Budapest egyik legkedveltebb zöldterülete kétségtelenül a Margitsziget. Családok, szerelmespárok, sportolók, kikapcsolódni vágyók keresik fel. Az egyre jobban gondozott, igényes kertek, az állatkert, a történelmi romok nagy vonzerővel rendelkeznek a budapesti lakosok körében. Arany János, Krúdy Gyula is gyakran pihentek meg az évszázados fák árnyékában, a Duna ölelésében. Akik manapság itt sétálnak, gyakran nem is sejtik, hogy a föld mélye milyen kincseket, talányokat és érdekességeket rejt. A különféle leírások, tájékoztatók legtöbbször meg sem említik, amit a régészeti ásatások a felszínre hoztak az elmúlt majdnem 200 év folyamán. Természetesen a mai főváros területét érintő történelmi változások itt is komoly nyomokat hagytak, amiket a régészeti ásók (rosszabb esetben „kincskeresők”) az évtizedek alatt egyre jobban feltártak.
BALOGH GÁBOR – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Maga a sziget a 19. században nyerte el mai egységes formáját, több, a folyó által lerakott hordalékból felépülő kis sziget egyesítésével. Ekkor kotorták el a tőle észak-keletre lévő Fürdő-szigetet, majd a Palatinus-sziget és a Festő-sziget egyesítésével, a köztük lévő csatorna feltöltésével létrejött az egységesítés.
A leprások szigete?
Legelső emberi látogatói, akiknek nyomait ki lehet mutatni, a Dunántúlt megszálló rómaiak voltak. A népvándorlás korából és az avar kori történetéről szinte semmit nem tudunk. Lehet, hogy legelőnek használták, esetleg állomásnak a dunai átkelésnél? A középkorban már bizonyítottan lakott volt. Északi részén állt az esztergomi érsek vára, tőle délre a premontrei kápolna, a domonkos kolostor, a ferences kolostor és a Johannita vár. A Johanniták mint ispotályos rend valószínűleg itt is foglalkozott betegápolással, ami egy izgalmas feltételezésre késztette az egyik helytörténet kutatót , Noszlopi Németh Pétert. Lehetségesnek tartotta, hogy kezdetben a sziget latin neve Insula Leprorum azaz a Leprások szigete lehetett, majd később vált a sokkal kedvesebb Insula Leporummá, a Nyulak szigetévé. Erre konkrét bizonyíték nincs, de ha így volt a névváltoztatás utalhat a sziget részbeni funkcióváltásához, tehát királyi (vagy érseki?) vadászterületté alakulásához.
A sziget történetének legizgalmasabb részei azonban kétségtelenül a domonkos templomhoz és a kolostorhoz kapcsolódnak. A már közismert adatokon és tényeken kívül, léteznek a nagyközönség szemei előtt kevésbé ismert részletek, amik a régészeti szakirodalmat olvasókon kívül szinte senki nem ismer, pedig jelentőségük túlmutat a sziget történetén is. Ezek egy részéről szeretném a fátylat fellebbenteni.
A tatárjárás után nem sokkal kezdődött el az épületegyüttes kiépítése, amely nagy részben IV. Béla király fogadalmának köszönhető, aki leányát, Margitot az Úrnak ajánlotta fel, ha a Magyar Királyságot felszabadítja a mongol megszállás alól. Az idegen hadak távozása után kezdték el építeni és Béla király adománylevele szerint 1255-ben fejezték be. A kezdetben Veszprémben nevelkedő királylány, Margit 1252-ben került ide, a még nem teljesen kész apácakolostorba 17 domonkos rendtársával. Legendájából ismerjük egyszerű, tiszta, dolgos életét és számtalan csodatételét , amelyet életében és a sírjához zarándokló betegekkel halála után tett. A legenda egyes helyszínei és a mindennapok történései is pontosan azonosíthatóak a modern tudomány segítségével.
A tűzbe esett fazék csodája, avagy a kolostori konyha, tálaló és ebédlő helyszíne
A kerengő délkeleti sarkánál sikerült beazonosítani a XIII. századi konyhát, amelyben az ételt főzték a lakók számára és amelyről megemlékezik a legenda. Egyszer Szabina szoror az apácáknak készített rákot, mikor a fazék beleesett a tűzbe. Szabina félvén, hogy a tűz megégeti, nem merte kiemelni onnan, míg Margit puszta kézzel kikapta a rákokkal teli fazekat, anélkül, hogy a kezét megégette volna. Az 1961-es ásatások alkalmával előkerült a konyha délkeleti sarkában az a szabadtűzhely (korommal, faszénnel és néhol erősen átégett téglákkal ), amit a történet leírt. Tőle keletre lévő helységben az 1938-as ásatások egy föld alá vezető csigalépcsőt fedeztek fel, aminek akkor funkcióját nem tudták pontosan meghatározni. Az 1958-as kutatások azonban rendkívül érdekes eredményt hoztak. A lépcsőt kiásva 1,4 méter mélyen, annak alján egy 3,46 x 2 méteres kamra került elő, amely benyúlt a mellette lévő ebédlőterem, a refektórium alá. A refektórium szintén ismert a legendából, hiszen itt tartották a közös étkezéseket, Margit itt szolgálta fel sokszor az ételt saját kezeivel és gyakran takarította ezt a helységet. A kis kamra téglával kibélelt, kormos, átégett fala utalt a funkciójára. Ez egy fűtőkamraként működött, aminek teteje egy soklyukú kőlappal volt lefedve. A fa égetésekor a lyukak le voltak zárva, majd mikor szénné égett a kamrában lévő fa, szabaddá téve őket kellemes meleg áramlott a refektórium vendégei számára. A kutatás egyébként a más kolostorokban elterjedt fűtési rendszer rokonaiként és nem a római hypocaustum, azaz padlófűtés továbbéléseként tartja számon a szigeti rendszert. Külön érdekesség, hogy a kőtöredék katalógusban szerepel a fedőkő és hőáteresztő lyuk töredéke, tehát kézzelfoghatóan megvan, aminek segítségével pontosan rekonstruálható, esetleg helyreállítható ez az igazi építéstörténeti kuriózum. Ma egy betonlap jelzi a helyét, ahol a fedőlap volt, a lépcsőt pedig teljesen visszatemették. A betont üveglapra kicserélve, a kamrát és a lépcsőt kiásva és helyrehozva a főváros egy igazi látványossággal lenne gazdagabb.
Három, lelet nélküli férficsontváz, avagy hol nem volt Margit sírja
A templom együttes gyakran látogatott része a kerengőtől nyugatra fekvő kis kápolna, ami a régi köztudatban úgy élt, mint Margit temetkezési helye. Bár a mai napig az épület maradványai rejtik a Margitról készült festett képet, ahova a mai napig járnak tiszteletüket tenni az emberek, a sír egészen bizonyosan a főtemplomban volt. Ez a kis kápolna mégis tartogat megoldatlan rejtélyeket. Alatta ugyanis előkerültek egy régebbi építkezés eddig még rejtélyes falai. De hogy ezek a falak milyen épülethez tartozhattak, milyen épület állt itt a kápolna előtt, arra egyenlőre pontos válasz nincsen. Az oltár alatti részen ugyan sír nem került elő, a hajóban az ásatások három, lelet nélküli férficsontvázat hoztak a felszínre. Sajnos datálásukhoz támpont nincs a régebbi ásatások által erősen bolygatott talaj miatt. Ha nem itt volt Margit sírja, akkor milyen célt szolgálhatott a kápolna? A szakirodalomban több lehetséges válasz is felmerült. Talán zarándokok kápolnája volt, talán a szolgálatra rendelt domonkos szerzetesek kápolnája? Sajnos erre a kérdésre határozott választ a mai napig nem tudunk adni.
A kápolna, az alatta lévő falak és a padló alatti fűtés csupán töredékei annak a számos kérdésnek, érdekességnek, amik az ásatások alatt előkerültek. A feltárások viszont további rejtélyeket és válaszokat tartogattak…
