Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművész idén öt különböző repertoárt játszik, és két lemeze is megjelenés előtt áll: az egyik januári évnyitó koncertjének CD-DVD felvétele lesz, a másikkal pedig különleges új hangszerét, a teremint népszerűsíti. A sokszínűségről, a közönséggel való kapcsolatáról és komolyzenei missziójáról beszélgettünk vele.

IZSÓ ZITA – 061.hu

Idén három különböző klasszikus zenei műsorral és kétféle jazz repertoárral lép fel. Mi ezeknek a koncerteknek a különlegessége, és a többféle műfaj hogyan fér meg egymás mellett?
Komolyzenészként végeztem a Zeneakadémián, de mindig érdekeltek más műfajok is. Jazzt eleinte kedvtelésből kezdtem tanulni, ám hamar rájöttem, hogy nagyon inspirál, hogy elsősorban a sok improvizációnak köszönhetően egészen más módon közelíti meg a zenét. Számomra mindegyik műfaj egyformán fontos, mert mindegyikkel mást tudok kifejezni, így nagyon nagy szabadságot ad, hogy nem kell választanom. Ebben az évben Sárik Péterrel és zenekarával, valamint a testvéremmel, Illényi Csabával lépünk fel többek között Nyírbátorban és Hévízen, valamint játszottam egy másik jazz repertoárt is Deseő Csabával a Bánki tó Jazzfesztiválon. Lesz három különböző klasszikus zenei koncertem is: Kapolcson a Budapesti Vonósok, szeptember pedig Jordániában a Jordán Nemzeti Szimfonikus Zenekar és Bundzik István kísér majd. Októberben pedig a Vigadóban egy nagyon különleges koncertet tartunk majd Tangó Classic címen, ahol tangót fogok játszani az Anima Musicae kamarazenekar közreműködésével. Erre  nagyon készülök: Astor Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben című darabját például már nagyon régóta tanulom, s az utóbbi hetekben elkezdtem argentin tangó órákra járni, mert tudni szeretném, milyen életérzés, amikor az ember tangózik. Ettől persze nem fogom jobban játszani a darabot, de talán ad majd valami tartást, hogy tudhatom, hogy áll meg egy argentin táncos a színpadon. Ki tudja, ha sikerül jól elsajátítanom, lehet, hogy valamelyik későbbi koncerten előadok egy argentin táncszámot is. (nevet.)

Ami nem is állna távol öntől, hiszen koncertjeit rendszeresen színesíti énekkel, tánccal, és egy másik hangszeren, a tereminen is játszik.
Számomra a technikai tökéletességen túl az is nagyon fontos, hogy a közönséget kiszolgáljam, hogy szórakoztató legyen, amit csinálok. Ebbe pedig minden belefér, amitől színvonalasabbá és érdekesebbé válik az előadás. Minden fellépésem előtt hónapokat töltök a kivitelezésen való morfondírozással, felkészüléssel. Előfordul, hogy éjjel is ezzel álmodom, és reggel rájövök, hogy nem jó a sorrend, át kell gondolni. Az évek során nagyon sokat tanultam a közönséggel való kapcsolatnak köszönhetően: elmélyült bennem az emberismeret. Hihetetlen, mennyire lehet érezni a színpadon, hogy a nézők éppen milyen állapotban vannak: érdeklődők, nyitottak, vagy éppen fáradtabbak és zártabbak a szokásosnál. Véleményem szerint ezt egy előadóművész nem hagyhatja figyelmen kívül.

Erre azonnal, akár koncert közben is tud reagálni?
Igen. Sokszor előfordul, hogy már a szám közben érzem, a tervezett helyett egészen más sorrendben kell a darabokat eljátszanom. Az is nagyon fontos, hogy mindig felkonferálom a műsorok egyes elemeit, mert a párbeszédteremtés a nézővel nagyon fontos. Szerintem ezért sem maradtam kizárólag komolyzenész, aki kilép a pódiumra, meghajol és eljátssza a darabot. Én nem bírnám ki, hogy állok a színpadon, és nem mondhatom, hogy jó estét.

Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a szórakoztatás és az igényesség között, hogy valami népszerű legyen, de mégse slágeresen egyszerű?
Számomra ez egy nagyon élvezetes kihívás. Én mindig kiváló művésztársakkal dolgozom együtt, sokszor kísér vonós vagy szimfonikus zenekar, kifejezetten a klasszikus zene világából érkező formációk. Minden a megvalósítástól függ, vagyis attól, hogy milyen köntösben, milyen hangszereléssel szólaltatjuk meg az egyes darabokat.

Hamarosan megjelenik egy teremin lemeze, amin népszerű filmslágereket szólaltat majd meg ezen a különleges hangszeren. Miért pont ezt a műfajt választotta, és mit kell tudni a hangszerről?
Az egész világon nagyon kevesen játszanak rajta, pontosan a nehézsége miatt. Hihetetlen türelem szükségeltetik ahhoz, hogy egyáltalán a megfelelő hangot megtaláljam, és akkor a zenélésről még szó sem esett. Magyarországon nem is lehet hozzájutni, én Amerikából rendeltem a hangszerem, és ha bármi baja lenne, legközelebb Franciaországban tudnám megjavíttatni. Az új lemezen zenei anyagát az öcsém hangszereli és kísér hegedűn. Filmzenéket dolgozunk majd fel, mert a legtöbben ezt a műfajt keresik, úgyhogy egyértelmű volt, hogy egy ilyen albummal tudjuk ezt a különleges hangszert a legjobban népszerűsíteni.

Sok műfajban aktív, több repertoárt játszik párhuzamosan, mindemellett táncol és énekel is. Hogyan jut minderre elég ideje?
Mivel nagyon lelkiismeretes vagyok, mindennap úgy fekszem le, hogy ma is elmaradt valami. Ez általában elkeseredett szorongással szokott járni, de próbálom magam hozzászoktatni ehhez az érzéshez. Mindig a hegedű élvez elsőbbséget. Például ma reggel negyed kilenckor már gyakoroltam. Ezt nem könnyű bírni fizikailag, ezért próbálok mindennap sportolni: szenvedélyesen jógázom, de szoktam járni body artra is. Ha semmi másra nincs időm, reggel akkor is megcsinálok egy fél órás saját sorozatot, és egész nap sokkal jobb lesz a közérzetem. Az is sokat segít, hogy mindig jó előre átgondolom, mit mikorra kell megtanulnom. A Piazzolla-darabot például, ahogy említettem, hónapokkal ezelőtt elkezdtem tanulni, mert ez egy nagyon nehéz mű. Egy két órás műsorra körülbelül fél évet kell készülni. Nem baj, én egész életemben tanulok, a műfajok közötti átjárás pedig nem zökkent ki, sőt, kifejezetten élvezem. Ha ugyanazt a repertoárt kellene játszanom évekig, úgy érzem, belehalnék. Elég hamar ráunok a dolgokra, muszáj mindig valami újat kitalálnom.

Ha ugyanazt játszaná, gépiessé válna az előadás?
Fiatalabb koromban több zenekarban játszottam. Hollandiában egyszer öt héten át minden este ugyanazt tűztük műsorra különböző városokban. A végén fizikai fájdalmat éreztem, annyira beleuntam. Nagyon hálás vagyok azért, hogy most ekkora szabadsággal rendelkezem. Ez a szabadság persze hatalmas felelősséggel jár, hiszen az határoz meg téged, amit játszol a színpadon. Egy szólista a színpadon hat a közönségre, nem mindegy, hogy milyen darabot választ, és mit mond el a szerzőről. Számomra fontos, hogy a magyar szerzők műveit népszerűsítsem. Sokat utazom, de nagyon szeretek Magyarországon élni, és minél többet vagyok távol, annál inkább meg vagyok győződve arról, hogy Budapest a világ legszebb városa.

Az Ön koncertjeire olyanok is járnak, akik nem kifejezetten a klasszikus zene rajongói.
Az a legnagyobb siker, ha olyanok is eljönnek a koncertjeimre, akik sosem hallgatnának meg egy Bach hegedűversenyt, de engem szeretnek, rám kíváncsiak, és az előadás után elismerik, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen jó ez a fajta zene. Véleményem szerint nem arról van szó, hogy az emberek nem szeretik a komolyzenét: egész egyszerűen nem ismerik. Ezért az előadóművészet bizonyos szempontból pedagógusi munka is. Nekem szerencsém volt, mert apukám az Operában dolgozott, így a három testvéremmel egészen kicsi koromtól kezdve hallgattunk komolyzenét. Óvodában fejből tudtam a Rigoletto történetét, és tátott szájjal hallgattam, amikor édesapám elmesélte egy-egy mű cselekményét. Szerintem bármelyik gyereknek mondod ezt el, ugyanúgy érdekelni fogja. Számomra egyfajta misszió megszerettetni az emberekkel a komolyzenét. Teljes szívemből hiszek abban, hogy ez lehetséges.

Képek: IKP