Ami belefér címmel ünnepi koncertekkel készülnek a szilveszterre a budapesti Fonó Budai Zeneházban, ahol szombaton nép- és világzenei fellépők szórakoztatják a közönséget.

MTI

Tintér Gabriella népdalénekes elmondta: szilveszter napján este nyolc órától másnap reggelig népzenekarok koncertjei szórakoztatják a közönséget. Ott lesz a Buda Folk Band, a Csángálló, Szabó Dániel cimbalmos, valamint a mezőségből érkező Magyarpalatkai Banda is színpadra lép.

A népdalénekes hangsúlyozta: “a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsornak nagyon sokat köszönhetünk, hiszen ez a műsor minden évben nagy lehetőséget ad nekünk népzenészeknek, néptáncosoknak, előadóknak, hogy a saját kultúránkat meg tudjuk mutatni a szélesebb közönségnek is.”

Fotó: origo.hu