Bizonyos szabályok a filmben, a festészetben és a fotográfiában is ugyanúgy érvényesek – közölte az MTI-vel a filmrendezőként, képzőművészként és fotográfusként is ismert David Lynch, abból az alkalomból, hogy március 1-jén Small Stories / Kis történetek címmel fotókiállítása nyílt a Műcsarnokban a Budapest FotóFesztivállal együttműködésben.

MTI

Az amerikai független film legendás alkotója fiatalon festőnek készült, és azóta is fest, több könyvet írt, zenei projektekben vesz részt, néha designerként is alkot. Mindezek mellett foglalkozik a fotográfiával is; mint az MTI-nek írásban adott interjújában közölte: 1979 óta. Motivációiról szólva hangsúlyozta, a szeretet az az erő, amely ennyiféle művészeti területen is alkotásra sarkallja.

David Lynch hozzátette, hogy különböző ötletek különféle vizuális művészeti ágakhoz vezetik. “Bizonyos szabályok ugyanúgy érvényesek a filmben, a festészetben és a fotográfiában is. A folyamat lényege az akció és reakció, és az intuíció titokzatos képessége” – fogalmazott az alkotó.

A világban eddig mindössze három alkalommal bemutatott Small Stories című kiállítás kritikusai közül sokan rokonították az álomszerű világot megjelenítő anyagot a szürrealisták látásmódjával. David Lynch elismerte: “Imádom a szürrealistákat. Különösen Magritte-ot. Néhány általam készített dologra is passzolhat a szürrealizmus fogalma”.

A rendező-fotográfus nem tartja fontosnak, hogy kiállításait elsősorban filmjeinek rajongói látogatják, vagy új közönséget tud velük megszólítani. “Azokat a fotográfiákat mutatom meg, amelyeket szeretek, és remélem, hogy a másik oldalon is lesznek olyanok, akik szeretik őket” – közölte David Lynch.

A Műcsarnokban péntektől látható kiállítás képeinek alapja a fotómontázs, a portrék és a reprodukciók újraértelmezése. Ezekből olyan térbeli-időbeli dimenziók születnek, melyek hasonló univerzummá állnak össze, mint amilyet Lynch filmjeiből már jól ismerhetnek a látogatók. Filmes munkáihoz hasonlóan képein az álom dominál, poétikájának alapvető ereje a tudattalan és a valóság közötti összefonódás – áll a kiállítás ajánlójában.

A Small Stories sorozat a 2014-es párizsi fotóhónapra, a Maison Européenne de la Photographie-ba készült, és eddig mindössze három alkalommal volt látható. A június 2-ig megtekinthető magyarországi bemutató kurátora Szarka Klára fotótörténész.

Fotó: MTI/Mónus Márton