Electroacoustic BeatPiknik elnevezésű új formációjával nyitja június 6-án a Müpa Hey, June! fesztiválját Dj Bootsie. A külföldön is keresett elektronikus-hiphop zenész, szkreccser elmondta, miért szereti a népzene hangszereit a modern muzsika elemeivel keverni.

MTI

A zenész 2012-ben már fellépett a Müpában saját szerzeményeivel, akkor a Dj Bootsie Acoustic Big Band elnevezésű csapattal, amelyből a hegedűs Kerek István, a dobos Lázár Tibor és a szaxofonon, valamint furulyán játszó Vázsonyi János most is vele lesz. A hét személyt felvonultató június 6-i esten a Müpa Fesztivál Színházában az Electroacoustic BeatPiknik átiratokat ad elő Bootsie kedvenc kompozícióiból.

“Ezúttal csak részben lesznek akusztikus hangszerek, a számok egy része megmaradt az eredeti, programozott formájában, ehhez játszanak hozzá a zenészek. A fő érdekesség talán a marimba elnevezésű hangszer, amelyet a Talamba Ütőegyüttesből ismert Grünwald László szólaltat meg, ő vibrafonon és steele drumon is játszani fog. A Müpában megszólaló anyagot alapvetően az ő meglátásaira hagyatkozva szerkesztettük meg” – fejtette ki.

Bootsie (Solymosi Vilmos) alapító tagja volt a 2001-ben létrejött Zagarnak, emellett jó ideje saját triójával és kvartettjével is zenél, szólóban eddig három stúdióalbumot jegyez. Az említett Lázár Tibor valamennyi formációban zenésztársa, a mostani koncerten a Zagar gitáros-énekese, Ligeti György is vele lesz, valamint a sokféle stílusban otthonosan mozgó Gimesi Szabolcs, aki a dorombot szólaltatja meg.

“Ezek a különböző zenei világokra jellemző hangszerek csak első látásra nem passzolnak egymáshoz, ha megfelelő elegyben és ízléssel keverjük vagy adagoljuk őket, akkor kijöhet egy nagyon jó végeredmény. A kezdetektől él bennem egyfajta zenei kép, recept, a mostani produkció is ebbe illeszkedik. A népzenét nem divatból használom, de nem is merülök el benne úgy, mint mondjuk a táncházasok vagy az autentikus hangszeresek” – mondta Bootsie.

A zenész néhány nappal ezelőtt tette közzé legújabb, Maradj még című dalát, amely a rá jellemző feszes instrumentális elektronikus világ jól sikerült darabja, és Szarvas Szilárd rendezésében egy hatásos fekete-fehér klip készült hozzá, amely az éjjeli Budapestet ábrázolja. “Várhatóan ősszel jön ki egy EP, amin ez rajta lesz, néhány más szám társaságában. A Müpa-műsorban nem fogjuk eljátszani, alapvetően a tavaly egy brit kiadónál megjelent anyagomról, az In Solem Vertiről meg ismertebb régebbi dalokból adunk elő átdolgozásokat”.

A Müpa hagyományos könnyűzenei koncertsorozata, a Hey, June! június 6-i nyitókoncertje után 15-én a Jazzékiel tekint vissza elmúlt tizenöt évére a Fesztivál Színházban, 20-án Szabó Benedek és a Galaxisok játszanak, 25-én Sena látható és hallható zenekarával, a sorozat zárásaként pedig június 28-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tíz év után újra együtt koncertezik az Amorf Ördögök és a Honvéd Férfikar.