Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

SZILÁGYI ANDRÁS- Nulla6egy

Florida partjaitól csupán 90 mérföldre fekszik egy félkész állapotában elhagyott ijesztő mementó, ami a hidegháborús korszak fegyverkezési versenyére emlékeztet. Juragua, a közös „kubai-szovjet nukleáris reaktor” romjai. Magyarország és kelet-Európa tele van hasonló ipari mementókkal, mégis amikor egy igazi komcsi atomerőművet a trópusi klíma zabál meg, az kicsit másként hat. Darmon Richter fotográfus a The Bohamian Blog számára készített fotókat az elhagyott reaktorról, ami ha megépül, szinte egészen biztos, hogy egy újabb Csernobil vagy Fukushima lett volna. Nagyszerű lecke ez arról, hogy a kommunista típusú gazdálkodás és „tervezés” a Föld bármely pontján katasztrófába vezet, de nem kevés az áthallás nekünk is manapság, amikor azt látjuk, hogy építenek atomerőművet az oroszok, és hagyják abba, ha hirtelen nem kapnak pénzt. Vagy ami rosszabb: hogyan építették volna meg még az ezredfordulón is, ha törik, ha szakad, ha nem válik fizetésképtelenné a Castro rezsim. Írásunk Ashley Feinberg cikke alapján készült. (Gizmondo)

 „Az egész 1976-ban kezdődött, amikor kubai és szovjet elvtársak megállapodtak abban, hogy e két jóbarát nukleáris reaktort épít Juragua mellett Kubában. Ha elkészült volna, egy ilyen 440 megawattos reaktor elég lett volna arra, hogy több mint 15 százalékát kielégítse Kuba teljes energia szükségletének. Az építkezés átnyúlt a Hidegháborún: 1992-ben állt le csak az építkezés, és Putyin elnök csak 2000-ben mondta ki végleg: az oroszok soha nem fogják felépíteni ezt az atomerőművet.

 A V.V.E.R.-design, a legfejlettebb technológiának számított abban az időben. Ez volt az első alkalom, hogy Moszkva exportra tervezett egy olyan atomreaktort, ami használható trópusi éghajlaton is. (Fontos volt ez a nemzetközi téren is, hisz a sorra felszabaduló, szintén trópusi gyarmat országok energia-ellátását is ezzel a technológiával szándékozták megoldani. 061) Ez a technika amúgy eltér a csernobili stílusú kialakítástól, ahol a radioaktív mag és fűtőelemek egy túlnyomásos acél tárolóban találhatóak.

Az 1976-os szerződés ellenére az építkezés mégsem indult el 1983-ig, lévén Kubának nem voltak saját anyagi forrásai, az egész építkezés tulajdonképp orosz pénzből folyt. 10 éven át építették az erőművet orosz mérnökök a trópusi Kubában, köszönhetően az orosz tőke folyamatos áramlásának. Természetesen, amikor a Szovjetunió szétesett 1991-ben, az alapvető források megszűntek, és több mint 300 volt szovjet technikus tért vissza az anyaországba, és az összes építkezés le is állt, annak ellenére, hogy a nehézgépek 40 százaléka már telepítve volt.

Mégis, ez nem volt még az azonnali vég. Az egész projekt közel egy évtizedet volt függőben, míg végül 2000-ben, Fidel Castro mondta Vladimir Putyinnak, hogy ő „leszámolt a két ország korábbi közös álmával”. Most, hogy az erőmű Juragua-ban sosem épült meg, és soha nem is fog egész Amerika hálás lehet, és fellélegezhez, hisz a „mi lehetett volna” gondolata elég aggasztó. Mint egy tanulmányból kiderült, a “mi lett volna ha” alapvetően azt jelentette volna, hogy az azóta már két alkalommal is a Mexikói öbölben pusztító, sosem látott hurrikánok legkevesebb, hogy egy Fukushima szintű katasztrófába torkolltak volna jó eséllyel, Florida partjaitól 90 kilométerre.

Ezt a 2000-es keltezésű, részletes jelentést Manuel Cereijo a floridai College of Engineering International University tanára jegyzi. Mint írja: „Az a lehetőség, hogy baleset történhet a juragua-i erőműben, a szakértők szerint 15-ször nagyobb, mint ennek a valószínűsége az Egyesült Államok bármely másik erőművében. A légköri folyamatok hatására, mely Cienfuegos körül általános, alig kellene 24 óra ahhoz, hogy a radioaktív anyagok elérjék Florida partjait.”

Ez nem egyszerűen csak a Kuba és az Egyesült Államok előtt álló „Fallout” azaz atomkatasztrófa-fenyegetést jelentette volna, hanem értelemszerűen a teljes Közép-Amerikai és Karib-térség lehetett volna közvetlenül fenyegett a (viszonylag valószínű) baleset esetén. Még ha minden ment is volna terv szerint, Kuba még mindig volna szembesült volna azzal az elkerülhetetlen problémával, hogy hova tegye az elhasznált nukleáris hulladékot, ​​mert ebben a formában Kubán, egy ici-pici szigeten nem lett volna megfelelő hely, ahova ki lehetett volna dobni ilyesfajta hulladékot. Ebben az esetben valószínűleg az óceán lett volna a végállomás. A kezdetben kigondolt “megoldás” Kuba számára tehát az volt, hogy a hulladékot az atomerőmű mellett közvetlenül a tenger mélyére taszajtja. Cereijo jelentése szerint: “ez egyszerre szennyezte volna a tengeri növényzetet és állatvilágot, valamit magát a kubai lakosságot.” Tehát ez a megoldás valószínű elég távol lett volna az ideálistól.

Mi több, meg kell emlékezni a Hidegháború végének technológiai viszonyairól is! Pusztán az a tény, hogy a terv „a legfejlettebb szovjet technológiát” jelentette, nem jelenti azt, hogy a szovjetek szükségszerűen kivitelezni tudták volna azt a kubai viszonyok között. Az még kevésbé, hogy a biztonságtechnika is megfelelő lett volna, lévén a nyolcvanas években szinte minden védelmi és diagnosztikai rendszert a Vasfüggöny nyugati felén fejlesztettek, szigorúan elzárva a szocialista országok elől. Ha megépül az erőmű, valószínű már nem lehetett volna átállítani az nyugati biztonsági standard-re, hisz az orosz rendszerek teljesen másképp épültek fel a nyolcvanas években, amikor az erőművet tervezték.

A reaktoroknak alapvetően gyenge szivárgás-elhárító védelmi rendszere lett volna. Mai napig nem ismert, hogy milyen minőségű egyéb berendezések lettek volna az erőműben, mivel a tervezés dokumentációja konkrétan nem található sehol. A helyi gyártó és építőipar, valamint beszállítás többsége eleve rossz minőségű anyagokat tartalmazott, mert szerettek volna minden kubai alapanyagból megoldani. Vannak is épp emiatt hatalmas eltérések az üzemeltetési és vészhelyzeti eljárásokban, amelyet alapvetően egy kelet-európai VVER-440. típusú reaktornál elvártak.

Amellett, hogy már eleve rosszul is épült, volt még egy kis gond a láthatáron, amit munkások egyáltalán nem is sejthettek: Kubában nem volt  semmiféle előrejelző vagy mérő rendszer a radioaktivitás szintjének ellenőrzésére. Tehát, ha katasztrófa történt volna, azt már csak akkor észlelte volna az Egyesült Államok, amikor a Dél Floridában működő hasonló rendszer kimutatja a partokhoz megérkező mérgező vegyi anyagokat. Ekkor már mindenki, aki az erőmű 18 mérföldes körzetben élt, az esetleges baleset úgynevezett “holt zóna” területén találták volna magukat, ahol semmi esélyük nem lett volna túlélni a katasztrófát.

Még a projekt saját mérnökei is komoly aggályokat fogalmaztak meg az építés során.  1994-ben, volt szovjet, disszidens mérnök lényegében elkerülhetetlennek nevezte a reaktortragédia bekövetkezését. Az 1994-ben  a The Nonproliferation Review” (Fegyverzetkorlátozási Figyelő), című Pentagon támogatta lapban ismertetett tanulmánya szerint:

„Vladimir Cervera, a reaktor minőség-ellenőrzésének irányításáért felelős vezető mérnök, kijelentette, hogy az utólagos röntgenelemzés azt mutatta, hogy a hegesztő csövek hűtési rendszere gyenge volt. A párás idő miatt a forrasztás során légzsákok keletkeztek, és a rossz illeszkedésen túl egyéb járulékos égési sérülések is keletkeztek a vezetékeken. Az eredetileg általa, beszerelésre jóváhagyott csövek 15 százalékáról derült ki az átadást követő ellenőrzésen, hogy hibásak.”

Egy másik disszidens, Jose Oro, vezető nukleáris mérnök a helyszínen megállapította, hogy az erőművet befogadó épület strtuktúrája is számos hibás tömítést és szerkezeti hibák egész sorát tartalmazza. A gőz-ellátó rendszer például konkrétan befejezetlenül maradt, a szabadban, és 1990 óta fedetlen, pusztul. Ez a berendezés tehát – a folytatásról folyó tárgyalások közepén – épp 10 éve rohadt a rendkívül korrozív, trópusi sós levegőn.

Ha a hidegháború nem ért volna véget, és Putyin nem állítja le végleg a kubai építkezést Kuba fizetésképtelensége miatt, akkor ezek a félelmetes lehetőségek nagyon is rémálomszerű valósággá válhattak volna Amerika déli államaiban.  Szerencsére azonban ezek a fotók, melyeket a galériában megnézhetünk mutatják, hogy ez a veszély végleg elmúlt.

 

Elhagyott erőmű
Elhagyott erőmű
« 1 A 10 »

Ha kedvet kaptatok lepukkant komcsi erőművet nézni Budapesten, A Budapest Scenes csapata ma, október 10-én este héttől szervez éjszakai bejárást az elhagyatott Csepel Művekben. Holnap délelőtt, 11-én 11-től tartanak nappali Bunker túrát, de ha már nem tudjátok magatokat szabaddá tenni ezen a héten, a következő alkalom október 24-én este, és 25-én reggel, valamint október 31-én este és november 1-én reggel lesz hasonló kezdéssel.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •