Az idei Könyvhéten jelent meg Vörös István író, költő, műfordító, egyetemi tanár Thomas Mann kabátja című regénye. Ki gondolná, hogy egy egyszerű ruhaneműből mítoszokig érő bonyodalom származhat. A cím csak látszat, az pedig már a rátermett olvasó feladata, hogy megtalálja a valóság és a képzelet közt feszülő határt. A könyvről, a mítoszokról és filmszerepeiről is kérdeztük a szerzőt.

 AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Bűnügyi regényt írtál már, Keresztelés özönvízzel címen, most pedig megjelent Thomas Mann kabátja című, a könyvheti megnyitóbeszédében Závada Pál is ajánlotta regényed a Noran Libro Kiadónál. Zavarbaejtő cím és zavarbaejtő történetek egymásutánja a könyv. Hogyan akadtál rá erre a történetre? Kellett előtanulmányokat végezned, mielőtt belevágtál a regénybe?
Előtanulmány ügyben én sokkal inkább Kafka, mint Mann követője vagyok. Nem hiszek a túl sok előtanulmányban, mert az okoskodóvá, leckefelmondássá teheti a szöveget, anélkül, hogy az ismeretek megélt anyaggá alakulnánk. Ezt nagyon jó íróknál is észreveszem néha. Nem Mannra gondolok. Úgy kell élni, hogy az folyamatos előtanulmány legyen egy még nem is sejtett remekmű számára. Tudatosan és a tudat alattiddal is odafigyelni a körülötted levő dolgokra és történésekre. Kafka úgy írt Amerikáról, hogy a belső vízió vezette, így aztán nála Manhattannel szemben a folyó túlsó partján már Boston van. Persze igyekszem kerülni a tárgyi tévedéseket. Ebben a könyvben viszont szándékos történelmi tréfát űzök, egy alternatív történelembe illesztem bele Thomas Mann életének általam azért elég jól ismert eseményeit. De nem abból a célból kezdtem olvasni róla, mert azt terveztem, hogy írni fogok róla. Hanem annyira belemerültem ennek a gigászi írónak a tanulmányozásába, hogy egy apróság, a kabátjának a képe elindított egy vízió-sorozatot. Ezen írói víziót értek persze, és nem rémálmot. Egyszerűen csak látni kezdtem annak a kabátnak a történetét, mely annyira megragadott a borítón is szereplő fotón. Azért írtam róla, mert már életem része lett Mann életéből sok minden. De az egészet kitalált történelmi színtérbe helyeztem. Münchent és nem Berlint osztják fel, és nem a második világháború után, stb.

Emellett Thomas Mann, Bakonymérő, az elefántok és az Ördög jól megfér egymás mellett? Nem lóg ki az elefántláb?
Tapasztalom, hogy az olvasóknak az elefántok történetét a legnehezebb elfogadni. Ez is egy alternatív történelem, az értelmes elefántok civilizációja. Épp az elefántlábat használtam arra, hogy minden széttartó részt befelé rugdossak a regény centruma felé.

Korábban megjelent novellásköteted, A kéz öt ujja címűben szereplő szövegektől sem áll éppen távol a szürrealizmussal párosult misztika. Szinte már vándormotívum ez nálad.
A szürrealizmus ez egyetlen realizmusféleség, amit pályám elejétől fogva el tudok viselni. Abból a nézőpontból sok olyan összefüggés érthetővé, érzékelhetővé válik, melyek a látszatok felől közelítve felfoghatatlanok, megtapasztalhatatlanok. És a misztika? Szerintem misztika terén a magyar irodalomnak vannak lemaradásai, tehát ez hiánypótlás részemről, persze személyes tapasztalat is a világról. A mély és nem gőzös misztika nagy hiánycikk a magyar közgondolkodásban. Részben emiatt lassan már a közgondokoldás is hiánycikknek látszik.

A kötet regényként van reklámozva, ellenben egyes fejezetek önálló novellaként is megállják a helyüket. Volt olyan fejezet, ami kimaradt a könyvből, vagy amit utólag illesztettél be?
Ez regény. A fejezeteknek viszont hagytam, hogy szépen, novellai erővel bezáródjanak. Szeretem a mozaikos, pixeles nagyobb formákat. Építettem már regényt önálló versekből is (Heidegger a postahivatalnok). Kunderától és Nádastól is tudhatjuk, hogy a regény legfontosabb eleme és kötőanyaga nem (vagy nem feltétlenül) az egységes cselekmény. Abban a sorrendben írtam ezeket a fejezeteket, ahogy a könyvben következnek egymás után, különben lehetetlenség is lett volna létrehozni az összefüggések rejtett hálóját. Rengeteg minden kimaradt, mert terveztem a folytatást, és ahhoz verset, történelmet írtam, farkasokkal elkezdtem a Varázshegy átiratát, ez mindösszesen 50-100 oldal is lehet, egy valószínűleg soha meg nem valósuló folytatás részei. De mindenképp ennek a könyvnek a le nem írt, vagy legalábbis ki nem adott hátországa.

Vörös István Esterházy Péterrel az Írók Boltja előtt

A könyv egyik fejezetében szereplő szövegrész a kortárs magyar irodalom kritikájának is értelmezhető. „Igen, mert az irodalom kétfajta műből áll. Az egyik, amit valódi, angyaloktól kapott mesterlevéllel dolgozó írók írnak. A másik felét az ő utánzóiknak a munkái teszik ki. A hamisítók nagyon ügyesek is tudnak ám lenni. Az írás nekik is csak eszköz, de nem a világ egy kérdésének megoldására, a világ továbbteremtésére, hanem egyszerűen a saját pecsenyéjük sütögetésére.” Messze járok az igazságtól?
Mindig vannak elhívatottak és önjelöltek. Mindenkiben, aki ír, megvan mind a két alternatíva. A szerencséjén múlik, melyik kerekedik felül. Az író persze a maga szerencséjének kovácsa. Legalábbis ami a remekmű kikényszerítését illeti. Ebben senki meg nem akadályozhatja, csak önmaga, és az égi segítség mindenkinek rendelkezésére áll. Persze, hogy a kortársakra is gondoltam. De ne várd, hogy kimondjam a gyanúimat, mert nem vagyok kritikus.

Versben és prózában miért vonzódsz már-már mániákusan az olyan sötét helyekhez, mint Túlvilág és Pokol?
A túlvilág nem sötét hely, és azért foglalkoztat, mert én is azt kutatom, amit mindenki, hogy mi lesz a halál után, csak nekem rendelkezésemre állnak az irodalom eszközei, hogy ezt a kétségbeesett keresést formába öntsem. Válaszokat nem adhat itt hitelesen az ember.  A pokol megint más, nem feltétlen csak a túlvilágon létezik, bárki képes megteremteni a maga magánpoklát, és sajnos vannak, akik másoknak, akár sokaknak, esetleg egy népnek vagy még nagyobb csoportoknak is elhozzák a poklot. Az ilyen emberek kártékonyak. Ellenük minden eszközzel föl kell lépni. Az irodalom eszközeivel még a harc is megengedhető.

Tavaly jelent meg a fordításodban Petr Hruška cseh költő verseskötete. Véleményed szerint itthon miért nem olvassuk a szomszédainkat, mi akadályoz ebben, ha elvileg elég sok minden elérhető magyarul?
Azért nem érhető el elég sok minden, csak hisszük. Épp az akadályoz meg ebben, mert sok alapvető szöveg és szerző nincs lefordítva. Sajnos a szomszédaink kis népek, és egy kis nép a másik kis nép nagyjairól nem szívesen hiszi el, hogy nem provinciálisak, ha közben be nem vallottan attól retteg, hogy az övéi azok.

Annak idején szerepeltél a Megáll az idő és a Napló gyermekeimnek című filmekben. Hogyan találtak rád a rendezők, miért maradt aztán abba a filmes karrier?
Sosem akartam színész lenni. Barátaimmal volt egy együttesünk, és hogy legyen pénzünk a felszerelésre, elmentünk filmes válogatásokra, ahol, mivel volt némi színészi tehetségem, engem kiválasztottak. Zenei tehetségem közben meg egyáltalán nem volt.  Még egy harmadik filmben is szerepelem volna, ott már szinte főszerepet kaptam, de azt sajnos leállították forgatás közben. Én meg kiöregedtem a kamasz-színész szerepkörből, ahová megteszik az amatőrök is, felnőtt szerepre minek hívtak volna?

Vezető kép: Farkas Áron