November elseje Mindenszentek, november másodika Halottak napja. Azokra emlékezünk, akik nagyon hiányoznak. Van, aki gyertyalánggal, van, aki csenddel, van, aki pedig zenével emlékezik azokra, akik már nincsenek itt. A rock and roll hősei sokszor állítanak emléket elhunyt kollégáiknak egy-egy dallal, ezek közül válogattunk néhányat.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

George Harrison: All Those Years Ago – John Lennon emlékére
George Harrison dala az énekes-gitáros, egykori Beatle Somewhere in England című albumán jelent meg 1981-ben. Harrison már a stúdiófelvételek elkezdése előtt arról mesélt az újságíróknak, hogy a szám egykori zenésztársa, az 1980 decemberében meggyilkolt John Lennon emlékére íródott. A felvételen Ringo Starr dobolt és Paul McCartney adta a háttér vokált. A Beatles feloszlása után ez volt az első alkalom, hogy a három egykori Beatles tag együtt zenélt és hosszú évekig nem is került sor újra ilyesmire. Legközelebb 1995-ben, a Free As a Bird kedvéért álltak össze újra.


Don McLean: American Pie – Ritchie Valens, Buddy Holly, and J.P. “The Big Bopper” Richardson emlékére

A több feldolgozást is megért klasszikusban ne keresse senki a három korán elhunyt sztár nevét. A „day when music is died” sor viszont sokat elárul nem is beszélve az American Pie címről, ami ebben az esetben nem a pitét jelöli. Ez volt annak a Beechcraft Bonanza típusú repülőgépnek a neve, amely 1959-ben lezuhant, fedélzetén pedig ott volt a három kiváló zenész, Ritchie Valens, Buddy Holly, and J.P. “The Big Bopper” Richardson. A szerző, Don McLean tagadja ezt, sőt elmondása szerint a dal nem Hollyékről szól, a közhiedelem viszont úgy tartja, hogy a rock n’ roll történetének zenés feldolgozása.

R.E.M.: Man On The Moon – Andy Kaufman emlékére
Az R.E.M. slágeréről sokan tudják, hogy a Jim Carrey főszereplésével készült Man On The Moon című mozi betétdala volt. A filmet Milos Forman rendezte és a híres humorista, Andy Kaufman életét meséli el. A dal is Kaufman emlékére íródott, ő ugyanis sokszor vette elő a holdraszálláshoz fűződő teóriákat előadásaiban. Michael Stipe énekes, a dal szövegében írója szerint Andy Kaufman volt a valaha élt legjobb komikus.

Eric Clapton: Tears In Heaven – kisfia, Conor emlékére
A Tears in Heaven “kilóg a sorból”, de kihagyhatatlan ebből a válogatásból. Eric Clapton egyik legnagyobb slágerét, a tragikus körülmények között elhunyt kisfiához írta. A dalszöveg írása annyira megviselte a gitárost, hogy nem is jutott vele tovább egy versszaknál, a szöveg folytatását a népszerű dalszövegírónak, Will Jenningsnek köszönhetjük. Clapton kisfia, Conor mindössze négy éves volt, amikor kizuhant egy New York-i épület 53. emeletéről. A brit gitáros-énekes ebben az időben dolgozott a Rush című amerikai film zenéjén Will Jenningssel. Clapton a záró képsorok alatt hallható Help Me Up című dal befejezése után talált még egy jelenetet a filmben, ami külön dalt kívánt, ekkor jelezte Jenningsnek, hogy szeretne írni egy dalt a fia emlékének. Az élmény azonban túl közeli volt, az első versszakig jutott, így, bár a dal nagyon személyes témát érint, kérésére Jennings mégis elvállalta, hogy megírja a folytatást. Clapton saját bevallása szerint a Tears in Heavent sokkal inkább önterápiának szánta, mint slágernek. 2004-ben le is vette a koncertrepertoárjáról, mert, mint nyilatkozta, a dal előadásakor mindig újra át kell élnie azokat az érzéseket, amelyekből a dal született.

U2: Angel Of Harlem – Billie Holiday
Az Angel Of Harlem című dal a mai napig a U2 egyik legnépszerűbb felvétele, pedig már nem mai darab, a zenekar 1988-as albumán, a Rattle And Humon jelent meg. A dalt Bono Billie Holiday, az egyik legismertebb amerikai jazz énekesnő emlékére írta, az eredeti címe A Room At The Heartbreak Hotel volt. A dalban számos New York-i jelkép is szerepel, így például Harlem, a WBLS rádió vagy a JFK repülőtér. A jazz történelem nagyjait is megemlíti Bono, mint például John Coltrane-t, Miles Davist, illetve Billie Holiday művésznevét, a Lady Dayt is.

AC/DC: Back In Black – Bon Scott emlékére
Back In Black az ausztrál sztárzenekar 1980-as albumának címadó dala, amelyről a rajongók azt állítják, hogy a zenekar korábbi énekese, Bon Scott tiszteletére íródott. Akik jól ismerik a bandát és figyelnek a szövegre, állítják, hogy minden szava Scottot idézi. Az AC/DC korábbi énekesét 1980. február 19-én holtan találták egy barátja háza előtt, abban az autóban, amelyben az előző átbulizott éjszaka után elaludt. A hivatalos orvosi jelentés szerint az énekes akut alkoholmérgezésben hunyt el. Ekkor a csapat már próbálgatta az új ötleteket…, új énekest kellett találniuk. Végül Brian Johnson lett a befutó, aki a Geordie zenekar korábbi frontembereként ismertek. Két hét próba után stúdióba vonultak, a zenét, mint mindig, most is Malcolm és Angus Young írták, a szöveget pedig az új énekesre bízták. Brian Johnson írta a Back In Black szövegét is, amelynek sorai csak úgy gondolkodás nélkül pattantak ki a fejéből. Mintha Bon Scott diktálta volna.

Commodores: Nightshift – Marvin Gay és Jackie Wilson emlékére
Lionel Richie zenekarának 1985-ös slágerét mindenki afféle „bulizáró” slágerként ismeri. Ez a dal fénykorában a jobb diszkókban a buli végét jelezte. Kevesebben tudják viszont, hogy a dal eredetileg sokkal nemesebb céllal íródott. Richie két 1984-ben elhunyt zenész, Marvin Gay és Jackie Wilson emlékére írta. A két legenda, akiknek a neve többször is elhangzik a felvételen számos zenészt inspirált, olyanokat, mint Michael Jackson, Bruno Mars vagy maga Lionel Richie.

Puff Daddy and Faith Evans I’ll Be Missing You – Notorius B.I.G. emlékére
A dal 1997-ben sokáig vezette a slágerlistákat. Az előadók – a meggyilkolt Notorious B.I.G. rapper felesége és legjobb barátja – talán úgy gondolták, a hatalmas hiphop sztár neve így még halála után is sokáig a slágerlistán marad és nem is sokat tévedtek. The Notorious B.I.G.-t 1997. év március 9-én lőtték agyon. Puff Daddyt sokkolta barátja elvesztése, nem is vállalkozott új dal írására, csak a rapbetétet tette hozzá a Police Every Breath You Take című dalához. A vokált a keleti és nyugai parti rapperek közötti „háború” áldozatául esett zenész feleségére bízta, aki csak keveset módosított a Sting-féle slágeren. A dal döbbenetes közönségsiker lett, mert azokhoz is eljutott, akiket addig nem igazán foglalkoztatott az USA két partjának rapperei között dúló háború.

Elton John: Candle In The Wind: Marylin Monroe és Lady Diana emlékére
Szintén 1997-ben került a (másodszor) a figyelem középpontjába a Candle In The Wind című dal. A szomorú apropót Diana hercegnő halála adta. Elton John jóban volt a hercegnővel, ezért elvállalta, hogy a búcsúszertartáson elénekli a Candle In The Wind című számot, amely 1973-ban eredetileg Norma Jean, azaz Marylin Monroe emlékére íródott. Később a dal England Rose verzióját megjelentették lemezen is, a bevételt Diana egyik alapítványának ajánlva fel.

Wiz Khalifa feat. Charlie Puth: See You Again – Paul Walker emlékére
Paul Walker, a Halálos iramban című mozifilm-sorozat sztárja 2013-ban, autóbalesetben vesztette életét. Utolsó filmje, a Halálos iramban 7 nemrég került a mozikba, és ennek kapcsán a producerek írattak a fiatal énekessel, Charlie Puthszal egy dalt a tiszteletére, amiből Wiz Khalifa közreműködésével lett végül sláger. A dal klipjének főszereplője természetesen Paul Walker és a Halálos iramban-sztori.