Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

SZILÁGYI ANDRÁS- Nullahategy

Fel sem ocsúdhattunk a Design Hét programjai okozta élményekből, és az iparművészek seregszemléjét máris a képzősök nagy ünnepe, az Art Market követte. Exkluzív fotógaléria!

A négy napba sűrítve számtalan programon, beszélgetésen, könyvbemutatón vehettünk részt, így például Szurcsik József képei mellett a frissen megjelent kismonográfiája is kapható volt csütörtökön, amelyet maga a művész dedikált. A pénteki nap programjai az idei rendezvény díszvendége Németország, azon túl is Berlin köré szerveződtek. A rendszerváltás idén 25 éves évfordulója kapcsán a magyar-német kapcsolatok kerültek előtérbe, amelyek a művészet területén is mély gyökerűek.

Berlinben újraéled a magyar kolónia

A magyar és német képzőművészet kapcsolatai régi időkre tekintenek vissza. Mivel azonban az útvonalak korábban Bécsen keresztül futottak, hazánk elsősorban München művészeti életével volt szoros kapcsolatban. A bajor – porosz különbségek miatt ez a tény a magyar művészeti ízlésre, orientációra is rányomta a bélyegét évszázadokon át. Berlin- különös mód – messze volt a magyar kultúrától, s talán csak a huszadik század elején vált egyáltalán láthatóvá a magyar képzőművészet térképén. A Goldene Zwanziger időszakában már számos magyar filmes, magyar fotós, magyar képzőművész dolgozott Berlinben, ezt a kis kolóniát azonban teljesen elsöpörte a második világháború. A megszállási zónák szabdalta, szétszakított város 25 évvel ezelőttig el is veszítette kulturális jelentőségét. Negyed század távolságából nézve azonban inkább mondhatjuk azt, hogy a történelem révén a Város új aspektusokkal gazdagodott: a földdel egyenlővé tett egykori birodalmi metropolisz romjain a Hidegháború frontjai húzódtak keresztül, és a hírhedt Fal két oldalán két társadalmi rend eltérő eszméi szerint épült újjá a város két fele.

Berlinben ez a hihetetlennek tűnő kontraszt 1990-ben vált láthatóvá, amikor a korábbi, 1961-ben, egy éjszaka alatt felépített berlini falnak futó egykori zsákutcák váltak újra egységessé, és alig pár méter távolságra meredt egymástól ha úgy tetszik Las Vegas és Dunaújváros. Ez lett Berlin „szkillje” a szoci lepukkanás, a kapitalista nagyzolás, panelok és felhőkarcolók, romos templomok és égbetörő plázák, modern és késő modern utópiák szövetébe ékelődő történelmi bélyegek heterogén szövete. Azt hiszem ezzel le is írtuk a „posztmodern” definícióját, ami Berlinben az egész várost belengi, megspékelve azzal, hogy Közép-Európa legnagyobb, immár újfent milliós metropoliszaként a térség megannyi nemzetisége számára jelent első, vagy épp végső állomást.

Berlinben újra ott van a magyar kolónia, akárcsak a húszas években, de most már másik művészeti közegbe illeszkednek az idén a budapesti Art Marketre berlini galériások révén hazalátogató magyar alkotók. Ők már török, román, orosz, egykori jugoszláv, lengyel, baltikumi kollégáikkal osztoznak a berlini galériák társbérletein, és alkotnak egy egészen egyedi, mégis közép európai művészeti közeget, ami minden furcsasága, szétszórtsága ellenére is jóval ismerősebb és otthonosabb számunkra, mint akár a párizsi, akár a londoni szcéna.

Art Market 2014 Budapest
Art Market 2014 Budapest
« 1 A 62 »

A berlini művészet hatványozottan közelebb áll hozzánk, mint mondjuk a nem kissé sznob és felületes New York-i képzőművészeti élet. Ütős üzenetek, és mókás megoldások: borsos árakon. Egy-egy kisebb alkotás, nyomat, rajz, fotó simán több ezer euróba kerül, ami a magyar képzőművész számára azért válik érdekessé, mert ez alapján is látható, hogy Berlinben be lehet futni! Míg bármely másik európai nagyvárosba költözés egyben az anyaföldtől való végleges elszakadást jelenti, és egy jóformán idegen művészi nyelv elsajátítását kívánja, addig Berlin alig pár óra alatt még vonattal is elérhető, és a galériákban már „európai árakon” mennek (ha épp mennek) a műtárgyak. Nem kell furmányos sznob manírokat elsajátítani a sikerhez, a szláv, török vagy épp magyar akcentusok senkit sem zavarnak, sőt inkább színesítik a felhozatalt.

Évről- évre egyre több a szobor

Az Art Market hatalmas kiállításán végigsétálva nehéz már kibogozni a kortárs művészetből bármiféle „helyi” jellegzetességet, a fenti akcentusokat jóformán csak a folyosón hallani. A trendek, tendenciák általános formai keretek között bontakoznak ki, és talán olyanokat mondhatunk a tavalyi anyaggal összehasonlítva, hogy szemmel láthatóan évről-évre több a szobor, valamint, hogy a képzőművészeti igényű „alkotói” fotográfia immár a kiállítás majd’ felét foglalja el. A fotó keveredve, ízesülve a képzőművészet egyéb irányzatai közé, szinte elválaszthatatlanul tagozódik a festett, képgrafikai eljárásokkal készített képekhez. Ez, a korábban az iparművészethez sorolt műfaj fokozatosan vándorolt át a képzőművészet területére, és immár elidegeníthetetlen része annak.

Zárásként azonban azt kell mondani: a tavalyi Art Market mintha mégis picit erősebb, hatásosabb lett volna, bár az idei tárlat színvonala nem múlta alul az előző évit. Mégis mintha sok lenne a gagyi, sok lenne a sokszor ellőtt, és már kevéssé izgalmas poén. A tavalyi vendégek, a lengyel, cseh és szlovák alkotók munkái közt számos izgalmas ötletet láthattunk A berlini és a szintén hangsúlyosan jelen lévő olasz, főleg milánói galériák szemléletét a kelleténél már kicsit jobban hatja át a pénzkeresés vágya, semmint az alkotás szenvedélye, az újra való nyitottság. Sajnos ez a tendencia nyugat felé haladva egyre meghatározóbb, míg mondjuk a legnyugatibb kortárs képzőművészeti központba, Los Angelesbe érve szinte teljesen el is tűnik a művészetből a játékosság, kísérletezés és öröm. Reméljük jövőre mind több fiatal képzőművész, ifjú titán lép színre, és bennük visszatér a kereskedelmi szellemet is megújító szemlélet. A szervezőket ugyanakkor kérjük, ha lehet, legalább pár nap legyen a Design Hét és az Art Market között, mert aludni is kell a kulturális újságíróknak.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •