Aki azt mondaná, hogy három AC/DC-szám akkordjából az összes daluk eljátszható, az nyilván nem mondana igazat. Aki nem ismeri a Backtracks című, ritkaságokat tartalmazó, először 2009-ben megjelent szuperdobozt, azt hihetné, hogy relatíve egyanyagú az életmű, ami közel sem igaz, hiszen a két énekes eleve két korszakra, két világra osztja a corpust.

PZL – 061.hu

Szuperdobozt említettünk, mert 2009-ben a 30x30x10 cm-es Backtracks box setbe hozzácsomagolták Angus és Malcolm Young 1975-ös gitárerősítőjének másolatát, és egy ténylegesen működőképes 1 wattos játék gitárerősítőt(!). A hangfelvételek és videók mellett a kiadvány tartalmazott még egy 164 oldalas fotóalbumot és rengeteg korabeli plakátot, turnéfüzetet és egyéb sajtóanyagok reprint változatait, matricát, felvarrót, jelvényt, lemosható tetoválást, gitárpengetőt… Most nincs kibélelve a pakk, de legalább nem kell a rajongónak bankot rabolni, ki lehet csengetni az árát, nem kell a pokolba vezető országútra tévedni. A stúdióban rögzített ritkaságok mellett koncertfelvételeket hallhatunk és egy DVD-t kaptunk ajándékba. Utóbbi nem az utóbbi két évtized klipjei miatt jelentős, hanem mert kapunk néhány hetvenes években készült felvételt is (Jailbreak, It’s A Long Way To The Top, stb.)

Olyan kivételesen magas színvonalú dalok szerepelnek a lemezen, mint a Dog Eat Dog kislemez B-oldalán található 1976-os keltezésű  Carry Me Home, ami pont 40 éve, 1977-ben jelent meg. Ez az életmű egyik legjobb száma, mégis a zenekar a rarities felvételek közé száműzte, ők tudják hogy miért…. Hasonlóan különleges az ír folk hatású Fling Thing című instrumentális tétel, de szintén a zenekar egyik legizgalmasabb felvétele, az 1975 elején csak ausztrál forgalmazásban megjelent High Voltage albumon hallható Love Song is, ami azt bizonyítja: az AC/DC szándékosan fogta vissza magát, és építette fel (le) a védjegyértékű boogie-s hard-rockját. Mennyivel jobb lett volna, ha megmaradnak azok a gesztusok, mint amilyen az A Long Way To The Top (If You Wanna Rock ‘N’ Roll) című dal (szintén a High Voltage-ről), amiben Bon Scott skótdudát fúj…

A digipack gyűjteményben a dalt csak a videókat tartalmazó lemezen hallhatjuk. Ott van például a kiváló Cold Hearted Man a Powerage-ről, ami végül az eltérő nemzetközi kiadásoknak esett áldozatul. A koncertfelvételek közül persze főleg azok izgalmasak, amik akkor készültek, amikor éppen az aktuális lemezt mutatták be, így az 1977 januárjában Sydney-ben rögzített Dirty Deeds Done Dirt Cheap, vagy az 1978-ban Glasgow-ban felvett Dog Eat Dog…, és persze a DVD-s kiadványon is a történelmi dimenzió miatt izgalmasabbak az  A Long Way To The Top (If You Wanna Rock ‘N’ Roll) 1976-os promó klipje vagy éppen az 1979 júliusában rögzített Highway To Hell klipje, mint a kilencvenes években az MTV-n rogyásig játszott videói. Az AC/DC-nek az a titka, hogy nemcsak vért adnak (If You Want To Blood...), hanem áramot is, mindent, ami életet lehel egy fáradt testbe.

AC/DC
Backtracks
Sony
2 CD+1DVD
12+15 szám+ 18 DVD track 125 perc+60 perc

Képek: Atlantic