Tabajdi Gábor Budapest a titkosszolgálatok hálójában című topografikus rendet követő útikalauza a pártállami titkosszolgálatok helyszíneire vezeti el az olvasót. A könyvből kiderül, hogy a politikai rendőrségek nemcsak a sorsfordító eseményeket formálták, de a mindennapokra is hatást gyakoroltak. Tabajdi Gáborral beszélgettünk.
PZL – nullahategy
Ha beszerveztek egy férjet, a feleségnek elmondhatta, hogy milyen feladatai vannak?
A legszigorúbb vétségek közé tartozott a dekonspiráció, akár a családban is. Erre tankönyvszerű fedőtörténeteket találtak ki, fel tudtak készülni, kiképezték az ügynököt arra is, hogyan kerülje el a családon belüli lelepleződést.
A könyvben olyan szórakozóhelyeket is felsorolsz, ahová nem mehettek az ÁVH-soknak szórakozni. Miért nem engedték őket például a Savoyba?
Az állomány fegyelmi helyzetének védelme miatt volt szükség erre a listára, egyszerűen azért, hogy ne zülljön le az állomány, hogy ne érintkezhessenek a másként gondolkodókkal – a parancsgyűjteményből erre is következtetni lehet. Nyilván volt egy osztályharcos logika is az ÁVH működésében.
Tudunk-e arról, hogy az ÁVH-s óvodáknak, bölcsődéknek volt-e valami specifikuma? Ott esetleg a népi mondókák helyett kommunista dalokat énekeltek a kicsik?
A Belügyminisztérium úgy működött, mint egy szocialista nagyvállalat, de egyben zárt világ is volt, teljes intézményi hálózattal. Voltak olyan óvodák 1950 és 1953 között, amelyek kimondottan az ÁVH számára létesültek. Utána már BM-es óvodákról beszélünk, ahová rendőr gyerekek is jártak. Egy-egy botrányról tudunk, amikor az óvodás gyerek „lebukott”, mert a WC-ben imádkozott…
Míg a korábbi, hasonló zsánerű könyvedben több volt az oral history, addig itt inkább adatközlésnek van elsődleges szerepe…
Meglehet, hogy most inkább a dokumentálható, forrásszerűen azonosítható elemekből akartam dolgozni.
Azért itt is fellelhetőek drámai motívumok… Például az Illyés Gyula temetésén a koszorúkról levágták a provokatívnak vélt üzeneteket.
Begyűjtöttek mindent, ami a szolgálatok szerint felhasználható volt. Például azt is fontos információnak tartották, hogy ki jelent meg egy temetésen. Bibó temetésén Kenedi János beszéde olyan erős gesztus volt, hogy a szervek azután módszeresebben figyelték a gyászszertartásokat is.
A pesti „fehér ház” épületének majdnem olyan szimbolikusnak kéne lennie, mint az Andrássy út 60-nak, ehhez képest a Duna parti ház jobban „belesimul a tájba”, miközben megtorlási akciókat szerveztek onnan 1956-ban…
Ez a dolog az összes pártnak kínos, hiszen a mai napig ott van a Képviselői Irodaház, az egykori „emberdarálónak” hívott pincebörtön fölött. Most, hogy lerajzoltuk, és térképet is adunk hozzá, beazonosítható, hogy melyik parlamenti frakció melyik ÁVÓ-s helyén ül, illetve melyik MSZMP KB osztály volt ott 1956 után…
Tudjuk, hogy a rekvirált házakat őrző farkaskutyákhoz teherautók jártak, hogy körbevitték a városban az ételt nekik. Az ÁVH-osok a magánéletüket, közösségi életüket is megszervezték?
Egy új embertípus megteremtése is a célok között szerepelt. A párt öklénél, az ÁVH-nál különösen odafigyeltek arra, hogy lekáderezzék egymást. Jól szervezett volt a sportéletük, egymás között házasodtak. A hatvanas években is úgy szervezték az életüket, hogy nagyjából egy helyen éltek, épültek ÁVH-s, majd BM-es háztömbök is. A hatvanas évek második felében kezdődött csak el a városban a “BM-es szóródás”.
Amikor az ÁVH lerabolta a svábhegyi és rózsadombi villákat, akkor ezt „fegyelmezetten” tette, vagy előfordult, hogy összekaptak a koncon?
Elosztották egymás között a javakat. Ennek a forrása a Péter Gábor-per, amely 1956 előtt, „megfelelő keretek között” zajlott. A villák eltulajdonítása a csúcsvezetőség között történt, a többségnek az is óriási szociális előrelépés volt, ha kapott egy bérlakást. Tegyük hozzá, hogy a gazdasági bűncselekményeket még alaposabban kell kutatnia majd a történelemtudománynak.
Fotók: MTI archív és Poós Zoltán