztráció. Nincs benne sok interakció. Ha egy izgalmas ötlettel megkeresne valaki és 100%-osan szabad kezet adna, akkor egyszer szívesen elvállalnám. De csak mint kihívás és érdekesség izgat a dolog. 

Néhány éve tűz volt a műtermedben, de nem sérültek meg a képeid. Ez volt életed legnagyobb szerencséje, vagy volt ennél nagyobb is?
Életvitelszerűen vagyok szerencsés. Ott, annál a tűzesetnél láttam, ahogy a műtermem ablakából dől ki a fekete füst. De olyan, amit még életemben nem láttam. Amikor a tűzoltók beengedtek és megláttam, hogy minden érintetlenül van és csak egy vékony koromréteg ülepedett le 1-2 képre, azt nagy ajándéknak tekintettem. Alapvetően sokszor érzem, hogy szerencsés vagyok. Minden apró jó dolgot végletesen értékelek és örülök neki.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula