Öt éves Magyarország talán legizgalmasabb rock and roll felforgatója, az Ivan and the Parazol. Születésnapjuk kísérő ajándéka a német Popup Records szerződése volt, illetve előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy holland kiadóval is. Ünnepelni nagy társaságban jó, így a zenekar mindenkit meghív június 7-én, vasárnap 17.00-ra, a Szabadság térre, ahol a Belfeszten tartanak továbbképzést rock and rollból. Vitáris Iván énekessel, Simon Bálint dobossal, és Balla Máté gitárossal beszélgettünk.
POÓS ZOLTÁN – nullahategy
Öt év alatt ki lehet ismerni a magyar piacot. Az Ivan and the Parazol elment úgymond a falig? Van még potenciál a magyar piacban, illetve ebben a szubkultúrában?
Vitáris Iván: Van lehetőség még a fejlődésre, persze. Minden jól sikerült dal lökhet a zenekar népszerűségén. Magyarországon egyetlen országos rádió, a Petőfi játszik igényes zenét, de ha be tudunk kerülni a kereskedelmi rádiók repertoárjába, akkor ugrásszerűen nőhet a népszerűségünk. Ebben a műfajban is benne van a potenciál, hiszen számos fiatal előadó tud 5000 nézőt behozni a parkba… Persze, mi rögösebb utat járunk be, mint mondjuk a Halott Pénz, vagy az Intim Torna Illegál, mert mi másképp vagyunk sikerorientáltak. Máshonnan jövünk, de azért, ha sikerül, ugyanazokat a populáris csatornákat mi is kihasználhatjuk.
Simon Bálint: Amikor zenélni kezdesz, arra vágysz, hogy nagy közönség előtt lépj fel, de amikor már megtöltöd az Akvárium 1300 fős nagytermet, már nem az a lényeg, hogy mennél nagyobb tömeg előtt játssz, hanem az, hogy értő füleknek zenélj.
Több zenész állítja, hogy van egy ún. magyar ízlés, amelybe a Kicsillag, a Quimby, és a „megzenésített versek folkos környezetben” típusú produkciók férnek be, de ha valami kicsit karcosabb, progresszívebb, vagy erősebben hajaz a brit ízlésre, akkor a hazai közönség hátrébb lép… Ebből ti érzékeltetek valamit?
Vitáris Iván: Nekünk az a mázlink, hogy egy olyan résbe hatolunk be a zenénkkel, amit a magyar közízlés is értelmezni tud. Lazán ugyan, de az Illéshez, és az Omegához is tudják hasonlítani a zenénket. Egyszerűen szerencsénk van, hogy a beatnek évtizedes gyökere van Magyarországon, tehát valamennyire része a közízlésnek, míg a nagyon is színvonalas new wave sosem eresztett gyökeret itthon, tehát aki ebből az irányból jön, annak nehezebb a dolga. 2006-2010 között a magyar ún. indie-pop szcéna fele akkora közönséget sem mozgatott meg, mint mi mostanában, pedig jók voltak a dalaik, jó volt a kiállásuk, és mégsem… A tényleges változás inkább csak 2012 után jött el a szcénában…
Balla Máté: A kétezres évek közepi britpopper hullám zenekarai talán nem voltak annyira kitartóak. Mi inkább simán rockzenét játszunk, nem pedig indie-rockot, és a hagyományosabb gyökerű rocknak itthon mindig nagyobb volt a létjogosultsága, mint a new wave-féle popnak. Mivel angolul éneklünk, nekünk elméletileg nyitva van az egész világ. De nem azért játszottunk angolul, mert a nemzetközi karrier lehetőségét bekalkuláltuk, hanem magától, evidensen jött az angol nyelv. És itthon az is előrelépés lehet, ha külföldi sikereket tudunk felmutatni.
Már 2010 előtt is voltak magyar zenekarok, amelyek ügyesen használták a myspace-t, és egyéb megosztókat, és be tudtak indítani egyfajta karriert. 2015-ben milyen technológiai lehetőségek vannak arra, hogy feljebb jusson egy előadó?
Balla Máté: Az internetes platformokat nem úgy használjuk, hogy felteszünk egy klipet, és várjuk, hogy egy producer ránk találjon. Mi ezeket a csatornákat a közönséggel való kapcsolattartásra használjuk. A Facebookon is aktívak vagyunk, 23.000 követőnk van, a zenekar üzeneteit szépen szét lehet ott teríteni… Csinálunk Ask FM-et, ami olyan platform, ami anonim kérdésekre (rajongói levelekre) ad választ. Eddig hétezer kérdésre válaszoltunk. De nyomjuk az Instagramot is. Itthon viszont hiába próbálnánk a Twittert, mert Magyarországon szinte senki nem twitterezik. És elkezdtük a snap chat-et is, amihez már mi is azt éreztük, hogy öregek vagyunk, és olyan aktivitása lett, hogy azt sem tudtuk, hogy szálljunk ki belőle. De valójában csak a minőségi tartalommal, világszínvonalú zenével tudod felhívni magadra a figyelmet…
A Piramis a hetvenes évek végén olyan népszerű volt, hogy Révész Sándor megcsömörlött a sikertől, otthagyta a bandát, és elment hajóra énekelni, majd egy tanyán telepedett le… Ismeritek az előképeket. Fel vagytok készülve arra, hogy jól kezeljétek a sikert?
Vitáris Iván: Ismerjük a zenész sorsokat, ismerjük az előképeket is. A Led Zeppelin korosztálya kb. annyit tudott, hogy a jazz zenészek egy része heroint nyom, és annak csúnya vége lehet… Akkor még nem volt meg az irodalma ennek. Ma csak a híres gruppie-król tucatnyi fotóalbum jelent meg… Az egymás közötti kommunikációs félreértésekre és a hibákra is fel lehet készülni. Mi a kezdetek óta törekszünk arra, hogy alázattal álljunk a zenéhez, a színpadhoz. Már csak azért is, mert nálunk százezerszer nagyobb emberek is sokkal szerényebbek, mint mi.
Simon Bálint: Mi semmit nem változtunk. Az a meglepő, hogy az egykori gimnáziumi és egyetemi ismerősök elfordulnak tőlünk, mert azt hiszik, hogy már biztos, hogy megnőtt az arcunk. Pedig egyikünk sem ül magas lovon. Az jó a rock and rollban, hogy némi önbizalmat ad, de nem érezzük magunkat úgymond sztárnak, azt sem tudjuk mi az.
Vitáris Iván: Ráadásul mi nem is csajozunk! És ezt végre le kéne írni! Sőt, ez legyen a cikk címe: Ezek nem csajoznak! Boldog párkapcsolatokban élünk.
Simon Bálint: Konkrétan, én egyszer dugtam buszban, és Jani is egyszer. És ennyi. Volt, hogy odajöttek lányok, és könyörögtek, de hazaküldtük őket. Barátnőink vannak, komoly kapcsolataink…
Balla Máté: Ha lenne a zenekarban mondjuk két csajozós tag, valószínűleg mindannyian hajtanánk a lányokat, de az az igazság, hogy a zenekari évek előtt többet csajoztam, mint mostanában.
Mit tesztek annak érdekében, hogy a vintage rockos soundot üzembiztosan állítsátok elő?
Balla Máté: A kezdetekben még fura volt a hangszerparkunk, az elején még nem találtunk rá az ideális megszólalásra, hosszú tanulási folyamat után jött össze a megfelelő hangzás. Nem voltak producerek, hangmérnökök, akik beállították volna az ideális soundot. Most, hogy valamivel jobbak az anyagi lehetőségeink, jobb hangszereket, technikát tudtunk venni, így a hangzásunk is fejlődött. Minden ott volt az orrunk előtt… Egy vidéki bácsitól vettük a Yamaha elektromos orgonánkat. A következő lemezt pedig szalagra rögzítjük, hogy még erőteljesebb legyen az analóg hangzás érzése.
Játszottak a Deep Purple előtt, többször említettétek, hogy szeretitek a hangzásukat. Nem lehet az zenei narratíva, hogy némileg jobban megidézitek a 70-es évek eleji kőkorszaki, hard-rock hangzást?
Vitáris: Iván: Én ezt képviselem, szóval, nekem aztán mondhatod!
Simon Bálint: Nekem van már egy 1971-es Ludwig dobom, Beke Pistinek egy ősrégi Yamahája… Most aztán tényleg bármikor reprodukáljuk az oldies hangzást.
Vitáris Iván: A harmadik lemez groove-osabb lesz, mint a korábbiak. Ami lágyabb lesz, az a korábbiaknál még lágyabb lesz, ami keményebb, az pedig még keményebb. Minél többet tudsz a zenéről, annál inkább törekszel az egyszerűségre.
Mi az a hozzáadott plusz, ami megkülönbözteti az Ivan and the Parazolt a többi vintage-rock bandától?
Vitáris Iván: Az őserő.
Simon Bálint: Amitől szinte megkívánod azokat, akik előadják a dalt. Arra törekszünk, hogy rázzon ki a hideg.
Mit hoz a 2015-ös év?
Simon Bálint: 2015 év külföldi vonatkozásokban sokkal ígéretesebbnek tűnik, mint a korábbi időszakok, mert már nemcsak portyaszerűen megyünk ki.
Balla Máté: Leszerződtünk a német Popup kiadóhoz, és érdeklődnek a zenekar iránt Hollandiában is. A PopUp szervezi a turnénkat, ami 2015 második felében, és 2016 első felében lesz.
Vitáris Iván: Fontos, hogy professzionális módon tudunk bemutatkozni a harmadik lemezünkkel a német és a benelux piacon. Most fog beérni annak a gyümölcse, hogy végigjártunk egy rögös utat, és amikor kilépünk profi köntösben az európai piacra, már lesz némi rutinunk is.