Legyünk erősek, lágyuljunk meg és legyünk készek a befogadásra! Hagyjuk el gondjainkat, a nyüzsgést, a hangzavart és a válságot a cikk olvasásáig, ígérem üdvözítő lesz! Most megmutatjuk milyen színek és arcok bukkannak fel a tükreink mögött.
HERPAI ANDRÁS- Nullahategy
A budakalászi Faluház évről évre próbálja meghaladni azt a szerepet, amit reá szabtak: Évről évre bizonyítja hogy nem egyszerű művelődési házként működik. Nem mintha az nem lenne éppen elég nagy feladat; a megszokott kulturális események mellett különös hangsúlyt fektetnek a helyi mesterek bemutatására, volt itt Albert Flórián emlékkiállítás, saját képzőművész kört szerveznek és kezdő művészeknek is teret engednek a bemutatkozásra.
Simon Gyula is kezdő művészként kapott kiállítási lehetőséget. A műveket szemlélve, már első ránézésre is megcsap a képek erős kisugárzása. Meglepő, hogy a színnel- és energiával teli festmények megalkotásában nem feltétlenül egy pozitív élmény segítette. Simon Gyulát egy személyes válság emelte fel a festészethez. Hamvas Béla óta tudjuk, hogy a válság életünk minden színterét áthatja. Az író-filozófus világában a mély és személyes válságok megmutatták úgymond a lét genezisét. Onnan nézve világosnak tűnik az alapállás, és a gond, ami feladattá olvadhat. Konkrét határok és talán még a felszabadító eszközök is ismertek: a diktatúrában még látszott mi a jó és mi a rossz, volt mi ellen küzdeni.
Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.
Ezzel szemben a mi korunkban, amelyet teljesen áthat a válság maga, nem látunk tisztán. Ebben a szürreális világban nem menekülhetünk a munkába, a család melegébe vagy a barátok vállveregetésébe. A lét genezise a rendszerváltáskor eltűnt, és maradt nyakunkon a véget nem érő válság. A válság, amely már nem látszik, és látens módon bennünk marad. Ilyenkor nehéz látni az alapállást, felvállalni a feladatot és továbblépni.
Simon Gyula saját válságélményével képes volt megküzdeni. Akkor még amatőrként nyúlt az ecsethez, de fiatal tanára, a Barcsay-díjas Külüs László segítségével immár nem amatőr, mindinkább autodidakta festő lesz, a heti egy szakkör a technikai felkészültséget sem tudja megadni, nem hogy a szemléletmódot elsajátítani.
Milyen módon lehet egy amatőr, előképzettség nélküli tehetségből igazi művész? Persze a kérdést könnyű lenne elhárítani azzal, hogy erre nincs konkrét recept. De ne féljünk a kérdéstől, nézzük Simon Gyula művein keresztül ezt a folyamatot: Először is megtanult látni. A néhány tanulmányrajzon és festményen élénk színek érvényesülnek és néhány erős vonal határozza meg a kompozíciót. A jó komponálás egészértékű művé avanzsálja a vázlatokat.
Megtanulta kifejezni önmagát. Saját hangulatát a témával együtt kezeli, ezért sem véletlen a színek használata. Mesterien egészíti ki a főrészt egy-egy halvány, de még is karakteres színnel. Elindult az úton, és rajta maradt, immár két éve. Talán a festészet iránti alázat, a kitartás vagy a kifejezni vágyás hajtja, vagy mindhárom. Innen kívülről ezt mi nem láthatjuk, de nem is tisztünk kielemezni.
Különvált a mestertől. Az erős színek használata mestere Külüs László hatása lehet, de a festékek alkalomhoz illő mélységei, és az impasto technikánál lazább kezelése már saját magáról mesélnek. A színek mellett megjelenik az üresen hagyott fehér alap, a színek között a hallgatás.
Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.
Megtanult hallgatni. Egy képen lehetetlen minden részletet kifejteni, minden érzést, minden momentumot. Erről ír Ottlik is amikor az elbeszélés nehézségeiről ír. Sokszor ő is hallgat, mert ami biztosan van, az maga az érzés: „Elfogadod meglévőnek, minthogy mást nem tudsz csinálni, de jobb, ha nem felejted el, hogy csak az érzés nem hipotétikus, biztosan csak az van.” Simon Gyula kompozíciói tiszták és világosak, emellett képes meghökkenteni és kifacsarni a valóságot. Szuggesztív arcok, bámuló résztvevők, tükör a túloldalon, önmagunkról elképzelt torz alakok bámulnak.. Még az is belefér, hogy néha a pop-arthoz egy naiv hangulatot tol rá, így alakítva azokat frissé, izgalmassá.
Simon Gyula képei bizonyítják, hogy a válság mégiscsak jó valamire. Ő még keresi saját hangját, néhol ebben még bizonytalan vagy csak félénk megszólalni. Viszont, ha kicsit elcsöndesedünk, a vásznak halkan súghatnak a művésznek és nekünk is, hogy merre tovább.
A kiállítás megtekinthető a Kós Károly Általános Művelődési Központ – Faluházban