A Hold utcai Vásárcsarnok tavalyi megújulása óta Belvárosi Piac néven fut. Szép gondolat volt a korszerűsítés és a vásárlók összehozása a kistermelőkkel, de egy dolgot nem vettek figyelembe az ötletelésnél. Kevés az állandó lakos, inkább irodisták uralják a környéket. Őket pedig két tárgyalás közt, ebédszünetben nem annyira mozgatja, hogy beszélgessenek az őstermelőkkel a tyúktartás módosított szabályairól, vagy arról, hogy az almafát ellepték az aknázómolyok.
HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy
Ennek tudatában már a tavalyi átadó napján is borítékolható volt szerintem, hogy tisztességes piac vásárlóerő hiányában itt nem fog működni. Az alacsony helypénzek ellenére pár hónap alatt szépen, lassan kiürült az egész placc és egy üres, hideg épület marad a Belváros közepén. A piac gyakorlatilag megszűnt létezni, néha egy-egy turista benézett, de ők is inkább továbbálltak, mert az a pár zöldséges kofa a nagybanis árújával nem hozta őket lázba, és amúgy is, az útikönyvekben csak a Vámház körúti Vásárcsarnokot említik mindig.
És ekkor jött a képbe Bíró Lajos tavaly december elején, amikor is megnyitotta a Séf utcája fantázianévre hallgató éttermét. Ennél jobb dolog még nem történt Magyarországon egy piaccal sem. Az ő neve garancia a magas minőségre, és ezt a kollégái, barátai is így gondolhatták, amikor megnyitották saját “kifőzdéjüket” az emeleten.
A Vörös Homár tulajdonosa a Hegyvidék bevásárlóközpontból hozta be inkább a Belvárosba az üzletét, később pedig éttermet is nyitott Bíróék mellett az emeleten. Fontos megemlíteni, hogy a kezdetek óta a piacon tanyáznak a Kolbice-os srácok is, akik már a bezárás gondolatával játszottak, amikor megjelent Bíró. És láss csodát, ebédidőben már ők is teltházzal nyomulnak, pont mint a pár hete nyitott, olasz tésztákban és gnocchiban utazó Gianni étterme, a Pasta&Sugo.
Mindegyik hely tényleg magas minőséget kínál, vállalható árakon. Bíró Lajos a közeljövőben hentesüzletet is szeretne nyitni. Ezzel talán még jobban megdobná a piac forgalmát és esetleg egy-két kofa is visszaszivárogna, így az irodában robotoló, extra sportos életmódot követő lányok is beugorhatnának két szem almáért ebédidőben, miközben a jóarc kollégák az emeleten két pofára tömik magukba a rántott pacalt. Igen, a Séf utcájában bizony ilyenekkel bélelhetjük ki a gyomrunkat. Mustármagos borjúnyelv, medvehagymás burgonyapürével, süldő karaj purutykával, rántott pacal, svéd gombasalátával, friss lecsó, kétféle kolbásszal, sólet „neolog”, libamájjal, füstölt tarjával, főtt tojással, és friss mini kézműves kaláccsal (a szemben található Panificio il Basilico pékségből), nagyi lábasban sült kacsacombja zsírjában, hogy csak az eheti menüt említsem.
A kínálat természetesen szezonálisan változik, de a szerdai rántott pacal, a Séf pastramija és Bíró személyes kedvence, a thom kha gai, azaz a thai kókusztejes csirkeleves állandó. Ha levesben utazunk, akkor kiváló és óriási adag pho-t is választhatunk, csirkével vagy marhával. Ugyan “a leveses kocsi mögé beültetett” kiszolgáló hölgy stílusa és vendégekhez való hozzáállása nem makulátlan, de az első kanál leves rögtön enyhít a fene nagy sértettségünkön.
Szomorú, hogy a piac elvesztette klasszikus funkcióját, de ami a vásárcsarnokkal történt, komoly és jó iránymutatást jelent hazánknak gasztro vonalon. Mondanom sem kell, hogy imádnám, ha nem csak a klasszikus lángos, sült kolbász, kifőzde menne az összes piacon (amit persze imádunk), hanem egy kis spanyol-francia gasztropiacos erősítést is kapnának ezek az egységek. És ha ezt a majdnem csődöt mondó Belvárosi Piacon sikeresen fel lehetett építeni, akkor egy jól működő, nyüzsgő helyen még több lehetőség lenne a magyar gasztronómia minőségi ráncfelvarrására.
Fotók: Horpáczi Dávid