Danny Boyle rendező-forgatókönyvíró távozásával a 25. Bond-film eredetileg 2019 októberére kitűzött bemutatója 2020-ra csúszhat át – osztotta meg értesülését pénteken a BBC News.

MTI

Az Oscar-díjas Boyle (Gettómilliomos) a héten szakított a produkcióval “alkotói nézeteltérésekre” hivatkozva. A The Daily Telegraph szerint ezek egyike lehetett, hogy Boyle a lengyel színészt, Tomasz Kotot akarta szerződtetni Bond orosz ellenfelének szerepére. A producereknek emellett állítólag az sem tetszett, hogy Boyle és állandó szerzőtársa, John Hodge forgatókönyve túl erősen koncentrált az Oroszországgal aktuálisan feszült helyzetre. A BBC News szerint a héten Hodge is megvált a Bond-produkciótól. A forgatás decemberben kezdődik, Daniel Craig ötödször is eljátssza Bondot. A beugró lehetséges rendezők között szerepel David Mackenzie, Yann Demange és Joe Wright is.

Mivel Boyle távozásának pontos oka nem derült ki, a brit sajtóban a korábbi Bond-filmekben résztvevőket faggatták a lehetséges magyarázatokról. Jonathan Price a The Daily Mailnek elmondta, hogy szerinte a producerek azért nem akartak tovább Boyle-lal dolgozni, mert “nyilvánvalóan nem fogadnának el egy szocialista Bondot”.”Ebben a világban vannak a Dannyk és vannak, akik a kasszasikereket csinálják” – tette hozzá Pryce, aki A holnap markában című 007-es filmben alakította a gonosz Elliot Carvert. Boyle soha nem rejtette véka alá baloldali szimpátiáját, ugyanakkor egy 2013-as interjúban elutasította, hogy magát szocialistának nevezze.

Fotó: Skynews