Van mit tanulnia az ellenségképzésben Kingsman produkciónak Kelet-Európától, mert az, hogy a dzsungel közepén egy milf istennő felépít egy ötvenes évek vintage reggeliző témaparkot, és ebből a neonfényes aluvárosból irányítja a globális drogbizniszt, nos, ez PIF-képregényes poénnak is gyenge.

PZL – 061.hu

Azt nem állítanánk, hogy Radics Béla angyalföldi macskaköveken botladozva többet tudott volna az ún. brit szellemről, mint mondjuk a rendező Matthew Vaughn, de pont ezt a brit érzést fogalmazták alul a film alkotói, ami mégis csak a széria esszenciája kéne hogy legyen. És nyilván azért, mert a sztorit átdobják Amerikába, hogy a slimfit zakós harcművészeink az ottani ügynökséggel, a Statesmanekkel együtt próbálják meg jobbá tenni a világot, azzal a rafinált tervvel, hogy a rosszakat a másvilágra tessékelik. Igen, ez a film most az amerikai entitásról, a déli surmós rodeóbohóc attitűdről szólt inkább, ahol a sercintésnek is olyan hangja van, mintha elsülne egy 73-as winchester, ahol a cowboyok akkor sem veszik le a veszkót, ha zuhanyoznak.

Elhangzik három jó poén, ennyi kb. elég is egy filmben, persze, ha kémfilmparódiáról van szó, talán már nem annyira, ugyanakkor régen láttunk ennyire jól koreografált üldözési jeleneteket, és ennyire jól összerakott, szinte tökélyre emelt verekedéseket, amelyekben nemcsak a zakók jól szabottak, de maguk a pofonok is, így aztán az akciórészek simán felveszik a versenyt a turbó kungfu-mozik leginkább műkorcsolya vébén látható kűrjeivel. Elton John feltűnése a filmet némileg kilendíti a Pappa Pia irányába, a két és fél órás büntető hosszúságú (141 perces) filmből lazán ki lehetett volna vágni a jeleneteit, mert Elton inkább kellemetlen volt, mint humoros.

A sztorit nem bonyolították túl, a rosszfiú ezúttal egy rosszlány, a Julianne Moore által megformált Poppy Delevingne, aki imádja a retróburgereket, főleg, ha a munkatársait darálhatja le, és itt a dolog kap egy hangsúlyos Dr. Genya-effektet, de Moore olyan bravúrosan adja ezt a vintage fashion fantáziazsánert, hogy új minőséget teremt a gonosz karakterek filmes arcképcsarnokában. Amilyen delejezően évődik két mészárlás között a robokutyái és Elton John társaságában, olyan precízen számolja fel őfelsége ügynökeinek bázisait. Töki (Taron Egerton) megmenekül, és jobb híján az Egyesült Államokban található szövetséges ügynökség, a Statesman segítségét kéri, hogy végezzenek az őrült Poppy-val.

 

Őket úgy találják meg a szintén túlélő Merlinnel (Mark Strong), hogy delejezve belebámulnak egy titkos széfben elhelyezett whiskys üvegbe, majd jelet látnak, és elázva rájönnek: a Statesman lehet az ő testvérszervezetük, és már repülnek is az Államokba. A Guy Richie-mozik fordulatszámán pörgő Kingsman: Az aranykör baromi hosszú, teljesen felesleges és didaktikus moralizálás a drogok kriminalizálásáról, felesleges társadalomkritikát belekeverni egy laza Bond-hommage-féle vígjátékba, ahol még Glastonbury-be is ellátogatunk, hogy Töki a rosszfiú, Charlie (Edward Holcroft) nőjének a lába közé (!) helyezzen el (igen, oda), egy lehallgató készüléket. Innen szép nyerni, és Matthew Vaughn-nak ez sikerül is, és bár a megvalósító stáb nem egyszer vett méretet az akciófilmeket látogató nézőkről, mégis vannak olyan jelenetek, amelyek olyan fárasztóak, mint amilyen egy  ruhapróba lehet a Kingsman szabóságban.

Kép: Fórum Hungary

Kingsman: Az aranykör
angol amerikai akcióvígjáték
rendezte: Matthew Vaughn
szereplők: Taron Egerton, Julianne Moore, Mark Strong, Channing Tatum, Colin Firth
Bemutató 2017. szeptember 21.
Forgalmazó: Fórum Hungary