Igazán ütős hosszú hétvégénk lesz május végén a fővárosban, ugyanis Május 29-én kezdődik a Budapest Essentials Urban Festival. Az alulról jövő kezdeményezések és összefogás mintaképe lehet a következő évekre ez a rendezvénysorozat, hiszen a szervezők a belváros legismertebb romkocsmáit, klubjait fogták össze, hogy végre egy tisztességesnek mondható zenei programkínálattal álljanak elő, és nem csak az unalomig ismert, bejáratott nevekkel operáljanak. Mert hát hiába kedvencem mondjuk a jól átsütött pizza, minden hétvégén azt enni, talán kicsit sok.

NICK DETTO – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport

Budapest underground közössége van annyira sznob, hogy a zenei kínálat alapján választ magának törzshelyet. Hiába a jó kocsma, a megfelelő idill, ha a zene nem az, vagy 20 évvel ezelőtti slágerszámokat játszó zenegépre emlékeztet, nincs kegyelem, a hely feketelistára kerül, mielőtt még a csapos annyit mondana, hogy heló és akkor már mindegy az olcsó sör és az akciós pálinka is. Bőven akad mindenféle klub a városban, mindenféle zenei kínálattal, úgyhogy nem panaszkodhat az ember a zenei felhozatalt illetően, elhivatottak a szervezők is, hogy elhozzanak egy-két hiánypótló nevet, még ha buknak is rajta és a koncert után fogadkoznak, hogy ez volt az utolsó. Szerencsére a zene iránt érzett szenvedélyük mindig legyőzi a sokszor apokaliptikus pénzügyi helyzetük okozta elkeseredést. Viszont ahogy Geszti is mondta a minap, nincs átjárás a stílusok, rétegek között. Mindenki elvan a saját kis mikrokozmoszában, ismert helyek, ismert arcokkal, ismert zenékkel. Tágabb értelemben ismert fesztiválok, ismert zenei fellépőkkel, amik annyira változatosak általában, mint egy átlagos általános iskola menzájának keddi menüje. Más szavakkal, olyan ez, mintha lenne egy pakli kártyányi neved fellépőkből, amit jól megkeversz, hogy random rádobáld a megfelelő fesztivál név alá. Csak az a kár, hogy a pakliba nem nagyon kerülnek új nevek, amin az sem sokat segít, hogy valójában elég jó zenekarokról, zenészekről van szó, de mindig, mindenhol ugyanazok? 10 évvel ezelőtti line-up egy elektronikus ’fesztiválon’? Nem, köszönöm fesztivál.

Érezték a szervezők is, hogy kevés lesz ez a lángos-pereces lagzilajcsis életérzés az egyik oldalon, 2000 forint a sör a pultnál, mert jön a világsztár a másik oldalon fesztiválozósdi, mert hát Budapestnek van egy olyan rétege, amelyik odafigyel arra, hogy mi szól a lejátszóból, rádióból, színpadról. Ennélfogva egy ideje már az összes nem Sziget méretű fesztivál egy családi kirándulásnak felel meg, ahol nagyjából már mindenki ismeri a másikat és sok új nem érheti, max egy-két kézműves sör megjelenését leszámítva. A városházák rendezvényszervezőinek kreatívizmusa is csak a legtöbbet lejátszott dalok előadóiból képes vegetálni, ami igazán viccessé teszi a fesztivál szó használatát, de hát Magyarország sosem arról volt híres, hogy a progresszív szót érdemben volt képes használni és kezelni. De hát szerencsére a Budapest Essentials szervezői tettek róla, hogy végre érezzük a törődést és valami újat is kapjunk, halljunk. Ebbe a játékba kapcsolódott be később a fővárosi önkormányzat is felismerve a dolog turisztikai jelentőségét és vittek bele olyan helyeket a programba, ami némileg kiesik a pálinka-sör-koncert kombóból, mint az állatkert vagy a fürdők.

Az esemény szervezői, Csókay Gergő (Ötkert), Száraz István (Trafiq) és Nádas Patrik (Fogasház) alapjában véve egy urbánus fesztiválban gondolkodtak, ahol a zene, gasztro és kultúra adja a magját a dolognak. Hiszen Budapesten már évek óta zajlik egy fajta zenei és gasztroforradalom, amit leginkább az elhivatott fiatal vállalkozóknak köszönhetünk, nem pedig a városvezetésnek. Nem volt még példa hasonló szintű kezdeményezésre a városban. Olyan volt már, hogy egy belépővel 3-4 helyre is bemehettél, de ilyen mértékű és színvonalú programkínálattal jelentkező eseményre még nem.

Lesz budapesti tűzfal és street art túra, ahol a város tűz/falaira festett kortárs alkotásokat mutatják be, az elmaradhatatlan romkocsma túra és természetesen bicikli túra is. De ezenkívül lesz sneaker cipő kiállítás, piacolás, színházi programok a Szputnyik, Táp és Stereo Akt előadásában. Érdekességek közé sorolható, hogy egy kijutós játék is helyet kapott a programban, az Időcsapda. A Budapest Rooftop Cinema pedig ezúttal a Gozsdu tetőteraszán vetít. Aztán lesz még rövidfilm fesztivál és nyílt nap a Ustream budapesti irodájában.

A gasztronómiai élvezetek kedvelői pedig örülhetnek, hogy a fesztiválba becsatlakozott helyeken néhány százalékkal olcsóbban ehetünk és ihatunk.

Ami viszont igazén ütős az egészben, az természetesen a zene. Mondjuk azért híres-neves zenekarokat elhívni, hogy egy dj settet leadjanak, eléggé fáj, de hát ne legyünk telhetetlenek, így is egészen káprázatos teljesítményt kell nyújtania mind éjszaka, mind a munkahelyén vagy az iskolában annak, aki végig szeretné bulizni ezt a hosszú hétvégét.

Lesz Jazzanova koncert a Holdudvarban, jeah, az angol hip-hop mágus, Dj Yoda a Fogasban, 2MANYDJS az Akváriumban. Kraak & Smaak a Hellobaby bárban, Scratch Perverts a Fogasban, Herbaliser és GusGus dj set, PASO és Akkezdet Phiai koncert és Alex Metric az Ötkertben. Ugyanakkor a szervezők gondoltak az illegálpartik hangulatát idéző helyszínválasztásra is, amikor úgy döntöttek, hogy a Gorillaz Sound System Dj set a Központi Vásárcsarnokban lesz megtartva. De nem csak ők lesznek nem megszokott helyszínen, a Jazzanova dj set a Március 15-e téren, míg a Random Trip a Bazilika téren fog pörgetni. De ez még csak a jéghegy csúcsa. Rengeteg egyéb fellépők lesznek még ezen a négy napos fesztiválon mindenféle stílusban, úgyhogy nyugodtan böngésszétek a hely weboldalát, a http://budapestessentials.com/ oldalt.