A háborús hősökre emlékező Memorial Day hétvégéjén az X-Men: Apokalipszis című sci-fi vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését: 65 millió dollárért (18,2 milliárd forintért) váltottak jegyet a filmre a nézők.

MTI

A Marvel-képregénysorozat nyomán született szuperhősszériának ez már a kilencedik epizódja. Az ágazati jelentések péntektől vasárnapig 65 millió dolláros jegyeladásról számoltak be hozzátéve, hogy a hétfői ünnepnapon további 15 millió dolláros (4,2 milliárd forintos) bevétel várható. Bryan Singer rendezésében készült produkció még így is alaposan lemarad a korábbi rész premierbevétele mögött: az X-Men: Az eljövendő múlt napjai két éve bemutatása első négy napja alatt 110 millió dollárt (31 milliárd forintot) keresett.

A James Bobin rendezte Alice Tükörországban az észak-amerikai kasszasikerlista második helyezettje lett a hétvégén 28,1 millió dolláros (7,9 milliárd forint) jegyeladással, ami a hétfői nap végére 40 millió dollárra (11,2 milliárd forintra) nőhet. A nagy költségvetésű Disney-produkció azonban szintén lemaradt Tim Burton Alice Csodaországban című mozijának premierhétvégi eredményéhez képest: a 2010-es film 116 millió dollárral debütált.

A Sony és a Rovio Angry Birds – A film című animációja, amit második hete játszanak Amerikában, az elmúlt három napban 18,7 millió dollárt (5,2 milliárd forintot) keresett, és a bevétel hétfőn 24 millió dollárig (6,7 milliárd forintig) ugorhat. Az Angry Birds-játék nyomán született filmre világszerte már 225 millió dollárért (63,5 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők. Az első öt legnézettebb film közé a hétvégén Észak-Amerikában még az Amerika kapitány: Polgárháború és a Rossz szomszédság 2. jutott be. Előbbi 15,1 millió dollár (4,2 milliárd forint), utóbbi 9,1 millió dollár (2,5 milliárd forint) bevétellel.