A dokumentumszínházi előadásairól ismert PanoDráma április 19-én, este 7-kor a Radnóti Színházban mutatja be a Magyar Hospice Alapítvány felkérésére készített Nincs sírás, nincs semmi, avagy “Haló, itt egy emberről beszélünk!” című szcenírozott felolvasóestjét. Az előadás a Magyar Hospice Alapítvány által támogatott, a daganatos betegek, orvosaik, ápolóik és a hozzátartozók viszonyát vizsgáló, ezek jobbítását célul kitűző projektjének záróaktusaként az óriási felhalmozott interjúanyagból született meg, felhívásul és bátorításul kíván szolgálni minden érintett számára, hogy tanuljunk meg érettebben és elfogadóbban hozzáállni a betegséghez és a halálhoz. Az előadást szakértőkkel és gyógyult betegekkel való beszélgetés követi. Bezerédi Zoltánnal beszélgettünk.
CSETE BORBÁLA – 061.hu
A Katona József Színházban találkoztunk, mit próbál éppen?
A Minden jó, ha vége jót próbáljuk a nagyszínpadon Zsámbéki Gábor rendezésében. A fordítás remek, és ez nagyon fontos. Várady Szabolcs dolgozta át Vas István szövegét. Shakespeare halálának 400. évfordulója van, de ő amúgy is olyan szerző, aki mindig előkerül, az élet minden területén csodás érzékkel bírt, bármelyik darabja ma is aktuális téma lehet.
Ennyire mai Shakespeare?
A színháznak a máról kell szólnia. Shakespeare kortársai versenyeztek, az aktuális témát ki hozza hamarabb a színpadra. Ha valamilyen fontos esemény történt, annak meg kellett jelenni a színpadon, mert egyszerűen arra ment a nép. A színháznak mindig mainak kell lennie, a köntös mindegy: lehet görög dráma, Shakespeare, Csehov, a nézőnek azt kell éreznie, igen, ez van a levegőben. Persze, ez a legnehezebb. A Minden jó, ha a vége jó-ban sok idős ember haldoklik, és nem értik, hogy akik utánuk jönnek, miért is küzdenek. Másrészről sok fiatal ember nem érti, hogy ezek az öregek miért szólnak bele abba, ahogyan ők élnek.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Kapcsolódik ez beszélgetésünk apropójához, a Radnóti Színházban helyet kapó Hospice esthez. Meséljen róla!
Lengyel Anna dramaturgot még Kaposvárról ismerem, és most is felkért, vegyek részt a Hospice-ról szóló estjén. Szüleimet nemrég temettem el, és nagyon fontosnak érzem, tudnunk kell, hogyan engedjük el a távozó szeretteinket. Verbatim színházat olvasunk fel, riportok hangzanak el. Szívhez és agyhoz szóló szöveggel találkozik a néző, szembesít, ki hol tart a gyász feldolgozásában. A Radnóti Színházban leszünk, Szávai Viktória mellett Csoma Judit, Szamosi Zsófia, Urbanovits Krisztina, Ördög Tamás szerepelnek. Elhangzanak egyaránt szövegek haldoklóktól, segítőktől, barátoktól, társaktól. Valóban felolvasószínházi este lesz, bár képekkel és hanganyaggal gazdagítva, s bár a humor is fontos szerepet játszik benne, embert próbáló a téma az előadó számára is.
A Katona sikerszériája most A bajnokhoz fűződik, ahol Ön a kampányfőnök Józsikám. Hogy született az az előadás?
A bajnok egy érdekes fúzió. Minden híresztelés ellenére nincsenek árkok a kőszínház és az alternatívok között, átjárható területek ezek. Mindenki igyekszik is hidakat verni, ennek a hídépítésnek eseménye A bajnok Katona-beli előadása. (Megjegyzés: már a júniusi előadásokra is elkeltek a jegyek.) Pintér Béla most először nem a saját társulatával dolgozott. Nagyon jó együttműködés volt, egyre lelkesebbek lettünk a próbák során. Érdekes, ahogy Béla dolgozik; az olvasópróbán a darab még nem volt kész, a próbák során utalt arra,hogy ott majd ezt vagy azt fogjuk énekelni. Az ő fejében ez már megvolt, mi pedig közben tanultuk a meglévő szövegeket, bevártuk. Bizonyára más mondatokra is motiválta, hogy a végső szövegváltozatot velünk hozta létre. A hangnem kérdése például a mi személyünkre lett szabva. Sorszerű, pont egy héttel korábban mondtam Máté Gábornak, amióta eljöttem Kaposvárról, 13 éve vagyok itt a Katonában, és a legjobban hiányzó dolog az éneklés. Nagyon szeretek énekelni. Igazi ajándék tehát a szerep, az éneklés valahogy visszafele hat, több boldogsághormont termel – ahogyan boldogságunkban, például a kádban énekelünk. Merész vállalkozás, kitűnő előadás lett, Puccini nagyon jó zeneszerző, Puccinit énekelni nemesíti az embert. Az eredeti operában az én szerepem, az ügyek keverője Szarka asszony volt.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mit látnak a nézői reakciókból?
A Katona saját közönsége hálásan fogadja ezt a csibészesebb, fiatalosabb létezést, másik oldalról meglepetést okoztunk, lám, a Katona is tud ilyen friss lenni. Most is van persze, aki húzza a száját. Olyan előadást még nem éltünk meg, ami ne találkozott volna ellenvéleményekkel. Nekünk az a dolgunk, hogy minél jobban játsszunk. Macerásabb zenés előadást létrehozni, nem is mindenkinek van hozzá kedve, vagy ért hozzá, és más játszóhelyek privilegizálják a műfajt.
Milyennek látja a Katona megújulását, fiatalodik a közönségük?
Frissen végzettek, Fehér Balázs Benő, Kovács D. Dániel dolgoznak nálunk, évi egy rendezéssel, Székely Kriszta ide szerződött. Szívesen kísérletezünk. Bizonyos dolgoknál a felnőtt hiába mondja, hogy egy adott előadás jó, míg egymás között nem terjesztik el a darab jó hírét. Nekem nagyon jó érzés, amikor megszólítanak, az illetőnek milyen fontos volt anno egy szerepbeli megszólalásom. Van egy színházrajongó kaposvári rendőrbarátom az uszodából, akit én hívtam, nézzen meg a színpadon. Sokfélét kell kínálni, és hagyni a közönséget választani. Határozottabbnak kell lennünk, bátrabban kell csábítanunk őket, hogy nézzünk meg együtt egy színházi előadást, mert megéri!