Az idei, immár 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 28 ország képviselteti magát, a három és fél nap alatt közel 850 vendég – művészek, írók, tudósok – részvételével. 150 kiállító várja a közönséget színes könyvkínálattal, valamint író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal – összesen csaknem 500 eseménnyel – 2017. április 20-23. között a Millenárison. A könyvkínálat szerteágazó, minden korosztály számára tartogat újdonságokat. A programokról, a könyvekről és a kiállítókról már elérhetők a folyamatosan frissülő információk a  www.konyvfesztival.com honlapon.

MTI

Könyvfesztiválunk közel két évtizedes hagyománya, hogy a nyitónapon nagyszabású pódiumbeszélgetés keretében mutatkozik be a fesztivál díszvendég-írója, idén a Nobel-díjas török Orhan Pamuk. Az íróval D. Tóth Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja után a világhíres török író Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettesétől, Szalay-Bobrovniczky Alexandrától veszi át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Fővárosi Önkormányzat közös alapítású Budapest Nagydíját. 2017 júniusától Magyarország látja el a visegrádi együttműködés soros elnöki feladatait. Ebből az alkalomból szeretné felhívni a figyelmet a KKM – Balassi Intézet felügyeletével működő Publishing Hungary program a V4-es országok közötti irodalmi együttműködés fontosságára. A V4-es díszvendég stand megvalósulása lehetőséget kínál arra, hogy minél több lengyel, cseh és szlovák író, műfordító, könyves szakember látogasson el Közép-Kelet-Európa e rangos könyves eseményére, elősegítve egymás irodalmának még jobb megismerését, szakmai együttműködés elmélyítését és a szerzők, kiadók személyes eszmecseréit.

Tizenhetedik alkalommal adunk otthont Európa legtehetségesebb pályakezdő prózaírói nemzetközi bemutatkozásának. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára idén 18 országból jönnek el fiatal írók, hazánkat Szaniszló Judit képviseli. A könyvtárosok szakmai fóruma, a Könyvtáros Klub, valamint a külföldi íróvendégek eszmecseréje, az Európai Írótalálkozó is folytatódik. Több kiadó összefogásával a költészet témája köré szerveződő programok és kötetek várják a látogatókat a Versstandon. A 6. Kis Könyves Éjen közel 30 budapesti és vidéki könyvesbolt szervez saját stílusához illő kulturális programot pénteken, bővebb információk megtalálhatók a kiskonyves.blog.hu-n.

Felsorolni is nehéz azt a sok játékos ötletet, amivel a gyermekkönyvkiadók az olvasás szeretetére ébresztik rá a gyerekeket, szólítják meg szüleiket. Lesz mesemondás, bábelőadás, koncert és közös éneklés, felolvasó- és papírszínház, játszóház, gyermekfoglalkoztató, s több vetélkedő – és persze könyvbemutató, dedikálás a Gyermek(b)irodalomban.

A könyvfesztivál szép hagyománya, hogy a rendezvény vasárnap a magyar irodalom legjobbjai előtt tisztelgő Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul. Az idén kerek születésnapjukat ünneplő jeles alkotóink közül Lator Lászlót, Almási Miklóst, Kántor Lajost, Marék Veronikát, Győri Lászlót, Nádasdy Ádámot, Nógrádi Gábort, Csaplár Vilmost, Bán Magdát és Visky Andrást hívtuk meg a Tarján Tamás vezette pódiumbeszélgetésre.

Vezető kép: ots.mti.hu